2009.03.03. 08:00 – lánggitár

Még egy U2-album idén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tegnap jelent meg az új U2-lemez, (írtunk is szépen róla), ma meg már arról számolhatunk be, hogy az ír zenekar még 2009-ben kihozna egy újabbat. Bonóék elmondása szerint ez az album a No Line On The Horizon párja lesz, csak jóval meditatívabb dalok sorakoznak majd rajta. The Edge gitáros a New York Timesnak nyilatkozva még hozzátette, hogy nem akarják kipróbálni a Radiohead független módszerét, ők régimódiak, és ragaszkodnak a lemezkiadókhoz. Véleményük szerint a kiadó dolga, hogy eladja egy zenekar új anyagát, nem magé a csapaté.

Mellesleg a U2 úgy látszik igen termékeny mostanában, ugyanis a Pókember képregénysorozatból készült Broadway-színdarabhoz is ők írják a zenét. Illetve nem az egész zenekar vett részt ebben a munkában, hanem annak kreatív magja, azaz The Edge és Bono. Ez amúgy nem az első ilyen jellegű felkérésük, hiszen annak idején a Mechanikus Narancsnak is ők írták a zenéjét, de közreműködtek a Mindörökké Batman filmzenelemezén is.


pop hír u2 pókember



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása