2010.12.08. 08:00 – lánggitár

Így kell önmagunkból kifordulni - Isten Háta Mögött-dalpremier

December 15-től már elérhető lesz digitálisan az eredetileg alternatív rockot játszó Isten Háta Mögött új, Ű című nagylemeze, de a fizikai példányokra sem kell már sokat várni. Ez az első lemez, ami (részben) Bokros Csaba gitáros nélkül készült, aki helyett Sándor Dániel billentyűs lépett be az együttesbe. A Lángoló Gitárok most megkapott egy friss dalt, amit be is mutat itt alább, de azért felhívnánk a rajongók figyelmét arra, hogy valami nagyon mást fognak hallani, mint amit eddig megszokhattak a zenekartól. A ma megjelent New Noise-ban amúgy van egy interjú a csapat énekes-gitárosával, Pálinkás Tamással, ebből idézünk most egy részletet a premier előtt (a számot a kis nyílra kattintva le is lehet tölteni egy e-mail címért cserébe):

Volt valamilyen szándék, hogy merre induljon el a zenekar?

Két irányon gondolkoztunk. Az egyik szerint maradtunk volna mondjuk a Szabó vonalán, a másik szerint inkább a Jósolni bélből lett volna az alap. Ebbe lépett bele Dani, ami egyértelművé tette, hogy mit csináljunk. Nem a könnyebben emészthetőség volt a cél, hiszen szerintem egyáltalán nem könnyebbek ezek a számok, mint a korábbiak, hanem a dalformátumot tűztük ki célként, ebben pedig Dani nagyon sokat tudott segíteni. Nagyon jó volt megélni a változást, ami ilyen természetesen jött, persze úgy, hogy Csabi kilépését sajnáljuk mindannyian. Olyan volt, mint amikor egy szörfös éppen elkap egy jó hullámot.


pop rock exkluzív elektro isten háta mögött



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.