2010.10.21. 08:00 – lánggitár

Ezer erdő - a Lángolón a Magashegyi Underground első lemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ezer erdő címmel hamarosan megjelenik a Magashegyi Underground első nagylemeze. A zenekar négy évvel ezelőtt indult Bocskor Bíborka énekesnő vezetésével, de eddig még nem adtak ki teljes albumot. "Ez egy régi tartozásunk a rajongóink felé." - mondta Fodor Máriusz zeneszerző-billentyűs, aki a lemez elnevezésével kapcsolatban elmondta, hogy már a zenekar megalakulásakor elhatározta, hogy az első albumnak ez lesz majd a címe. "Ahogy az erdő változatos növényvilága, az új lemez is egy harmonikusan eklektikus egységet alkot, néhol elektronikus elemekkel, máshol egzotikus népi hangszerekkel cizellálva." - mondta az együttes. A dalok szövegéért Tariska Szabolcs a felelős, aki az utóbbi időben a színpadon is aktív szereplőjévé vált a zenekarnak, így az október 29-ei A38 Hajós fellépésen is ott lesz majd (ahogy a koncert DVD-vel bónuszolt albumot is lehet majd már itt kapni). Az Ezer erdőt most egy hétig meg lehet hallgatni a Lángoló Gitárokon. Alább a lejátszó, kezelés értelemszerűen:

 


pop exkluzív magashegyi underground ezer erdő



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása