2010.05.16. 12:00 – -dj-

A Kiss megpróbált megölni (A hét dala)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kissé talán furcsa lesz az e heti hét dala rovat, ugyanis csakis egy koncertélmény hatására került ide a Black Spiders egy régebbi száma. Az brit csúnya embereket egy londoni koncerten láttam, és ha felvételen előtte nem is győztek meg, a koncert olyan hatással volt rám, mint amikor a Doomriderst láttam először Pesten. Így tessék hát közelíteni a St Peter című számhoz.


a hét dala black spiders



2010.05.15. 11:22 – Dankó Gábor

Küzdelem a Metallica előtt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hiába sok zenekar legnagyobb álma, mégis nagyon hálátlan feladat olyan zenekarnak nyitni, mint a Metallica. Nem elég, hogy korán kell kezdeni, hogy szinte biztosítva van a szar hangzás, de még azzal is meg kell birkózni, hogy a közönség 99%-a simán ledobálna a színpadról, mert fanatikusan csak azt várja, hogy megszólaljon végre a Jó, a Rossz, és a Csúf zenéje. Viszont úgy látszik, amiatt az 1% miatt is megéri, mert különben nem alázta volna porba minden este magát a Metallicával elég hosszú ideig turnézó Mastodon, akik ugyan hozzánk nem jöttek, de itt volt helyettük a nagy haver High On Fire.


metál metallica volbeat koncertbeszámoló high on fire



2010.05.14. 14:30 – lánggitár

Letölthető Coral-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A 2007-es Roots & Echoes című lemezük óta hallgató garázsrock zenekar ingyen elérhetővé tette a hamarosan megjelenő Butterfly House-ra keresztelt albumának címadó tételét. A hatodik Coral-lemezről származó első csepp a zenekar hivatalos honlapjáról tudjuk letölteni. A kézbevételre sem kell már sokat várni: július 5-én kerül a boltok polcaira az első single, amit a 1,000 Yearshez készítenek, aztán ugyanebben a hónapban 12-étől a teljes nagylemezt is megvásárolhatjuk. A frontember James Skelly elmesélte, hogy a lemez anyagát leginkább teljesen elhagyott walesi házakban vették fel, olyan helyeken, ahol senki nem szokott járni.


indie hír the coral



2010.05.14. 13:00 – lánggitár

Soulfly a Volton

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A tíz nap múlva új lemezzel jelentkező Soulfly is fellép az idei Volton, így a New York-i hardcore Agnostic Front mellett ők képviselik még az igazán keményzenét a soproni fesztiválon a külföldi zenekarok közül. Max Cavalera zenekara az Oment mutatja be majd a magyar közönségnek, annak a közönségnek, amit állítólag tényleg szívből szeret. Legutóbbi, szigetes fellépésükkor direkt hamarabb érkeztek, hogy egy kicsit nyaralhassanak is Budapesten, lehet megcsinálják ugyanezt most is, ugyanis pont a magyar buli előtt lesz több nap szünetük a turnéban. Szóval aki rajongó, az akár be is cserkészheti a Cavalera-családot Sopron utcáin.


metál fesztivál hír volt soulfly



2010.05.14. 11:35 – lánggitár

Aprólékosan összerakott zene az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Amikor az ezredforduló előtt megjelent a Dream Theater Metropolis Pt. 2: Scenes from a Memory című lemeze az egész világon amolyan másodvirágzása kezdődött a progresszív rock/metálnak. A DT bevallottan a Rush zenéjéből merített, és talán még több követőre talált, mint addig. Azóta a nagy fellángolás elcsendesedett, a Dream zenéjét leginkább Japánban, és Magyarországon kedvelik még nagy tömegben. Frissítésre volt már szükség. A lengyel Riverside talán egy kicsit új színt hoz a stílusba, de még mindig őrzi az ősök hatását. Új lemezük (Anno Domini High Definition) Lengyelországban aranylemez közelében tart, de már egész Európában felfigyeltek rá az aprólékosan összerakott zenék rajongói. Az album jó érzékkel keveri a Rush-féle hagyományokat, a Dream és a Porcupine Tree újabb lemezein tapasztalt gitárcentrikus hangzást, és néhol a Tool elvontságát. Május 16-án, az A38-on bizonyára a lendületesebb számaikkal lépnek fel, előtte pedig a volt Psychotic Waltz-énekes, most Deadsoul Tribe-főnök Devon Graves andalít majd szólóprojektjével.


rock metál program progresszív roverside



2010.05.14. 10:01 – KirschAndrás

Túlélni a Digitális Sikolyt - Daliás idők

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Digital Scream: Túlélem én

Bár a Digital Scream nagyon is valós formáció volt a 90-es évek elején, a mai napig amolyan rurális lidércfényként él emlékezetünkben. Talán nem véletlenül, feltételezhető ugyanis a kazánfűtő szintipop úttörői alkották meg az első láncszemet a dancefloor és a mulatós műfaj között. (Jóllehet, utóbbi hatása volt nem teljesen nyilvánvaló, szerzeményeikből olyan mértékű vetési romantika áradt, hogy a kockamargarin libazsírrá változott a spájzban.) Az együttes olyan volt tehát, mint egy protonágyúként funkcionáló lopótök: kistérségi jellege ellenére futurisztikus, és gyilkos.


digital scream daliás idők



2010.05.14. 08:36 – lánggitár

Élet a Hellacopters után

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nicke Andersson, a tavaly előtt feloszlott Hellacopters énekes-gitárosa (meg ugye az Entombed alapító dobosa) hamarosan megjelenteti első önálló lemezét, ami hivatalosan nem szólóanyag lesz, de ő a főnök az tuti, a myspace-en is csak ő van odaírva mint tag, plusz kiegészítésnek még egy rakás zenész (köztük pl. Dregen, a szintén szünetelő a Backyard Babiesből). A formáció neve Imperial State Electric, a zene pedig a sajtóanyag szerint "a hiányzó kapocs a Beatles és Alice Cooper között". A 12 számos bemutatkozó lemez május 28-án jelenik meg a Psychoutnál, addig pedig itt lehet hallgatni dalokat. (Mi csak csendben megjegyeznénk, hogy olyan az egész, mint valami Hellacopters light, de ez talán nem meglepő.)


pop rock hír imperial state electric



2010.05.13. 16:03 – lánggitár

Neo és Dr Beat a Zöld Pardonban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ahogy mostanában már igen gyakran előfordul, pénteken (május 14.) is két zenekar lép fel Zöld Pardonban. Az egyik, a hamarosan új lemezzel jelentkező Neo lesz, akiknek nemrég készült el a viszonylag már régi Serial Killerre a klipjük. A dal, a szintén új Phoenix Lane mellett kislemezen is megjelenik, rajta különböző remixekkel, amiket olyanok csináltak, mint a Headshotboyz, a Slap in the Bass, a Tits & Clits és TMX. A ZP-s koncertet felfoghatjuk akár ennek a bemutatójának is. Vendégük a nyolcvanas években alakult, de mostanában ismét aktív Dr Beat lesz. Nekik is lesz idén nagylemezük, de pontos dátumot még nem tudtak mondani. Koncertek után kivételesen nem a Zöld Pardon DJ-i keverik a zenét, hanem Tesco Disco lesz.


pop program neo elektro dr beat



süti beállítások módosítása