2009.07.07. 10:46 – Szarvas Árpád

Fütyülnek rá – interjú a Peter Bjorn and John zenekarral

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A svéd Peter Bjorn and John három éve Young Folks című slágerükkel szinte dörömbölt a mainstream popzene kapuján, ami végül kinyílt, de a trió mégsem lépett be; csak bedugták a fejüket, körülnéztek, elmosolyodtak, majd szép csendben becsukták az ajtót és mentek tovább. Tisztában vannak vele, hogy a világ azóta is hasonló slágereket vár tőlük, és csak a pár hónapja megjelent ötödik albumuk (Living Thing) meghallgatása után derül ki, hogy nem dacból nem írnak klasszikus slágereket három éve, hanem egyszerűen unalmasnak találják azt a világot, és inkább instrumentális albumot vesznek fel saját szórakoztatásukra (Seaside Rock), vagy jéghideg, darabos pop albumot, mint a fent említett Living Thing.

Az idén tíz éves Peter Bjorn and John énekes/dalszerzőjét, Peter Morént kérdezgettem, aki többek között elmondja milyen a jelenlegi turné, miért nem ciki Svédországban angol nyelven énekelni, és, hogy nagyon is van élet a Young Folkson túl.

Nemrég jelent meg az ötödik albumotok (Living Thing), és most világkörüli turnén vagytok. Hol vagytok jelenleg, hogy sikerültek az eddigi nyári koncertjeitek?
Most épp otthon vagyunk Svédországban, de hamarosan megyünk tovább Lengyelországba ahol egy fesztiválon lépünk fel. Azt hiszem a mostani koncertjeink a legjobbak amióta együtt zenélünk, és lassan már kezdek hozzászokni a nyári fesztiválokhoz is, amit régen kifejezetten utáltam. Különösen azt, hogy soha nem tudtunk a koncertek előtt egy normális beállást végigcsinálni, mindig csak a rohanás... Szóval élvezem a fesztiválozást, a koncertjeink után ráadásul mindig körbejárok és belenézek más bulikba is.

A Depeche Mode előzenekara lesztek hamarosan az amerikai turnéjuk alatt, izgultok? A Depeche Mode volt egyáltalán bármilyen hatással is a zenétekre?
Persze, nagyon várjuk már, hogy óriási arénákban lépjünk fel a Depeche Mode-dal! Szerintem nagyon jó párosítás vagyunk, különösen a mostani albumunkat figyelembe véve. Nagyon sok 80-as évekbeli szintipop hatás ért minket, és ennek természetesen a Depeche Mode is részese. Bjorn a DM miatt vette meg az első szintijét.

Minden lemezeteken lehet hallani, hogy a hangszerek mellett szerettek kísérletezni különféle tárgyakkal, amelyeket megbolondítatok még effektekkel, és ezzel a "csináld magad" hozzáállással sokszor teljesen egyedi lesz a hangzásotok. Mi volt a legfurább eszköz, amit használtatok lemezfelvételnél?
Esernyő, kés, papír, meg mindenféle hétköznapi cucc, ami a kezünkbe akadt, különösen a Living Thing felvételei alatt. Mindenből lehet hangszert csinálni, és dobgép meg klasszikus szintik használata helyett mi sokszor a saját magunk által kreált furcsa zajokat használjuk fel, kicsit megbolondítjuk őket, ahogy már említetted, és számítógépen megvagdossuk az egészet. Ettől lesz eredeti.

Mit gondolsz a Living Thingről? Elég minimalista, sötét és hideg hangulatú, nem?
Azt hiszem a Living Thing, mint egész, a legerősebb produktum amit eddig letettünk az asztalra. Valami különlegeset szerettünk volna csinálni, valami ijesztőt, és igen, valami sötétebbet, mint az előző albumaink. Bár azt hiszem a második albumunk (Falling out) szövegileg még a Living Thingnél is sötétebb. Nagyon szeretjük a kontrasztos dolgokat, például sok sötét szövegünk van, amire vidám zenét írunk, és fordítva. A minimalizmus is nagyon fontos eleme a Peter Bjorn and Johnnak, nagyon kevés hangszert használunk, hogy mindennek legyen elég tere, ettől jobban "fénylik" az egész dal. Ez a hozzáállás egyébként a hip-hop zenére is jellemző. A szövegírás és a dallamok hasonlóak mindegyik albumunkon, viszont mindig új hangokkal fűszerezzük meg az egészet.

Hogy érzed, nagy súly nehezedett rátok a 3 évvel ezelőtti Writer's block, és a Young Folks sikere után?
Nem igazán. Inkább megkönnyebbülést éreztünk, hogy végre megélhetünk a zenélésből, és nem kell már napi 8 órában dolgoznunk. Jobban is tudtunk a zenére figyelni utána, és nagyon fontosnak éreztük, hogy csináljunk egy laza instrumentális albumot (a 2008-as Seaside Rock) amivel egy kicsit kifújtuk magunkat mielőtt nekiláttunk a következő "pop" lemezünk elkészítéséhez.

Tíz éve vagytok együtt. Szerinted az emberek a Writer's block sikere után elkezdtek mélyebbre ásni a Peter Bjorn and John múltjába és felfedezték maguknak a nagyszerű, de viszonylag ismeretlen első két albumotokat?
Nagyon remélem. Azt hiszem a valaha írt legjobb számaink vannak azon a két albumon, különösen a 2004-es Falling Out az én személyes kedvencem. Még azt is megkockáztatom, hogy az az album sok tekintetben erősebb is, mint a Writer's Block.

Van valami tudományos magyarázat arra, hogy a világ legjobb popzenéi nagyon sok esetben Svédországból jönnek? Tudnál olyan új svéd együtteseket említeni, akik szerinted jók és mi esetleg még nem hallhattunk róluk?
Valószínűleg a csapvíz miatt van, Svédországban nagyon tiszta a csapvíz. Viccen kívül, a svédek mindig is nagyon nyitottak voltak mindenféle új zenére. Ezen kívül az ország nagy része remekül beszél angolul, és az angol-amerikai zenei hatásainkba csöpögtetünk egy kis svéd ízt, amitől olyan lesz a végeredmény, amit világszerte szeretnek, de ugyanakkor nem puszta nyúlás, hanem valami friss, új dolog. A svéd együttesek/előadók közül ezeket szeretem mostanában: Existensminimum, El Perro Del Mar, Anna Järvinen, Bear Quartet és a First Floor Power. Nem mindegyik új, de kiváló mind.

Drew Barrymore az egyik talk show-ban Peter Bjorn and John pólóban virított. Ismertek más színészeket/hírességeket is, akik bírják a zenéteket?
Úgy tűnik, a színészek valamiért bírnak minket. Azt tudom, hogy Parker Posey és Julia Stiles párszor ott volt a koncertünkön, és persze Kanye West egyenesen imád minket…Talán a Depeche Mode-nak is tetszik, amit csinálunk, végülis ők hívtak meg minket, legyünk az előzenekaruk.

A Miami Vice sorozat zeneszerzője, Jan Hammer csinált egy remixet a Nothing to worry abouthoz. Kinek jutott eszébe, hogy felkeressétek?
Mivel a Living Thing készítése közben végig a gyerekkori zenei élményeinken lovagoltunk, valahogy természetesnek tűnt, hogy olyan fazonokat keressünk remixelni, akik már akkor is ismert zeneszerzők voltak. Jan Hammer volt az első a listán. John óriási Miami Vice sorozat rajongó volt, én már alig emlékszem az egészből valamire. Az a vicces Janban, hogy soha életében nem csinált még remixet, tőlünk kérdezte, hogy az meg mi a franc. Egyébként nagyon jó lett a végeredmény!

Volt már közületek valaki Magyarországon? Terveztek errefelé koncertezni a közeljövőben?
Én nem voltam még, de jó lenne ellátogatni. Bjorn és John nem tudom, hogy voltak-e. Mindenestre biztos lehetsz benne, ha új koncerteket szervez a managerünk megemlítem neki, hogy próbáljuk meg Magyarországot is útba ejteni.

Hol voltál, amikor Michael Jackson meghalt?
Épp a kutyámat sétáltattam késő este, amikor meghallottam, hogy pár kissrác az utcán Michael Jackson haláláról beszélt. Hazasiettem, utánanéztem a neten. Meg kell mondanom nem lepett meg nagyon a dolog. Viszont akkor jöttem rá, hogy egyes számai milyen sokat jelentettek nekem. Messze nem voltam soha Jackson rajongó, de a 80-as években nőttem fel, mindenhol jelen volt, különösen a Thriller és a Bad videoklipjei voltak nagy hatással minden gyerekre abban az időben. És ezek remek számot voltak. A korai dolgai közül az I Want You Back és a Blame it On The Boogie tetszett a legjobban.


interjú pop peter bjorn and john



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása