Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Partidrogra utal Madonna új lemezének címe?

2012.01.13. 09:00 - Lángoló Gitárok

Az elmúlt hónapokban már egész sokat írtunk Madonnáról a közelgő új lemeze, az arról kiszivárgó dalok, meg például a Super Bowlra szervezett fellépése kapcsán, 2012-ben pedig nyilván még sokkal többször fog szóba kerülni a popdíva. Például most is, az énekesnő ugyanis a minap bejelentette, hogy a március 12-én megjelenő új album címe MDNA lesz. Ez pedig azért is érdekes, mert betűk láttán többek szerint lehetetlen nem gondolni az ecstasyra, úgyhogy drogellenes szervezetek máris elkezdték ostorozni Madonnát a címválasztás miatt.

Az énekesnő szerdán Graham Norton a BBC1-on futó műsorának felvételén beszélt új lemezéről, és árulta el, hogy tizenkettedik albuma az MDNA címet kapta. A hivatalos változat szerint a betűk egyrészt a sztár nevére, másrészt a DNS-lánc kizárólag anyai ágon öröklődő részére utalnak, a bejelentést követően azonban rögtön szárnyra kaptak azok az elképzelések is, miszerint egyfajta drogos utalással állunk szemben, az MDNA ugyanis kísértetiesen emlékeztet az MDMA nevű drogra, vagyis ismertebb nevén az ecstasyra.

A feltételezést annyira komolyan veszik egyesek, hogy a The Sun című brit bulvárlapnak egy drogellenes szervezet szóvivője tegnap már arról beszélt, hogy kifejezetten meggondolatlan ötletnek tartják ezt a címválasztást, amit az énekesnőnek inkább el kellene kerülnie.

Közben más egyéb is kiszivárgott a ma este adásba kerülő műsor felvételéről, például az, hogy a kifejezetten jó kedvében lévő énekesnő több viccet is elsütött az új album kapcsán. Egyebek mellett megjegyezte, hogy azok után, hogy a tavaly a velencei filmfesztiválon bemutatott W.E. című filmjén három évet dolgozott, most már elérkezettnek látta az időt, hogy olyasmit is csináljon, amiből fizetni tudja a lakbért. A megjelenés pontos dátumáról pedig úgy fogalmazott, hogy az hamarosan elérkezik, minden csak attól függ, hogy mennyi időbe telik feltörni a szervereit és kiszivárogtatni az anyagot.

Ez utóbbival az énekesnő arra a tavaly év végi esetre utalt, aminek kapcsán felkerült a netre az új album első kislemezes dalának szánt Gimme All Your Luvin' című felvétele, amiben M.I.A. és Nicki Minaj is közreműködik. A kiszivárogtatót azóta megtalálta a rendőrség, a kislemez pedig várhatóan január végén jelenik meg hivatalosan, ami után pedig ugye február elején Madonna fellép a Super Bowlon, ahol többek között az új dalt is előadja.

Az énekesnő arról is beszélt, hogy az új lemezzel természetesen turnézni is fog, amiről elmondta, hogy nagyon kemény és nehéz meló, de ugyanakkor éppen ez munkájának az a része, amit a leginkább szeret.

Az MDNA hivatalos megjelenése március 12-ére várható, és egy ideje már azt is tudni lehet, hogy a Ray Of Light album kapcsán Madonnával egyszer már komoly kritikai elismerésben részesülő William Orbit mellett egy aktuálisnak mondható dance nagyágyú, Martin Solveig is közreműködik a lemezen, úgyhogy lehetséges, hogy valóban érdemes elgondolkozni azon a partidrogos utaláson.


Szólj hozzá! Címkék: pop hír dance elektronikus madonna william orbit martin solveig

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.


Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok
  Google+