2011.06.15. 14:53 – Lángoló

Sting elégedett a magyar zenekarral


Szombaton játszott először együtt a Budafoki Dohnányi Zenekar és Sting Grázban, ahol a popsztár annyira meg volt elégedve a magyar zenekar tudásával és játékával, hogy a második próbára már nem is volt szükség, és az előadáson is minden tökéletesen zajlott. Még az osztrák közönség is – akiknek egy része korábban értetlenül állt a tény előtt, hogy az óriási hagyományokkal rendelkező hazai szimfonikus zenekarok helyett egy magyar társulat kapta meg a lehetőséget – óriási ovációval jutalmazta bemutatásnál a magyar zenészeket. A Budafoki Dohnányi Zenekar legközelebb június 30-án játszik Stinggel és zenészeivel Budapesten.

A Symphonicity koncert programjában tavaly óta apróbb változtatásokat eszközöltek – néhány dal kikerült a programból, és újabb slágerek kerültek be átdolgozva, illetve a sorrenden is igazítottak. Budapestre most Pozsonyból érkezik majd az énekes és csapata, és a koncert után valószínűleg maradnak még egy napot, mielőtt kazányi koncertjükre indulnak.

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy Sting koncertje pontosan 20 órakor kezdődik majd, kérik a közönséget, hogy legyenek pontosak és elég időt hagyjanak a parkolásra illetve az Arénába történő bejutásra; ugyanis a későket a produkcióra való tekintettel csak bizonyos időközönként tudják beengedni a helyükre. Az előadást megszakítja majd egy 20 perces szünet, és megközelítőleg 23 órakor lesz vége.


pop rock hír sting



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.