2011.07.06. 16:14 – Hirdetés

Sérgio Mendes a RaM Colosseumban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


A Black Eyed Peas-zel közös, 2006-os Mas Que Nada világsikere után még az is kívülről fújja Sérgio Mendes nevét, aki egyébként visítva menekül a strandokról és a bárok teraszáról, ha berakják a sztenderd bossa nova-válogatást. Kár lenne azonban ennyivel letudni a zongorista-zeneszerzőt, aki több mint harmincöt albumot adott ki eddig karrierje során – és szerencsére nem úgy tűnik, hogy ez végleges szám volna.

Mendes ugyan klasszikus zenét tanult, hamar magába szippantotta az ötvenes évek pezsgő brazil dzsesszélete. Ekkoriban alakult ki (többek között Antonio Carlos Jobimnek és João Gilbertónak köszönhetően) a bossa nova műfaja, ami tulajdonképpen a szambának egy finomított, dzsesszel átszőtt, kevesebb ütőssel játszott változata. Mendes neve az 1968-as Oscar-átadón robbant be a köztudatba, köszönhetően a The Look of Love című örökzöld előadásának. Egy csapásra nemzetközi sztár lett. A karmesterként is működő zenész az évek során a bossa novát közelítette a dzsesszhez, sőt, a funkhoz is, kialakítva ezzel sajátos stílusát. Emellett számtalan popdalt is jegyez, sőt, olyan filmek dalait írta vagy hangszerelte, mint a Soha ne mondd, hogy soha című Bond-mozi. Igazi nyárindító koncert, csak a brazil tengerpartot kell június 7-én, csütörtökön a RaM Colosseumba képzelni mellé.


jazz latin program bossa nova sérgio mendes



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása