2008.12.17. 16:03 – lánggitár

Realistic Crew karácsony után

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A december 28-ai Cinematour II. rendezvény lesz egyben a Realistic Crew új lemezének előzetes bemutatója is. A buli a film, a zene és vizuál találkozásaként valósul majd meg a Trafóban. Az RC albumát a prominens berlini Calyx stúdióban keverik még jelen pillanatban is, az új zenék koncertverziója viszont már kész. Állítólag a „dalok táncosabbak lettek, de nem vesztek el a széttördelt ütemek, mélysötét tónusok, atmoszféra teremtő zajfutamok sem.”

A dob ismét élőben szólal majd meg, mivel Szőcs Gergő újra csatlakozik az együtteshez, de ott lesz a színpadon Hegyi Áron (Jazzékiel) és Újonc (Akezzdet Phiai) is. A tavaszi koncertek után most először láthatjuk a zenekart ismét szélesvásznas vizuállal a Monkeypresso VJ csapatának köszönhetően.

Az RC előtt a Bootsie Quartet lép majd fel, most készülő második albumának új dalaival. Zenéjüket vizuálisan Kemuri támogatja majd, aki külön erre az alkalomra komponálta a látványt, a koncertek után pedig c0p szelekciójára tombolhat az, akiben még maradt energia.

Az első kétszáz érkező a belépő mellé négyszámos maxi cd-t kap, amelyen két új dal, az együttes vadonatúj, második klipje és egy élő felvétel található.


program electro realistic crew



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása