2010.08.08. 13:38 – lánggitár

Tagcsere az Isten Háta Mögöttben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az Isten Háta Mögött facebook oldala szerint Bokros Csaba, a jellegzetes megjelenésű alapítótag-gitáros-billentyűs kiszállt a zenekarból. Harag nincs, de az együttes ezt üzeni neki: "mindig is a zenekar tagja maradsz, köcsög!" Utódja az a Sándor Dániel lesz, akit legtöbben az Esclin Syndo billentyűseként-kütyüseként ismernek, és akivel, mint producerrel a zenekar jelenleg is dolgozik a stúdióban a negyedik nagylemezén. Bokros a nyári fesztiválokat még lejátssza, Sándor bemutatkozó fellépése pedig az A38 tetőteraszán lesz szeptember 9-én. Az ősszel megjelenő, soron következő albumon a hírek szerint mindkettőjük játéka hallható lesz.


rock metál hír isten háta mögött



2010.08.08. 11:00 – -dj-

A Wall Of Sleep változásai (A hét dala)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Wall of Sleep korábban úgy tűnt, hogy Holdampf Gábor és Füleki Sándor (ének és gitár, mindketten volt Mood-zenészek) megbonthatatlan egységére épül. A zenekaron belüli viták miatt azonban Holdampf elhagyta a zenekart, és azóta már egy új társasággal (Magma Rise) lemezt is adott ki. A gitáros viszont új énekest keresett. Cselényi Csaba párhuzamosan a Stardrive-ban is frontember. A zenekar el is készült a lemezével, amiről egy dal fent van a myspace oldalukon, és jelentős változásokat mutat.


rock metál wall of sleep a hét dala



2010.08.07. 09:02 – lánggitár

Az Esti Kornél lesz a Kispál előzenekara a Szigeten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Arról már szinte mindenki tud az országban, hogy a Kispál és a Borz augusztus 9-én adja utolsó koncertjét a Sziget nagyszínpadán. Azzal viszont talán nem sokan vannak tisztában, hogy lesz egy előzenekaruk, az egylemezes Esti Kornél személyében, akik óriási megtiszteltetésnek veszik ezt a lehetőséget.


hír kispál és a borz esti kornél



2010.08.06. 09:37 – lánggitár

Könyv jelenik meg a Muse-ról magyarul

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Muse – Az Univerzum lüktetése címmel hamarosan megjelenik az első magyar nyelvű könyv a brit együttesről. A Szigeten főzenekarként fellépő Muse élettörténetét feldolgozó kiadvány éppen a Sziget hetében kerül a boltok polcaira. A könyvben a zenekar története és a fotók mellett egy átfogó diszkográfia és kiterjedt linkgyűjtemény is helyet kapott, plusz a magyarországi fellépéseik számlistái, helyet hagyva az augusztus 15-ei fellépésnek is.


könyv pop rock hír muse



2010.08.05. 12:22 – dr_rodopszin

A világ nem tartozik nekünk semmivel – Steve Von Till-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Steve Von Tillt úgy ismeri a világ, mint a Neurosis zenekar egyik szigorú arcú gitáros-énekesét. Van azonban egy szólóprojektje is, illetve a Harvestman, amit szintén egyedül csinál. Nemrég koncertezett nálunk, így elbeszélgettünk ezekről (is) vele.

Az ultra-súlyos Neurosis mellett, hogyan jött ez a folkos, akusztikus vonal a szólólemezeknél, illetve az ambient Harvestman?
Leginkább véletlenül, magától. Otthon rendelkezem felvevő cuccal, hogy rögzíthessem az ötleteimet, és az évek alatt ráébredtem, hogy összegyűltek olyan dalok, amelyek valóban dalok, és nem pedig a Neurosisba valók. A Harvestmannél ugyanez volt a helyzet: rengeteg szalagnyi pszichedelikus, furcsa gitáranyagom volt, ami úgy tűnt összeáll egy projektté. Aztán amint ez a két irány kialakult, már sokkal koncentráltabb, fókuszáltabb lemezeket készíthettem, mivel azok már nem egy „baleset” folytán jöttek létre.


interjú rock metál neurosis steve von till



2010.08.05. 10:26 – lánggitár

Eddie vicsorog a harmadik New Noise elején

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Megjelent a New Noise harmadik száma, aminek a borítóját nem más festette, mint az a Derek Riggs, aki a hetvenes évek végén megalkotta Eddie-t, az Iron Maiden kabalafiguráját. Az ingyenes magazin címlapján is a híres szörny, fején a magyar Parlament épületével falja fel éppen a hangszórót, amiből a Sziget bömböl. Az egész akció apropóját az Iron Maiden augusztus 14-ei szigetes fellépése adta. Az újságot ingyen be lehet szerezni az alábbi helyeken, de aki házhoz akarja rendelni, azt is megteheti itt, csupán csomagolási és postaköltséget kell fizetnie. Egyébként nem csak Eddie-ről lehet olvasni a New Noise-ban, hanem Roger Watersről, a Muse-ról, a Sugababesről, a Yeasayerről, az Oi Va Voi-ról, Danko Jonesról, a Bad Religionról, Amparo Sanchezről, a We Plants Are Happy Palntsről stb. is.


hír new noise



2010.08.04. 14:56 – maUgly

A mértékletesség átka

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Arcade Fire – The Suburbs
(Merge)

A Montreal városából származó Arcade Fire mindjárt a 2004-es debütálásával óriásit dobbantott az akkortájt viszonylag sekélyes zenei palettán. A Funeral című lemez vitathatatlanul a kanadai indie rock csúcsteljesítménye. Az ezt elkészítő csapat eredetileg Win Butler és Régine Chassagne házastársak köré épült. A férj és felesége alkotta páros ugyanis az alakulás után rövidesen további tagokkal bővült. A csapat jelenleg hét tagot számlál, és a jócskán visszafogottabb, 2007-es Neon Bible után most adja ki a harmadik, The Suburbs című lemezét.

Szerintünk: (3,5/5)
Szerintetek: (4,5/5)

lemezkritika pop arcade fire



2010.08.04. 08:51 – frostdemon

Pogózni a helyért

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Cocorosie @ Gödör 2010.07.26.

A Cocorosie-t meglepően sokan ismerik és kedvelik külföldön. Ez abból lehetett leszűrni, hogy a Gödör előtt tolongó nézők jelentős hányada más országból érkezett. Nyilván ez köszönhető a Rainbowarrior MTV-s sikerének is, mégis bizarr volt a szórakozóhelyen úgy mozogni, mintha nem is otthon lennék. Persze ez nem vett el semmit az est élvezeti értékéből, sőt! Nem volt dumálás és röhögcsélés a csendes részeknél és viszonylag kevés volt a traktorossapka is, ami azt is jelentette számomra, hogy puszta menőségből nem jött le senki bandázni.


pop cocorosie koncertbeszámoló



süti beállítások módosítása