2011.12.24. 16:00 – Lángoló Gitárok

Pont középre – Itt az új Superbutt-klip (+ egy interjú)


A hazai rajongók számára kvázi duplalemezzel jött ki a Superbutt pár hónapja Music For Animals címmel, igaz a második CD inkább egy különleges EP a rajta található négy magyar nyelvű dallal, és a három feldolgozással. Ennek az anyagnak a nyitója a Pont középre, amire a zenekar klipet is forgatott Jeli András, Lukács Dávid és Bertalan Viktória segítségével. Ezt lehet most itt megnézni a Lángoló Gitárokon, és hogy így karácsonyra adjunk valami pluszt Vörös András énekes Grinch-jelemzén kívül is, itt a zenekarral készült interjúnk a nyomtatott Lángoló ötödik számából.

A Superbutt az elmúlt évek folyamán nagy változásokon ment keresztül, és a tagcserék természetes módon maguk után hozták a zenei változásokat is. A korábban szinte táncolható, de azért még metálzene most már inkább csak metál, önmagában. Ez köszönhető az új hozzáállásnak is, illetve Kovács Attila gitárosnak, aki a legtöbb dal zenei alapjáért felelt. Őt, és a zenekar énekesét, Vörös Andrást kérdeztük az új lemezről.

Azzal nem szeretném húzni az időt, hogy rákérdezek a zenekar kb. három év alatt lefolyt változásaira, inkább azt mondjátok el: mi a jelenlegi felállás, amiben a legérdekesebb pont a dobos.
Vörös András: Kovács Attila - gitár, Práznek Tamás - gitár, Nedoluha György - basszusgitár, és igen, a dobosok. Fellegi Ádám csak a lemezre szerződött ide, úgymond. Érdekes kérdés, hogy mi számít zenekarnak, amelyik lemezt csinál, vagy amelyik koncertezik. Elég nehéz ezt kommunikálni, hogy senkit ne zavarjon össze, ezért a sajtóanyagokban, és máshol is mindkét dobost feltüntetjük, tehát Erdei Attilát is, aki már a koncertekre jön velünk, és Ádámot is, aki a lemezen dolgozott.

A Superbuttban most már egy emberen kívül nincs alapító tag – nehéz ember lenne Vörös András?
Kovács Attila: Nem tudom, hogy most éppen mennyit nyom a mérlegen. De nem különleges ez, a Napalm Death egyetlen alapító tag nélkül zenél. Egyébként nem, nem nehéz ember.

Akkor miért alakult így?
VA: A Superbutt ugyan nem one man show, mert olyan emberek nélkül, akik tudnak minőségi produkciót nyújtani, én sem mennék semmire, de mégis én voltam, aki köré szerveződött a zenekar, mondjuk úgy, én hívtam össze a többieket. Már az alapítás után rögtön cserélődött a társaság, különböző okok miatt. Egyébként a leghosszabb ideig együtt működő felállásból mindenki úgy ment el, hogy családot alapított, vagy egyszerűen csak annyi dolga volt, hogy nem tudta vállalni már a zenekart. Azt tudni kell, hogy ebből nem lehet megélni, és egy ideig vártak, hogy hátha mégis, aztán lassan a lelkesedésük is elveszett.

Amikor a dalszerzők, vagy inkább zeneszerzők elmentek a zenekarból, te gondoltál volna rá, hogy Attila lesz az új ember a posztra?
VA: Nem tudom megmondani, hogy pontosan volt-e olyan pillanat, amikortól tudtam. Attila kisegítő zenészként jött hozzánk egy turnéra, amire konkrétan egy hete volt felkészülni, aztán a következőre, majd tovább. Szép lassan összecsiszolódtunk és egymás mellett maradtunk. Ha meg kéne nevezni egy pillanatot, amikortól sejtettem, hogy vele szeretném megcsinálni az új Superbutt-lemezt, az egy 2009-es szlovén koncertről hazafelé megesett beszélgetés volt. Egy benzinkútnál álltunk, szívtuk a cigit, és arról filozofáltunk, hogy milyen albumot szeretnénk. Miután pedig szinte mindenben egyezett az alapvető véleményünk, a folytatás már magától értetődő volt.

Attila, te teljesen más világból jöttél. Öt-hat évvel ezelőtt gondoltál volna rá, hogy a Superbuttban leszel dalszerző?
KA: Hat évvel ezelőtt azt sem gondoltam volna, hogy Sear Bliss-tag leszek. Oda is úgy mentem annak idején, hogy „nincs gitárosunk, gyere el”. A Superbuttnál is így alakult: még mielőtt András felhívott az első turné miatt, hallottam, hogy kiszálltak a régiek, és már vártam, hogy mikor csörren meg a telefon. A más világ pedig nem feltétlenül számít. Amit hallgatok, az nem határozza meg, hogy milyen zenét csinálok, vagy akarok csinálni.

Olyan lemezt raktatok össze végül, mint amilyet azon a beszélgetésen elterveztetek?
KA: Pontosan olyat.
VA: Még ahhoz képest is, hogy csak másfél év múlva érkezett Ádám, hogy megírjuk a lemezt. Mindig azt mondtam, hogy írjon bárki bármilyen zenét, ha én arra ráéneklek, az úgyis Superbutt lesz. Úgysem tudok, meg nagyon nem is akarok kibújni a bőrömből. Akkor, a benzinkútnál azt beszéltük, hogy zeneileg kéne egy lépcsőfokot meglépnünk, és szerintem ez sikerült is. Ezzel nem a régi dolgokat akarom pocskondiázni, csak azt gondoltam, hogy olyanból már született 45 dal, nem érdemes hozzácsapni még tizet. Azt szerettük volna, hogy a soron következő anyag sokadik hallgatás után is tudjon újat nyújtani magunkhoz képest, és ez azt hiszem, sikerült is.

Azt hallottam, hogy Ádám Attila cirkalmas témáit nyesegette le.
VA: Ezt Attila tudja, mert amíg ők bent dolgoztak, én kint játszottam a telefonom.
KA: Ez nem feltétlenül igaz. Mármint nem volt az, hogy bonyolult, és Ádám leegyszerűsítette, mert konkrétan volt olyan, hogy egyszerűbb volt valami az előzetes demófelvételen, mint amilyen végül lett. Ádám külső fülként tudott hozzátenni olyan dolgokat, amiket én már nem vettem észre, vagy magamtól másképpen csináltam volna. Tudtam azért, hogy nem a King Crimsonba írok dalokat. Ehhez képest persze vicces, hogy éppen az nem ment, amikor erőlködtem, hogy a korábbi Superbutt stílusában írjak dalt.
VA: Ha demagóg módon akarnám megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy míg Ádám szíve szerint csak kliséket tenne bele a dalokba, addig Attila csak azokat nem. Persze ez nem jelenti azt, hogy a Newborn, meg a Bridge To Solace, Ádám korábbi zenekarai a maguk stílusában nem voltak kiemelkedők, de Ádi szeret a műfajon belül slágereket – ahogy ő maga fogalmaz: himnuszokat – írni, Attilánál viszont az emészthetőség nem szempont, vagy kifejezett cél. Végeredményben szerintem sikerült ezt a dolgot a kettő közé belőni.

A lemez még így is kifejezetten nehéz, nem lesz ez riasztó hatással?
VA: Mondták nekem, hogy meg fogtok ezzel bukni. Én meg visszakérdeztem, hogy ki előtt? Kinek az elvárásához kell igazítanunk a lemezt? A magyarországi koncertjeinken így is, úgy is ötven ember van, mint az összes hasonló zenekarén. Nincs több tízezer fős tömeg, akiket ki kell szolgálnunk, hogy megélhessünk. Innentől pedig teljesen felesleges lett volna bármilyen vélt vagy valós elvárásnak megfelelni.
KA: Lesz akinek idegen, vagy túl kemény az album, de az is lehet, hogy másnak éppen ez fog tetszeni. Még csak találgatni sem tudunk, hogy milyen lesz a fogadtatás, de nemsokára úgyis kiderül.

Nem is feltétlenül a zenei keménységre értettem, hogy nehéz, hanem a hangulatra.
VA: Azt gondolom, hogy ezekre a zenei alapokra végképp nem tudnék vidám, bulizós szövegeket írni. Az én életem sem volt annyira ott, az elmúlt egy-másfél évben, hogy könnyed szövegeket írjak. Szöveg szempontjából a Superbutt – a hülye neve ellenére – egyébként sem volt soha bulizós vagy vicces zenekar, legfeljebb fájdalmasan ironikus. Most pedig a zene is olyan lett, ami aláfesti mindezt.
KA: Nem minden szám sötét azért, bár lehet, hogy most tényleg nehezebb megbarátkozni vele elsőre. De szerintem megéri.

Interjú: Dankó János


interjú premier rock metál hír exkluzív klip superbutt



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.