2010.10.19. 13:58 – lánggitár

Márciusban jön az új Red Hot Chili Peppers

Már félig kész az új Red Hot Chili Peppers-lemez, mondta Chad Smith dobos a Music Radarnak. Ez náluk azt jelenti, hogy legalább húsz dalt már megírtak, de még felvesznek párat, majd ezután döntik el, hogy melyik kerül az albumra, melyik megy a kukába (vagy későbbi felhasználásra). Smith elmondta, hogy mindig is ezt a munkamódszert követték, úgyhogy nem változtattak a bevált dolgokon. Azt viszont leszögezte, hogy ez nem jelenti most azt, hogy duplalemezt hoznának ki, mint legutóbb 2006-ban a Stadium Arcadiummal. A Red Hot Chili Peppersnek ez lesz az első stúdiólemeze a koncerteken már többször kisegítő Josh Klinghofferrel (a lenti koncertvideón is zenél), aki azután szállt be hozzájuk, miután John Frusciante megunta a zenekarral járó nagy felhajtást, és már csak magának akar zenélgetni.


rock red hot chili peppers hír



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.