2009.10.15. 10:01 – sixx

Húzós bluesrock délről

Lynyrd Skynyrd - God & Guns
(Roadrunner)

A Lynyrd Skynyrd amellett, hogy első ránézésre a leghülyébb nevű zenekar címet nyugodtan kiérdemelhetné, egy elsőrangú southern bluesrockot játszó banda, és igen, még mindig léteznek, pedig a hetvenes évek közepére tehető hőskor óta már igencsak sok víz lefolyt a Mississippin. Új albumuk, a God&Guns pont olyan, mint amilyenre a zenekar ismerői számítottak, húz mint az állat, és dögös, mint egy húszéves Playboy-maca.

A jóisten a megmondhatója annak, hogy miért tudnak a legegyszerűbb bluest játszó amerikai zenekarok lemezei is úgy szólni, mint az atom, miközben a hazai mezőny legzúzósabb zenekarai sem képesek úgy megszólalni, hogy az ember azt érezze, hatvan szakállas, mezítlábas őrült szaggatja éppen a fejét lefelé. A Lynyrd friss albumának egészen pontosan a tizennegyedik másodpercében tenyerelhetett rá a hangtechnikus a pult “dög” feliratú gombjára, és a dupla anyag második korongja közepéig le sem szállt róla (utána koncertfelvételek jönnek, nem mintha azok egy cseppet is szarabbul szólnának, sőt).

Félelmetesen húzós, dögös rockzenét kapunk az idén 45 (!) éves zenekartól, amiben az eredeti tagok közül csak Gary Rossington gitáros van jelen, és akiket a 12. stúdióalbumon olyan nevek kísérnek, mint Rob Zombie vagy John5, David Lee Roth majd Marylin Manson, legutóbb pedig pont Zombie gitárosa. 15 stúdiófelvétel és három koncertnóta fért rá a duplára, töltelékszám nincs köztük, mert a zenekarra ez a műfaj nem jellemző, ha ők írnak valamit, akkor komolyan is gondolják. A szövegvilágában a déli államok alapelveit szüntelenül emlegetik, tessék csak megpróbálni egy alabamai farmernek elmagyarázni, hogy a fegyvertartás nem feltétlenül jó dolog, és a Bibliában nem mindent kell szó szerint venni.

A szövegre felfont zene is tradicionális alapokon nyugszik, déli blues alapok és fogós dallamok jellemzik végig, a dobos Michael Cartellone a Damn Yankeesben és az Acceptben tanultakat ebben a műfajban is kiválóan kamatoztatja, a nóták nincsenek szétverve, de úgy oda vannak téve az alapok, hogy azokra felhőkarcolót lehetne építeni. Hangulatos, fülbemászó refrénekben nincs hiány (Still Unbroken, Simple Life, Comin’ Back for More), Johnny Van Zant, az 1977-es repülőgép szerencsétlenségben elhunyt egykori énekes, Ronnie van Zant öccsének orgánuma néha David Coverdale korábbi Whitesnake-albumokon hallott teljesítményét idézi fel, néhol meg olyan karcos bluest nyom (Floyd - a lemez legjobb darabja, ebben vokálozik Rob Zombie), hogy az embernek a könnye is kicsordul bele.

Persze vannak áthallások a korábbi nagy slágerekre, és a kevésbé ismert nótákra is, de ezt simán elnézzük a zenekarnak, mert cserébe olyan hangulatos lemezt kapunk tőlük, amilyet mostanában nem nagyon hallott az egyszeri rockrajongó. Igaz, a Free Birdre, és úgy az egész pályafutásuk elejére jellemző gitárszóló-orgiából nem kapunk már az albumon, de ez legyen a legkevesebb, amíg van YouTube, az ember nincs elveszve. Kár, hogy nem járnak errefelé, a Szigeten például simán elnézném őket a Nagyszínpadon valamelyik foskazán britpop zenekar helyett.

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (5/5)

lemezkritika rock lynyrd skynyrd ezt hallgasd



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Sikamlós Jim DiGriz 2009.10.15. 10:54:55

'sztakrva, így akarok öregedni én is.

Mikor Sodrócki 2009.10.15. 11:41:01

Szeretném kihasználni az alkalmat , és benyögni : aki szereti ezt a Lynyrd-es stílust , az ASG nevű North Carolina-i banda albumaiban is megtalálja a számítását . Tök ismeretlenek , ennél több napfényt érdemelnének .

=Daniken= 2009.10.15. 12:04:24

Korrekt.klasszikus iskola.
baszott jó hangzás, középtempó, vastag riffek, és végig ott kúszik a riffek alatt egy akkordbontásos szőnyeg, ott csilingel halkan.Olyan egyszerű szám, mint a faék, de jó.szerintem lecsekkolom majd a többi számot is.utazáshoz simán tökéletes.

huong 2009.10.15. 12:09:34

Goczei Zsuzsa "Lemezborze helyett" c. musorabol vettem fel oket eloszor a 80-as evekben. Azota nagyon szeretem oket. Gimme back my bullets,yeeee!

Dr. Lubomír "hrivacky" Zdravlousek 2009.10.15. 12:25:20

@huong: Hehe, én is onnan ismerem őket. Pontosabban egy haveromtól másoltam át, anno (kétkazettás magnó rulez), nagyon-nagyon tetszett, de nem tudta ő se, hogy kik már ezek. Aztán pont a Göczey műsorban adták le ugyanazt az albumot, na, onnan tudtam meg, hogy ők a Lynyrd Skynyrd. Ezután már csak a (talán '81-es kiadású) Tardos-féle Rocklexikonban kellett utánanéznem.

altero 2009.10.15. 12:25:31

Így van, ez egy kurvajó album, de szerintem a húszéves Playboy-macák nem dögösek, hanem műanyagok. Ez a zene viszont úgy jó, ahogy van. I like the simple life!

dr rock 2009.10.15. 12:28:33

Sajnos ez már jobban emlékeztet a Nickelback-re, mint a Second helping-re és s Street survivors-ra,a banda legjobb lemezeivel... Szerintem visszaélnek egy legendás névvel...

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2009.10.15. 12:32:52

Ezek még élnek?

Ééérteeeed? : )))))

Skatulya bácsi megmondta 2009.10.15. 13:09:02

Tudom, hogy itt mindenki arra számít, hogy "szakik" olvassák csak a posztot, de azért említsük meg, hogy a Sweet Home Alabama című világrengető sláger is nagyon odabaszhatott anno! Mert azért mégis csak ez a Jacksonville-i banda legismeretbb száma.

herr_der_erdinger 2009.10.15. 13:22:09

Hatalmas zene!
Egyszerü Southern Rock de mégis képesek ösrutinnal keménnyé formálni. Nemrég erre a zenére voltam az osztrák Alpokban és azóta mindig a "tehenek a hegyek között"-cimü falusi kép kötödik hozzá :)

Csontvary56 2009.10.15. 13:32:31

A lemez egy hatalmas 10-es nalam.Jovo het szombaton South Carolinaban le is csekkolom :-)))))))Minden jot!
Redneck Imi

renegát 2009.10.15. 14:02:10

Na jó, de hol lehet kapni? Erről valamit...

nagyr 2009.10.15. 14:50:39

@Skatulya bácsi megmondta:
Talán még a Tuesday's Gone-t ismereik az emberek. Legalábbis a Metallica covert.

harold of the rocks 2009.10.15. 18:03:26

hát azokba nem sok fíling szorult...
maximum a csávó hangja hasonló

rock&roller 2009.10.15. 21:40:02

Molly Hatchet rulez!!!

magno10 2009.10.16. 09:42:12

Tényleg jó lett ez a lemez. Néha olyan érzésem van mintha egy baromi hosszú kietlen amerikai országúton a sivatagban autóznék egy batár V8-as Dodge charger-el :D. Azért mondjuk a második szám a Siple Life nekem eléggé rádió számnak tűnt :).

altero 2009.10.21. 11:55:32

@magno10: Hát az is. Olyan Kid Rock-os. De attól még jó :D