2010.06.10. 08:14 – lánggitár

Mindenki király – ingyenes kislemez a Fish!-től

Alig egy évvel a tavalyi, magyar nyelvű nagylemez után máris itt az új Fish!-anyag, négy dal, ráadásul ingyenesen letölthető, elsőként itt a Lángolón (a kis nyíllal a lejátszó mellett). Kovács Krisztián (Senior Hal) énekes kíván jó étvágyat: „A Csinálj egy lemezt felvételei után maradt még egy-két dalunk felvéve és ehhez íródott még pár az elmúlt hónapokban. Úgy gondoltuk, ha már lendületben vagyunk, ne szarozzunk, vegyük fel ezeket és tegyük elérhetővé ingyenesen. Szerencsére a kiadónk is partner az ügyben, úgyhogy nincs más dolgunk, mint közepesen erős sávszélességet és jó szórakozást kívánni mindenkinek.”

„Igazi garázspop cuccról van szó, azt akartuk, hogy úgy szóljon, mintha a színpadon vagy a próbateremben játszanánk, így a felvételek és a keverés is ezt a koncepciót követték. A stúdiós fejek és a zenészek biztos beleugatnak, de nem nekik készült, hanem a drága közönségünknek és magunknak, nekünk pedig nagyon tetszik. Semmi felesleg, recseg, ropog, igazi koszos, élő gönc lett, Gajda Matyi gitáros és Mr Tengely, azaz Mendre János barátunk keze munkája, aki Írországban székel és egyébként a kultikus Rebellió hiphop csapat tagja. Farkas Balázsnak is nagy köszönet a nagypapa korú mikrofonokért!”

1. Valahogy összeáll

Zenekari kedvenc, táncos koncertszám, egyből rögzülő stadionrefrén, mondhatni szokásos Fish!, de újdonság számunkra a triolás zúzás és az eddiginél színesebb dobolás, általában kötöttebb tempóink vannak. A szöveg is komolyabb talán az előzőeknél, főleg egy Majdnem Kalifornia után, de maradtunk pozitív csávók, mindig van valahogy, nem?

2. Mindenki király feat Eckü

Na, itt is egy repper. Nemrég a Red Bull Mixtúrán ismerkedtem össze a Hősökkel, kiváló arcok, a dalba pedig mindenképp akartunk egy ilyen betétet, Eckü kapóra jött, szívesen vállalta és kurva jó is lett. A Pannónia fesztiválon összefutottunk és a szállásunkon fel is tolta a részt egy perc alatt. Hangulatilag hasonló a dolog, mint a lemezen a Személyes üzenet volt Krsával, a szöveg pedig egyértelmű, helyzetjelentés Fish! módra. Magunkhoz képest hosszú dal, ez a mi rockoperánk.

3. Köszi, de tényleg

Az állandó punkrock mánia újabb lecsapódása, viszonylag sok ének nélküli, gitározós résszel és van benne egy ikerszóló is, baszki! A dal a mindenkori közönségnek szól, egy teljesen őszinte köszönetnyilvánítás. De tényleg.

4. Legközelebb még közelebb

A cím Szűcs Szabika barátunk egyik kedvenc mondása, ebből jött a szöveg, egy csajozós, önironikus tétel, abszolút Fish!, a közepén fütty és magunkhoz képest sok, változatos téma. Élőben már többször elsült sikeresen, mondjuk nem nehéz befogadni, ki nem ismerkedett még hajnalban részegen?

A kislemez bemutatója június 19-én lesz a budapesti Zöld Pardonban, ezt követően pedig a nyári fesztiválokon országszerte. A megújult www.fishonline.hu oldalról a korábbi lemezek is letölthetőek, illetve rendelhetőek.


pop rock exkluzív fish



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

mr.rogers 2010.06.10. 09:08:08

zsír kis cucc lett ez is

májkiiii 2010.06.10. 11:08:58

ja..ja..fasza...királyos...

Thresher 2010.06.10. 11:49:18

Érdekesen jön le, de megvan az a lényeg... Jó volt az előző album, szarré hallgattam Lengyelben...

Überraschung 2010.06.10. 14:26:13

a Köszi de tényleg az zsírjó:)
az album borító is szintén ütős. nagyon jó

Märton Hellstörm · http://thekillingscreens.com 2010.06.10. 14:39:15

kedves kis anyag... sose voltam Fish! fan, de mindig bírtam, amit csináltak... nna, majd talán most; végigrágom magam a többi anyagon is...

fxcpr0 2010.06.10. 15:05:10

A minőség kicsit érdekes lett nekem az eddigiekhez képest, talán kicsit tompa.
Ettől eltekintve marhajólett :D