2011.04.21. 13:08 – lánggitár

Geszti és lassúzós sátor Szigeten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kedden még csak találgattuk, csütörtökön azonban már biztossá vált, hogy a Sziget mínusz egyedik napján Geszti Péter ad kétórás koncertet, felölelve zenei karrierjének eddigi összes állomását. Geszti a fesztivál sajtótájékoztatóján elmondta, hogy sem a Jazz+Az, sem a Rapülők nem alakul újjá, ennek ellenére mindkét formáció tagjai előadják majd legnagyobb slágereiket a Sziget nagyszínpadán, nem elfeledkezve az Első Emeltről sem, ahol Geszti mint szövegíró volt jelen annak idején. A három zenekar számain kívül hallhatunk majd dalokat a Dzsungel könyve című musicalből is augusztus 8-án. Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az ő ötlete volt ez a "Gesztivál" (ezt a nevet nem ő találta ki, és Geszti Péter is tagadott), úgyhogy ha valakinek nem tetszik, őt lehet szidni.

A nulladik napról még egyelőre nincs hír, bejelentettek viszont számos új fellépőt, így egy év kihagyás után jön megint a White Lies, illetve itt lesz a La Roux és a Manic Street Preachers is. Az A38-Wan2 színpadra többek között jön a Bomb The Bass, a Gaslamp Killer, a Xiu Xiu illetve a Suicidal Tendencies is.

Lesz egy Európa Színpad nevű helyszín is, ahová Európa több országából érkeznek olyan előadók, akik egyelőre csak hazájukban ismertek, illetve az idén 10 éves Roma Sátorra is nagyobb figyelmet fordítanak, összhangban az uniós elnökségünk egyik fő vonalával.

Érdekesség még, hogy lesz egy lassúzós sátor, ahol egész nap csak lassú, szerelmes dalok mennek majd, hogy a szerelem és a boldogság legyen a középpontban.

További információk erre.


fesztivál sziget hír geszti



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása