2009.11.23. 15:59 – lánggitár

Indul a Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

November 28-án ismét elindul az idén is négy alkalommal megrendezésre kerülő Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató. A szombati este főként metálzenekarok csapnak össze, aminek a fő tétje, hogy melyik két csapat jut ki az International Live Award bécsi elődöntőjébe. Azonban nem csak ez lesz a nyeremény, hiszen az első helyezett 200 ezer forintos hangszervásárlási utalványt kap a Hangszerarzenál jóvoltából, a második pedig 50 ezer forintosat. A Skalar Music Hungary felajánlása, hogy egy általuk kiválasztott zenekar minden tagja kap egy kétfős belépőt, két általuk szervezett, szabadon választható koncertre. A Converse különdíja, hogy a kiválasztott zenekar minden tagja kap egy pár, a Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató logójával mintázott tornacipőt. Az első helyezett fellépési lehetőséget kap a 2010-es Borsodi Zenei Fesztiválok valamelyikén (Hegyalja, SZIN, Pannonia Fesztivál, Campus) a Malátabárban. A Lángoló Gitárok felajánlása, hogy az első két helyezett bemutatkozhat az oldalon, sőt, azzal a magyar zenekarral, aki a bécsi elődöntőben a legtovább jut, az Exit is készít interjút.

A nyeremények kitárgyalása után nézzük mit kapunk a délután kettőkor kezdődő rendezvényen az A38 Hajón november 28-án. Tíz zenekar mérkőzik meg aznap, az indulási sorrend viszont fél órával a kezdés előtt dől el, tehát érdemes minden együttes rajongóinak kettőre érkezni, nehogy lemaradjanak a kedvencükről. A fellépő csapatok:

Behind Your Fears
Hope The Last
Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok
Nadir
Off The Against
As We Fly Away
Stream
Sunset
Wait For A Mistake
Zamek

A bulinak azonban ezek után sem lesz vége, ugyanis kilenckor színpadra lép a bolgár Itsi, akiket a Mangod Inc. követ majd, a koncerteket pedig a Neck Sprain zárja. Akiben még maradt energia, az Senior Hal szelektálására táncolhat, amíg ki nem fullad. Az este műsorvezetője mellesleg szintén Senior Hal lesz.

Tehát kezdés 14:00, belépő 1200 HUF, bővebb infó pedig: www.tehetsegkutato.hu


hír tehetségkutató



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása