2011.07.17. 10:00 – mista

Nemi szervek tánca - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az Arctic Monkeys új kislemezéhez egy Super 8-as klipet forgatott, a Strokes tagjai körül pedig megállás nélkül forog a kamera és ugrál a digitális háttér. A Watch My Dying egy fiatal nőre tetoválja egy régi dalának szövegét legújabb videójában, a Soerii & Poolek Fluor Tomival közös számának klipjében pedig tejjel öntenek le egy meztelen nőt és nemi szerveknek öltözött emberek táncolnak. Ezen kívül eheti klipválogatásunkban itt van még a Kelemen Kabátban első videója is, ami a kilencvenes évek legrosszabb pillanatait idézi, és nagyon görcsösen próbál rettentő humoros lenni.

Arctic Monkeys - The Hellcat Spangled Shalalala

Az előző hónap elején jelent meg az Arctic Monkeys negyedik nagylemeze, amiről itt írtunk bővebben, ez a dal pedig a második kislemez róla, amihez a nemrég megjelent hivatalos videoklipet a Focus Creeps, vagyis Aaron Brown és Ben Chappell rendeződuó készítette. A zenekarról készült felvételekből összevágott, történet nélküli klip hangulatát elsősorban az igyekszik fokozni, hogy Super 8-as filmre forgatták, és ez ad némi bájt a videónak, amiben persze azért közben az is benne van, hogy mennyire baromi menő banda is ez az Arctic Monkeys. A számhoz mindez remekül passzol, egyébkén nem nagy cucc, viszont mindössze 3 perc, úgyhogy senkinek nem fog túl sok időt rabolni az életéből.

The Strokes - Taken For A Fool

A Strokes is negyedik nagylemezét adta ki idén tavasszal, első kislemezes daluk klipjéről itt írtunk, most pedig elkészült a másodikhoz is a hivatalos videó. A vizuális effektekkel telepakolt, színes klipben a kamera megállás nélkül forog a zenekar körül, aminek tagjai néha egy időben többször is láthatók a képen, a háttér pedig vibrál, remeg, ugrál stb. Ezzel pedig nagyjából el is mondtunk mindent a klipről, amit az a Laurent Briet rendezett, aki többek között olyan nevekkel dolgozott korábban, mint a Radiohead, Tori Amos, a Red Hot Chili Peppers, vagy éppen Aphex Twin, bár nem igazán értjük ennek okát, hiszen általában a mostanihoz hasonló, könnyen felejthető klipek jellemzik munkásságát.

Watch My Dying - Túladagolt idő

A zenekar legújabb klipje nem egy új, hanem egy régi számhoz készült és több helyen is az olvasható róla, hogy a videó létrejötte pusztán a véletlennek köszönhető, de hogy ez pontosan mit takar, elképzelni sem tudjuk. A klipben egy fiatal nő testére tetoválják a szám szövegét, szerencsétlenre olyan sorpárok kerülnek, mint hogy "Neki hiába a bordaterpesz / Nem sajnálja a gyantát rólam", ezen kívül pedig van még a videóban némi vér, sötétből felbukkanó ijesztő ábrázatú szobrok, közelről felvett szemek, és egy csomó elégetett gyufaszál. A játékidő még három perc sincs, ez dicséretes. Inkább rajongóknak ajánlott.

Soerii & Poolek feat. Fluor - Nekem kukim van

Soerii & Poolek valamint Fluor jó alaposan beharangozott, viharvert együttműködése a napokban hivatalos videót is kapott, amiben a három főszereplő mellett látható egy tejjel leöntött meztelen lány, valamint nemi szerveknek öltözött szereplők is, de hát mégis mit várnánk egy ilyen szám klipjétől? Ezúttal egyébként nincs meglepetésnek szánt csattanó a végén, helyette viszont még breakelnek is benne. Ami a nézettséget illeti, olyan magasságokban ugyan nem szárnyal a klip, mint annak idején Fluor Mizuja, de kevesebb mint 4 nap alatt már így is több mint 40 ezren látták, úgyhogy talán időszerű lenne, hogy most egy darabig kicsit kevesebbet halljunk az alkotókról.

Kelemen Kabátban - Nyári Dallam

Ez a már eleve rendkívül hülye nevű együttes nagyon úgy tűnik, egyszerre igyekszik az MC Hawer és Tekknő, a Belga, valamint a Soerii & Poolek rajongóit megcélozni, a gond ezzel csak az, hogy bár teljesen nyilvánvalóan vicc az egész, mindezt baromi erőltetetten teszik. A napokban jelent meg első klipjük a Nyári Dallam című számukhoz, aminek létrejötte amiatt mindenképpen hasznos, hogy mostantól magyar nyelvű példa is van a régi tételre, miszerint ha a together és a forever szavak nem rímelnének egymásra, valószínűleg fele annyi szerelmes és/vagy nyári sláger lenne a világ könnyűzenéjében. A videóban egyébként van vízpart, meg bikinis csajok, vidámpark, és hasonlók, az egész olyan mintha az UFO együttest néznénk valamikor 1995 környékén, és készítők láthatóan ezt is humorosnak szánták.


arctic monkeys the strokes klip fluor watch my dying klipmegosztás soerii es poolek kelemen kabátban



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása