2011.11.29. 15:00 – Lángoló Gitárok

Jonathan Davis: A Korn már a dubstep előtt is dubstep volt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

korn2011.jpg
Na, hát ha valamit, ezt a hírt imádni fogják a kedves olvasók: az elmúlt években folyamatos útkereséssel vívódó Korn zenekar rájött, hogy ők már akkor is dubstepet játszottak, amikor ez a stílus még nem is létezett! Mint ismeretes, a zenekar mostanában azzal sokkolja a rajongóit és úgy általában a zenei világot, hogy napokon belül kiadja új albumát, amin teljes egészében a mostanában leginkább tinédzserek körében divatos elektronikus zenei irányzat, a dubstep meghatározó producereivel dolgoztak együtt, így többek között szerepel majd a lemezen Noisia, Downlink, Excision, valamint a műfaj legnagyobb sztárjának számító Skrillex is. Természetesen a rajongók és a rockzenei világ egy jelentős része is fanyalogva fogadta az erről szóló híreket, az együttes énekese, Jonathan Davis pedig ezen jól kiakadt, és a napokban a Billboardnak nyilatkozva próbált rendet tenni a fejekben.

Davis elmondta, hogy ők már akkor dubstepet játszottak, amikor ez az irányzat még nem is létezett, hiszen karrierjük kezdetén náluk is minden a basszusról szólt, nem ritkán akár 120 mélynyomót is munkába állítottak a színpadon. "140 bpm-en játszottunk, felezett ütemű dobokkal és óriási basszusokkal" – mondta az énekes, aki jól kiosztotta azokat a maradi metálosokat is, akik nem követik az új idők szeleit. Elmondta, hogy míg zenekara fiatalabb rajongói nyitottak a változásokra, az új hangzásokra, addig a régi arcok egyáltalán nem ilyenek. "Szeretem mindnyájukat, de az oldschool metálosok egyáltalán nem nyitottak a változásra" - mondta Davis.

A Korn énekese a Billboardnak arról is beszélt, hogy szerinte zenekara közelebb hozta egymáshoz a dance és a metál zenét, valamint azok kedvelőit. Davis ezt többek között abból szűrte le, hogy mostanában egyre több fényrudakkal ugráló fiatal lát a koncertjeiken. "Baromi jó látni, ahogy a dance kultúra beszivárog a bulijainkra és összeolvad a metálos közösséggel. Megnyitottuk az utat egy új stílus felé, amit mindkét irányzat követői kedvelhetnek." – nyilatkozta az énekes.

A Korn metál és dubstep jegyében fogant új albuma The Path Of Totality címmel december ötödikén jelenik meg. A lemezről már két Skrillex közreműködésével készült dal is megjelent, a Get Up-ot október elején mutattuk be az egyik klipmegosztásban, a Narcisstic Cannibal című számot, amiben Kill The Noise is közreműködött, pedig itt, de azóta ez is kapott videoklipet, úgyhogy most mindkettőt beleraktuk ebbe a posztba.


metál hír elektronikus dubstep korn jonathan davis skrillex



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása