2011.03.02. 09:56 – _fá_

Csúcspontokat várva, hiába

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

We Plants Are Happy Plants – Time Is A Landscape
(Szerzői kiadás)

A We Plants Are Happy Plants első hivatalos lemezéhez nagyon komoly reményeket fűztem, mivel az Up In The Clouds, de már az azt megelőző 548 EP is rendszeresen megfordult nálam. Gyakran nehezemre is esett elhinnem, hogy itt egy magyar srácról van szó, hiszen felismerhetően szól, fiatalos, de mégsem ül rá gátlástalanul a már akkoriban is baromi trendinek számító electro-house hangzásra, hanem saját utakon jár. A kicsit múltidézőnek tűnő space-sound mellé ráadásul igazi dalokat társított, amikhez még a szinte mindenhol máshol idegesítő vocoder is jól működött. Bergmann Péter (ő a WPAHP) a világszerte, elsősorban a blogszférában elért sikerek után meghúzott egy határt, ahonnan a dalokat már egységesítette, és lemezre szánta. Eredetileg zenekarosabb, természetesebb megszólalást akart, de végül meggondolta magát, és mégiscsak igazi elektronikus zenét hozott össze bemutatkozásként.

A Time Is A Landscape bíztatóan kezdődik, a legszebb rave-korszakot idéző intro kicsit gagyinak tűnő, de nagyon ragadós dallamával, aztán az első dal bemutatja, hogyan értette Bergmann azt, amikor a fejlődésről és az egységesítésről beszélt: egyrészt sokszor indokolatlanul hosszú dalokról, másrészt az igazán emlékezetes témák lehagyásáról. A már régen ismert Sell Your Soul mellett talán egy igazi sláger sem szerepel itt, ami többek közt annak köszönhető, hogy a szintén üde színfoltot képező Flatlandersen kívül az összes tétel túl lassan akar építkezni. Ezzel semmi gond nem lenne, csak a WPAHP eddig sem arról volt híres, hogy túl sok témát használt volna fel egy dalhoz, de korábban pontosan akkor ért véget az egész, amikorra nem is maradt az aktuális ötletben semmi. Most viszont csak várom a csúcspontokat, és néha azt veszem észre, hogy mire megérkeznek, már sokszor nem is érdekel az egész.

Ennek ellenére vannak tetszetős dolgok a Time Is A Landscape-en, leginkább az olyan vokált is bevető dalok működnek, mint például a Silent Sun. Az is használhatott volna, ha a dalokat nem is, de legalább magát a tracklistet meghúzza valaki, és akkor a tényleg minőségi dolgok mellé nem kerülhetett volna oda az M42, ami akaratlanul is valami futurisztikus pornófilm zenéjére emlékeztet, és lett volta 76 perc helyett mondjuk 50.

A We Plants Are Happy Plantsbe fektetett bizalmamat ennek ellenére sem vesztettem el, az elvárások behajtását pedig nagyvonalúan eltolom pár évvel későbbre.

(A lemez Magyarországon a dalok.hu-n keresztül vásárolható meg.)

Szerintünk: (2,5/5)
Szerintetek: (2,5/5)

lemezkritika house electro we plants are happy plants



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása