Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Akkezdet Phiai – Kottazűr
(Szerzői kiadás)
Rég volt rá példa, hogy magyar hip hop-lemezt ennyire várt volna a nagyközönség, de arra is, hogy a nagyközönség akár kicsit is várt volna magyar hip hop-lemezt. Ennek leginkább az az oka, hogy ez a színtér még mindig egy jól körülhatárolható társaságnak zenél, akikre lehet alapozni Düreres bulikat, és a saját fórumokon való pozitív reakciókat, de olyan formáció eddig nem volt, amiben meglett volna a potenciál az ebből a világból való kilépéshez. Az elsősorban Eccentrics nevével fémjelzett absztrakt vonal csak a kis létszámú zenei perverzeknek volt befogadható, a Siska Finuccsi – Killakikitt duó és társaik pedig a túl sok kötelező pózolás miatt nehezen értékelhetők popzenei szférában is.
Az Akkezdet Phiai azért kaphatta meg ezt a figyelmet, mert egyrészt egyik sablonba sem lehet igazán belegyömöszölni, másrészt pedig a Kottazűrrel olyan hosszú ideig szarakodtak, hogy kialakult körülötte valami megfoghatatlan kultusz, ami miatt mindenki valami baromi nagy dologra várt. Ezt persze rondán meg lehet szívni, főleg, ha a hét év során duplalemezzé duzzasztják az anyagot.
Az elvárások teljesítéséről majd később, először is nézzük, milyen is a Kottazűr! A bemutatkozó lemez kezdő taktusait újragondoló Intro után már a Hangerő kijelöli az irányt. Az eddigieknél sokkal több ügyes szójátékot hozott össze Újonc és Saiid, valószínűleg sokkal tudatosabban, mint 2004-ben. Minden soron hallatszik, hogy ezt már nem az a két srác írta meg, akiket minden haverjuk annyiról ismer, hogy nálunk van mindig zöld, és ők vannak a leginkább betépve. Ha párhuzamot keresnék, akkor kicsit emlékeztet a már-már kultikus státuszba emelt Bobafett Aludnifogtál lemezére, csak amíg az a kelet-magyarországi panellakó munkás szemszögéből mutatta be az országot, addig a Kottazűrön a budapesti közép-felsőközéposztálybeli srácokéból látjuk ugyanezt. Megtudjuk, mi megy egy átlag buliban, megismerkedhetünk a tipikus szereplőivel, szavaival, mindezt távolságtartó stílusban. A verbális részen viszont néha erősen úgy tűnik, hogy a duó kicsit túl sokat lógott mostanában bölcsészkarok környékén, mert a töménytelen mennyiségű szójáték párszor már erőltetettnek, és kötelezőnek tűnik. Ez különösen a klipet is kapott Hisz Sztorinál feltűnő, mert leegyszerűsített, de mégis mély szövegvilága kimagaslóan a Kottazűr leghatásosabb szerzeményévé teszi – igaz ehhez azért kell a Realistic Crew hibátlanul hozzáidomuló zenéje is.
Apropó zene, mert persze az is változott az első nekifutás óta. Észrevehetően kevesebb lett a tradicionális hip hop ütem, viszont Frequent felfedezte a garage-közeli megoldásokat, amikkel nem biztos, hogy elnyeri az eddigi közönség szimpátiáját, de amúgy sokkal szórakoztatóbb.
És, hogy sikerült-e a kultúrmisszió? Ha úgy vesszük, akkor igen, mert a magyar hip hop a Kottazűrrel egyértelműen felnőtt korba lépett. Már nem csak szülői felügyelet mellett, hanem szülőknek is hallgatható. Ezt a produkciót nem lehet elintézni annyival, hogy pár unatkozó hülyegyerek néger akar lenni. Átgondolt, megköveteli magának a figyelmet. Máshonnan nézve viszont nem jött össze teljesen, mert a Kottazűr nagyon hosszú, és tartalmaz olyan dalokat is, amiket simán le lehetett volna hagyni. A legjobbakból simán összeállíthattak volna egy jó 55-60 perces albumot, amit sokkal könnyebben lehetett volna hallgatni.
Ugyanakkor gyanús, hogy Saiid és Újonc leszarják ezeket a nézőpontokat, ők csak elmennek, csinálnak remek bulikat, aztán meg elmehetek én a picsába az elvárásaimmal.
