2012.01.27. 08:00 – Lángoló Gitárok

Drake évek óta Barack Obama akar lenni

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kanada jelenleg talán egyik leghíresebb embere, a tengerentúlon borzasztóan népszerű rapper, Drake az ezekben a napokban zajló Sundance Filmfesztiválon ismét hangot adott annak a régi vágyának, hogy Barack Obamát alakíthassa a filmvásznon. Drake nem először beszél erről, néhány évvel ezelőtt, Obama megválasztásának idején, az elnök népszerűségének csúcsán egyszer már nyilatkozott arról, hogy úgy gondolja, remekül el tudná játszani az Egyesült Államok történetének első fekete elnökét. A fesztiválon mindezt most egy interjúban is elmondta, részletesen kitérve arra, hogy ha csak teheti, folyamatosan tanulmányozza Obama viselkedését, minden nyilvános szereplését megnézni, felveszi és igyekszik minél jobban elsajátítani az elnök beszédstílusát, hanglejtését, mozgását.

Hogy Drake szerepálma felkeltette-e már esetleg producerek, vagy egyéb filmesek érdeklődését, egyelőre nem derült ki, minden esetre mivel a 26 éves kanadai rapper népszerűsége egyre jobban ível felfelé, nem kizárt, hogy esélyes lenne a szerepre egy készülő életrajzi film esetén, hiszen a hasonló párosítások általában igen jövedelmezőek szoktak lenni a stúdiók számára.


hiphop hír r&b barack obama drake



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása