2011.11.14. 10:00 – SCs

Ahol a rend a lüktetés – Thy Catafalque-lemezkritika

Thy Catafalque – Rengeteg
(Season Of Mist)

Aki a szikár információkra kíváncsi a Thy Catafalque új lemezével kapcsolatban, ebből a beszélgetésből nagyjából mindent megtudhat. A Rengeteg a Róka Hasa Rádió vonalát folytatja, csak még inkább dalközpontú. Nincs rajta Köd utánam-szerű „sláger”, de tobzódik az emlékezetes (ének)dallamokban, amelyek többsége egyértelműen népzenei ihletésű, szép. És ennyi. Konkrét dolgokról az alábbiakban nem nagyon esik szó, tényekkel lehetetlen elmagyarázni, mitől a Rengeteg az év legjobb lemeze.

"A természethez tartozunk, semmi máshoz, a többi csak maskara a testen." Kátai Tamás mondatánál pontosabban nehéz lenne megfogalmazni zenekara lényegét. A Thy Catafalque-ot a természet szülte, a természet élteti, és mivel a természet örök, így örök marad Kátai zenéje is, aki persze "csak" médium, általa nyilatkozik meg minden erők leghatalmasabbika. A Sublunary Tragedies, a Microcosmos, a Tűnő Idő Tárlat és a Róka Hasa Rádió után a Rengeteg már nem mond semmi újat, mégis minden másodperce újdonság, ahogy a természet is látszólag változatlan óriásként ölel körül minket, holott egyetlen pillanata ezernyi mozgás.

A Rengeteg a természet hangja, de nem úgy, ahogy azt megszokhattuk, amikor ilyesmit állítanak zenéről. Nem lágyan peng az akusztikus gitár, nem csilingel a zongora, nem szárnyalnak magasban az éteri dallamok, dehogy. Ez a természet ősi arca, az érintetlen, a felderítetlen, az elpusztíthatatlan, ahol a rend a lüktetés, a derűre ború, borúra derű, a folyamatos változás. A négy őselem mindegyike feltűnik, mit feltűnik, tompán morajlik, eget nyaldosó lánggal ég, feltartóztathatatlanul árad, a negyedik pedig egyszerűen csak a létezést biztosítja a másik háromnak, és mindennek.

A Rengeteg egy film, amelynek kockái sok százszorosra felgyorsítva peregnek, évszakok jönnek, majd tűnnek tova másodpercek alatt, a föld hótól vakító fehérben pompázik az egyik percben, friss fűtől zöldell a következőben, hogy aztán beborítson mindent a rozsdabarna avar. Az égbolt kékségét napfény teszi még csillogóbbá, ám máris felhők gyülekeznek, szakadni kezd, és az eső, az eső, az eső egyre hull, vigasztalanul, mindent beborítva, cserepeket, kerteket, lelkeket, majd végleg leereszkedik a sötétség, amelyből új hajnal hasad, és minden kezdődik elölről.

A Rengeteg utazás a koponyánk és a szívünk körül. A keserűen felüvöltött és a gyönyörűen elénekelt szavak gondolatokat ébresztenek, a föld gyomrából felzúgó gitárok, a pulzáló-zakatoló ritmusok, az űrből érkező szintetizátorharmóniák lelket sebeznek és ápolnak, húst szaggatnak és gyógyítanak, kifeszítenek, de azonmód fel is támasztanak, és még erősebbé tesznek. A Rengeteg körforgása akár a természeté.

Vannak zenék, amelyekről szinte képtelenség rendes recenziót írni. Általában azokról, amelyek nemcsak megszólítják az írásra "kényszerülő" hallgatót, hanem a bőre alá férkőznek, a legmélyére hatolnak. Amelyeket örömmel a sajátjának tudna. Amelyeket szeret. Amelyek egy kicsit – vagy nagyon is – ő maga. A Rengeteg az avatatlan fülnek "csak" zene, jó, rossz, onnantól már mindegy. A megfelelő befogadó számára azonban talán az univerzum hangja, persze nem az egészé, hiszen az felfoghatatlan, csak amit ért és érez belőle, de az épp elég. Többé válik, akihez valóban eljut a Rengeteg szava.

 

 

Szerintünk: (5/5)
Szerintetek: (4,7/5)

lemezkritika folk rock metál black death thy catafalque ezt hallgasd



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.