2010.02.12. 12:57 – lánggitár

Vikidál nélkül alakul újjá a Dinamit

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Dinamitot 1979-ben alapították a Skorpió, a P-Mobil és a Mini tagjai. Rövid élete alatt (1982-ben oszlottak fel) összesen két kislemeze és két nagylemeze jelent meg az együttesnek, de mindegyik hatalmas példányszámban fogyott, így igazi sztárzenekar lett belőlük. A feloszlás óta csupán tavaly, december 28-án játszott egy koncertet a csapat, de már (a jelenleg csődben lévő) Vikidál Gyula énekes nélkül. Vikidál már a 25. évfordulót sem vállalta be, így a zenekar új énekest keresett, akit meg is talált Kálmán György személyében. Vele alakul újjá a Dinamit, az első koncertjük pedig február 20-án lesz a Petőfi Csarnokban. A hírek szerint a zenekar nem csak erre a rendhagyó koncertre áll össze, hanem folyamatosan dolgozni fog és még várhatóan ebben az évben egy új albumot is kiad. Múltidézésért katt a továbbra:


rock hír program dinamit



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása