2011.10.26. 09:00 – Dankó János

A szén-dioxid összegyűjtése és visszasajtolása földtani szerkezetekbe - A Dereng második kislemeze

Idén tavasszal volt már itt a Lángoló Gitárokon Dereng-premier. Akkor az Isten Háta Mögött- és VHK-tagokból összeállt zenekar Lágy rész című első kislemezét mutattuk be. Most viszont itt a második, a nagyon frappáns című A szén-dioxid összegyűjtése és visszasajtolása földtani szerkezetekbe, amit mi ismét teljes egészében bemutatunk itt a blogon. A két dal mellé bónusznak egy miniinterjút is készítettünk Mestyán Ádámmal, a zenekar basszusgitárosával.

Kihagyhatatlanul hülye kérdés: dereng már?
Virrad, barátom. Komolyra fordítva a szót, amikor lassan két éve elkezdtünk gitározgatni a Csabival, nem gondoltuk, hogy ennyire fantasztikus és tehetséges arcokkal mint a Page és a Nárcisz, leszünk szerencsések találkozni. Pörög a Dereng ezerrel, most, hogy itt ülök Berlinben, szerveződnek német koncertek is, jó lenne robbantani. Egy év alatt lett két kislemezünk, facebook-oldalunk rajongókkal, és hihetetlen látni, hogy például elmegyünk Balmazújvárosba koncertezni és van, aki már most kívülről énekli a számokat. Megjegyzem, május vége óta még nem telt el fél év. Azért ez nem semmi szerintem ebben a hihetetlen iparban, amit egyesek zenének hívnak. Szóval dereng.

Hogyan lehet a szén-dioxidot összegyűjteni és visszasajtolni földtani szerkezetekbe?
Kemény, mindennapos, áldozatos munkával. Böngészni kell a legújabb természettudományos vívmányokat, miután az ember megette a kaviárját. Egyébként egyszerű: mindig a lehetetlent kell megcélozni. És soha nem hagyni, soha belenyugodni, hogy meggyőzzön bárki is arról, hogy nem vagy a legnagyszerűbb. Senki sem győzhet le, nincsen lehetetlen. Számomra ennek a metaforája a szén-dioxid összegyűjtése és visszasajtolása, ami egyébként egy létező geológiai technika.

Csaba ötleteit elég erősen kihallani a zenéből, ti mit tesztek még ehhez hozzá? A VHK ösztönösségét például nem hallani itt.
Hát igen, ez érdekes, az előző önálló zenekaromon, a Yava – Folcore Punk Brigádon is olykor számonkérték ezt. Pedig a VHK egy egyedi és megismételhetetlen dolog, amit Grandpierre Atilla kisugárzása és ötletei mozgatnak, amiket általában szintén fantasztikus emberek valósítanak meg, együtt, egyetlen lényként és amihez én is csak csatlakoztam. A VHK-féle improvizatív zenéhez egyedi feltételek kellenek. A Derenggel más volt a cél, mégpedig pontosan az, hogy azokat az ötleteimet és oldalamat, ami a VHK-hoz nem illik, a lehető legjobban kiteljesítsem. Fontos szempont volt, hogy eleve komoly emberekkel kezdjek, tiszta kártyákkal, hogy ne érjen olyan meglepetés, mint a Yavával. Ezért hívtam fel a Csabit...meg azért, hogy kölcsönkérjek tőle kétezer forintot.

A Dereng alkotófolyamatai a Csabi riffjeivel kezdődnek sokszor, amiket általában együtt átalakítunk, és hozzáteszem az én témáimat. Majd dobol rá valami faszát a Page és megírja az egyik zseniális szövegét a Nárcisz. Hát, így. Azt kell mondjam, elég szemét vagyok, mert a számok végleges formájába totálisan beleszólok, a szövegtől a dobig. Mondjuk most a Szén-dioxid kislemeznél a keverést például nélkülem fejezték be, igaz, előtte tételes levelet írtam és órákon át skype-oltunk. De hiába, kemény idők járnak. Lényeg a lényeg, a Derengben is négy egyenlő alkotótárs van, de egyelőre Csabi és én dominálunk, mert mi vagyunk a dominánsok. De a háttérben inkább én. Vagy ő. Mindegy. Zárójelben jegyezném meg, hogy a Csabi az egy zseni és ő viszi a zenét. Számomra a lényeg az, hogy kihasználjam kegyetlenül a többiek kreatív energiáját, lenyúljam az összes jogdíjat és utána gyorsan külföldre távozzak.

Számodra melyiket nehezebb megcsinálni: egy emelkedett VHK-koncertet, vagy egy új Dereng-dalt?
Ez két teljesen különböző műfaj. Ha Dereng- és VHK-koncertet kérdeztél volna, ami ugye pont most volt szeptemberben, egymás utáni napokon, akkor könnyű lenne azt válaszolni, hogy mindkettő nehéz és mindkettő könnyű, mert az ember baromira izgul, aztán egyszerre csak ott van a színpadon és felszabadulva ugrál. Én néha konkrétan elvesztem az agyamat, Dereng-koncerten is. Minthogy zenélni a második legnagyobb élvezet számomra, ezért soha nem élem meg „nehéznek” egy szám készítését, akár Dereng, akár VHK. Éppen ellenkezőleg új, érdekes kihívás, amikor még mozognak a dolgok, amikor még bármi lehet, amikor tényleg csak rajtunk múlik, hogy mi lesz a végeredmény. Szerintem fantasztikusan érzékeny és érdekes dolog a zenekari zenélés, pláne, ha nem egyetlen kottát játszanak az emberek, hanem különböző szintű együttes energiaáramlásról van szó. Egyszer majd írok egy könyvet a gitáros zenei alkotás pszichológiájáról. A koncert is hasonló persze, de a Derenggel még az élő zeneteremtéshez jobban össze kell érnünk.

Milyen terveitek vannak a Derenggel?
Mint említettem, kacsintgatunk külföld felé, de egyelőre Pesten vagyunk gondban, mert hihetetlenül slendrián a magyar koncertszervezés, nagyon kevés a megbízható szervező – most például novemberben egy közelebbről meg nem nevezett klubban az általunk lefoglalt napra rászerveztek. Ami biztos, hogy mi nyitjuk meg a Parlament új szárnyát jövő nyáron és Obama elnök egy titkos partiján is részt veszünk. Utána pornó-DVD-t adunk ki, majd világkörüli turnéra indulunk, ha végre megjavítják a tavaly elromlott zenekari repülőgépünket. Amúgy lehet, hogy nemsokára Szegeden játszunk és az biztos, hogy december 29-én a Rohamban. Jövőre nagylemez. Addig meg mindenki gyűjtse és sajtolja a szén-dioxidot vissza a földtani szerkezetekbe szorgalmasan.


premier rock metál exkluzív dereng



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.