2010.11.12. 12:45 – _fá_

Kötelező körök

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kings Of Leon – Come Around Sundown
(Sony)

A Kings Of Leon mostanra akkora sztár lett, hogy lemezének megjelenése még Magyarországon is eseményszámba megy. A siker jogosságát béna dolog firtatni, pláne, hogy a végső áttörést hozó Sex On Fire valóban jól sikerült darab, de azért ne menjünk el a tény mellett, hogy a testvérekből, és unokatestvérekből álló zenekar 2003-as előkerülése idejében mennyi sokkal jobb zenekar mozgolódott épp akár hasonló stílusban is. Az ok, amiért pont a Kings Of Leon kezdte el benedvesíteni tinilányok bugyijainak tízezreit annyi, hogy bennük megvan az az összetéveszthetetlenül amerikai íz, ami például a Killersből is hiányzik.

A Come Around Sundown ennek megfelelően egy ízig-vérig amerikai stadionrock-lemez, nyugodtan felejtsük el itt az indie, meg garázsrock szavakat. Megvannak a kötelező hangulati elemek, ki van találva, melyik az a rész, ami alatt összejövünk az évek óta kinézett titkos szerelmünkkel, hogy aztán valami veszekedés után a szeles tengerparton sétáljunk egyedül, marconán nézvén a semmibe. Ezzel semmi probléma nincs amúgy, a népszerűségnek ezen a szintjén le kell futni bizonyos köröket, csakhogy a Kings Of Leon ezek letudása után meg is állt.

A Come Around Sundown nagy részén egyszerűen zavaró módon nem történik semmi. Ha esetleg mégis, az is csak egy olyan rockzene legrosszabb éveit idéző szóló képében jelenik meg, mint amilyen a Maryben van. Pedig amúgy mindegyik dalban megvan a potenciál, Caleb Followill néha egészen székrekedéses emberre emlékeztető picsogásai ellenére is jó énekes, szinte előttem van néha, ahogy koncerten csukott szemmel énekli ki magából a világ összes fájdalmát, csak egyszerűen annyira kiszámíthatóan produkálja magát minden dalban, hogy az embernek kedve támadna belerúgni párat, és elküldeni a Starbucksba dolgozni, ha ennyire szar neki. Mellesleg a hangszeres megoldásokkal kapcsolatban is folyton ez merül fel.

A lemez felvétele előtt Jared Followill bevallotta, hogy ő bizony nem hallgatná meg a Kings Of Leont, ha nem játszana benne, mivel annyira konszenzusos megoldásokon alapul. Ennek a nyilatkozatnak én nem is tulajdonítottam túl nagy jelentőséget, de a Come Around Sundown hallhatóan annyira megegyezéses darab lett, hogy a saját egyéniségét senki nem tudta belepakolni a számokba, emiatt aztán az egészből egy lélektelen csúcsprodukció lett, 13 olyan dallal, amiknek a komoly része annyira semmilyen, hogy még rossznak sem tudom őket elmondani.

A Kings Of Leon nagypályán játszik már, ami elsőre jól hangzik, de aztán a liga többi szereplőjére ránézve sokkal könnyebben találjuk meg a Bon Jovi vagy Nickelback kaliberű neveket, mint azokat, amiket valóban szoktak hallgatni ízléssel rendelkező emberek is. Ennyire persze még nem rosszak Followillék, de manapság, mikor tényleg minden bokorban felső közepes gitárzenekarokat találni, nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy még egyszer elővegyem a Come Around Sundownt.

Szerintünk: (2/5)
Szerintetek: (3,4/5)

lemezkritika rock kings of leon



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása