2009.02.09. 10:00 – -dj-

„Hörr” - mondá az Isten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Cannibal Coprse, Children of Bodom @ Syma / Óriás, Fish! @ Dürer-Kert 2008.02.07.

Bevallom, a szombat estém előtt előre gyártottam mondatokat az alábbi cikkhez. Az egyik ilyen kb. úgy nézett volna ki, hogy „a Syma Csarnokban összegyűlt zord külsejű metálosok után felüdülésnek hatott a sok, szép arcú lány a Dűrer-Kertben”. Ez volt ugyanis a vonal, a Cannibal Corpse (illetőleg Children of Bodom) kaszálása után a táncos Fish! (illetőleg Óriás) koncertjét terveztem be. Említett mondat pedig csak felvezetésnek jó, mert nem igaz.

A Syma Csarnok közel teltházig jutott, a death metal koronázatlan királya, és az agresszív, de tinikedvenc Children of Bodom rengeteg embert vonzott, és kérem szépen, a közönség soraiban nagy arányban jó csajokat láttam. Nem mondom, akadtak erős túlzások, felpolcolt mellű, lakknadrágos egyedek, és bicajtáskás, szerény arcú lányok is, de legalább voltak, nem is kevesen. A Cannibal Corpse zenéjét azért legtöbbjük csendesen, visszafogottan és leginkább türelmesen hallgatta. A death metal még mindig férfizene, ha komolyan nem is vehető. Gondolom, mindenkinek megvan az Ace Ventura vonatkozó jelenete, amikor Jim Carrey a Hammer Smashed Face taktusaira betáncol egy Cannibal-koncertre. Nos igen, a death metal ebben a tálalásban inkább humor kategória, és az sem véletlen, hogy pont az amerikai zenekar szerepel a filmben. Vajon miért nem a Death, vagy a Morbid Angel? Talán mert akkor már tényleg megijednének az emberek. Ráadásul a Cannibal Corpse őrlése természetesen igényel zenei tudást, de be kell ismerni, kő egyszerű dologról van itt szó.

A koncertnek akadtak emlékezetes pillanatai, például amikor magamban úgy kiáltottam fel, hogy „bazmeg, ezt a számot ismerem”, vagy amikor rájöttem, hogy létezik death metal sláger, de a kézen fogva (vagy összeölelkezve), körkörösen headbangelő szerelmespárok is emlékezetesek voltak. Érdekesség továbbá, hogy a legfrissebb lemezről elzúzott Cannibal tételek mennyivel összeszedettebbek voltak, mint az ún. klasszikusok. Bizarr szó ebben a környezetben, de azokba még zeneiség is szorult. A medvearcú „Corpsegrinder” (képszerű becenév!) morgását persze továbbra sem sorolnám ide, de legalább volt valami félelmetes is az előadásban.

Az este főattrakciója természetesen a Children of Bodom volt. A koncertjük előtt tettem újabb felfedezést, miszerint egy metal/rock koncert titkos sztárjai a keverős emberek. A Bodom, külön gárdával, külön technikával készült (ezek gondosan le voltak takarva az előzenekarok távozásáig), az ezt kezelő keverősük pedig laza mozdulatokkal irányította az eseményeket. A roadok, és a személyzet ilyenkor rá vannak utalva, isszák a szavait, és a közönség nem kevés tagja figyelte is az előszeánszt. Így esett, hogy néhányuknak az időközben színpadra rontó Bodom el is kerülte a figyelmét. A technika alapján én nagyobb robajra, és szemkápráztató látványra számítottam, de a Bodom metsző zenéje hosszabb idő alatt érte el hatását. Amikor érzékeltem, hogy itt nem lesz számottevő változás, átrohantam a második kijelölt célpontomhoz.

A kissé lepukkant Dűrer szintén közel teltházas volt, persze más arányokkal, de ez mindenképpen dicséretes. Számomra pedig az volt kellemes érzés, hogy az egyébként állítólag lagymatag alternatív zene tud olyan dinamikus lenni, mint egy kétlábgépes metal gyilkolás. Az Óriás persze nem sorolja magát az alternatív vonalra, én is inkább csak kényszeresen használom. Az első lemezes zenekar nem véletlenül kapja úton útfélen a dicsérő szavakat. Jó számok, lelkes színpadi jelenlét, kesernyés vidámság, ilyen egy Óriás-koncert.

A Fish!-előadás inkább már az irónia felé kacsingat, de nem kevésbé volt dinamikus, annak ellenére, hogy ők a fenékmozgatást tűzték ki célul. A magyar nyelvű lemezre készülő zenekar láthatóan el is érte, amit akart. Az anyanyelv jó választásnak bizonyult, az új számok már most megjegyezhetők, a szövegek meg nem esnek a bóvli kategóriába. Bizonyára az van, hogy a Fish! szeretne Magyarországon több emberhez szólni, kíváncsian várom, hogy beválik-e a trükk. Erre manapság több esély van, mint korábban, van rádió, és van tévé, ami eljuttatja a hírüket, ahova kell. Én azt mondom, hogy a média egy dolog, de még mindig a koncert az effajta zene igazi otthona, és a Fish! óriási szerencséje, hogy Magyarország legszórakoztatóbb koncertzenekarai között vannak.

Kisebb kitérőnek tűnik, de az estét számomra az tette kerekké, hogy a Dűrer Kert nem csak rockkoncertnek (a kis teremben hc darálás ment) adott otthont ezen az estén, hanem istentisztelet is volt. Ezzel csak akkor szembesültünk, amikor ülőhelyet keresve egy ártatlannak tűnő terembe tértünk. Szinte pár másodperc után odaült hozzánk egy srác, aki elmondta, hogy ők az istentisztelet után itt maradnak beszélgetni. Az antré nem volt túl erős, a srác gyorsan ellentmondásokba keveredett, és az is kiderült számomra, hogy szegény éppúgy a felszínt kapargatja, mint a Cannibal Corpse a belezéssel, és a gusztustalan szövegekkel. Nem tudtam dönteni, hogy melyik a jobb, de élménynek mindkettő megfelelt.

(A képek a zenekarok Myspace-oldalairól vannak.)


pop rock metál óriás fish koncertbeszámoló cannibal corpse



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása