2012.01.02. 17:30 – Lángoló Gitárok

Katy Perry tizennégy hónap után válik, Sinéad O'Connor házassága három hétig bírta

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A rendkívül népszerű énekesnő, Katy Perry és az ismert angol színész, Russell Brand még 2009-ben jöttek össze, most azonban úgy tűnik, már el is válnak útjaik. A férfi december 30-án nyújtotta be a válókeresetet, amiben kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva kérte a házasság felbontását. De ez semmi, Sinead O'Connor kevesebb mint három hét, egész pontosan 18 nap után válik el férjétől, aki egyébként már a negyedik volt neki a sorban.

Katy Perry és férje, Russell Brand házassága kezdetektől fogva gyakori témája volt a bulvárlapoknak, kezdve attól, hogy a férfi szinte napra pontosan két évvel ezelőtt, még 2009 szilveszterén kérte meg az énekesnő kezét, ami után 2010-ben, körülbelül 14 hónapja házasodtak össze. Házasságuk néhány hónapja után azonban máris arról cikkeztek a lapok, hogy komoly gondjaik vannak egymással, és már a válás is szóba került közöttük, ezt azonban egészen mostanáig mindketten határozottan cáfolták. Végül beigazolódtak a pletykák, az énekesnő férje még az új év előtt, december 30-án adta be a válókeresetet, amiben kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozott. Egyes lapok közben arról írnak, a döntést valójában Katy Perry hozta meg, de vallásos neveltetésére tekintettel inkább a férfi indította el a jogi eljárást. Közleményt is csak Brand adott ki az esetről, amiben azt írja, lezárták kapcsolatukat, ennek ellenére biztosan tudja, hogy barátok maradnak, és a maga részéről ő a jövőben is fel fog nézni Katyre. Az énekesnő mostanáig semmilyen formában nem kommentálta a történteket.

Szintén még szilveszter előtt adták be a válási papírokat Sinéad O'Connorék is, ám az ír énekesnő kapcsolata és házassága még Katy Perryénél is sokkal rövidebb ideig tartott. A házasság mindössze 18 napig.

Az énekesnő nemrég ismerkedett meg a férfival, akivel alig három héttel ezelőtt Las Vegasban házasodott össze egy rózsaszín Cadillac hátsó ülésén. Ezek azok a frigyek, amik általában nem szoktak sokáig tartani, ennek ellenére arra senki sem számított, hogy még ugyanabban az évben szét is mennek. A válás okait Sinéad O'Connor weboldalán részletezte, és leginkább a férfi családját és rokonságát tette felelőssé az ügyben. Mint írja, a család házasságkötésük első percétől nagy nyomást gyakorolt a férfira, mivel komoly előítéleteik voltak az énekesnővel szemben. Ezeket azonban állítólag pusztán a médiában róla kialakult kép kapcsán alkották, lévén egyetlen alkalommal sem találkoztak vele. Mindezek miatt az énekesnő gyorsan ráeszmélt, hogy új férje számára egész egyszerűen élhetetlen helyzetet teremt a házasságuk, amiben nem csak a férfi családi élete, de még a karrierje is tönkremenne, éppen ezért a férjre való tekintettel jobbnak látta, ha szakítanak.

Sinéad O'Connor rajongói ezek után valószínűleg újra aggódhatnak az énekesnőért, hiszen az éppen a nyáron vallotta be blogján, hogy az életét teljesen reménytelennek érzi legutóbbi válása óta, és nem képes legyőzni a rajta uralkodó depressziót. Mindezek után O'Connor barátai nemrég kifejezett örömmel fogadták az új férfivel való megismerkedését, hiszen szerintük ennek is köszönhető volt, hogy a sztárnak sikerült némileg talpra állnia.

A Lángoló Gitárok mindkét híres nőnek szorít egy kiegyensúlyozottabb jövőért.


pop rock bulvár hír katy perry russell brand sinéad oconnor



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása