2012.02.13. 12:00 – Gnosis

True újrahaszno$ítá$ - Burzum- és Gorgoroth-lemezkritika

Burzum – From the Depths of Darkness (Byelobog)
vs. 
Gorgoroth – Under The Sign Of Hell 2011 (Regain Records)

Emlékszik még valaki a Burzumra vagy a Gorgoroth-ra? Természetesen igen, mindenki tudja miről/kikről van szó. És az 1993-as Burzum/Gorgoroth splitre? Ismerjük be, hogy csak nagyon kevés true arc vágja, mi is volt ez. Ezen a megosztott, nem hivatalos kiadványon mindkettő a korai demóival, kiadatlan felvételeivel és a Gorgoroth esetében koncertfelvételekkel szerepelt. Azóta is alig jelent meg északi A-kategóriás csapatoktól ilyen jellegű album, bár a tagok előszeretettel vendégeskednek más-más zenekarokban, szinte már követehetetlen módon.

Tizennyolc évvel a közösködés után egymástól függetlenül a két óriás, úgy döntött, hogy leporolják a régi, jól sikerült zenéjüket, és a kétezres éveknek megfelelően újraértelmezik, életet lehelnek bele. Megmutatják mennyire is idő- és korszerűek még mindig a majd 20 évvel ezelőtti dalaik; egy új generáció nőtt fel azóta, amelynek talán már más a füle, máshogy éli meg a dolgokat. Valami ilyesmi vezérelhette mindkét brigádot, gondolhatnánk mi, persze az igazság ennél biztosan szomorúbb és egyszerűbb. Pénz, pénz, pénz. Vikernes a szabadulása óta szinte féléves rotációban ontja magából a kinyilatkoztatásai mellett a kiadványait is (lemez, könyv - innen is csókoltatjuk Leiszter Attilát), tőle szokatlan is ez a visszatekintés a régi világába.

Az eredmény pedig érdekes lett: a régi rajongók minden egyes újbóli meghallgatás után egyre masszívabb facepalmok után keresnek, az újak meg nem értik, mi (volt) ebben a Burzumban az igazán menő. Vikernes zenéjének velejét az egyszerű dalok, a sokszor pontatlanul feljátszott, a ténylegesen torokmetszett énekhanggal megtoldott Érzet jelentették, a Hangulat, ami az első black metal éra kikerülhetetlen produktumává vált. A mai Vikernes, aki az erdőszéli tanyáján a viking hőskorba vágyik vissza, már nem az a tüzes, mindent felégető, minden és mindenki ellen harcoló, ám gyermeteg lelkű (Tolkien) sátánfattya, aki egykoron volt. Az érett férfi torzított, fülbe simuló hangon, tisztán kivehető dallamokat pengetve ugyanúgy eljátssza az első két albumának általa vélt gyöngyszemeit. Se tűz, se feketeség. A fekete égi magasságba köpött kirohanásai egy szelíd, már első hallásra elviselhető közepes jelenséggé silányulnak immár mindenki fülében. Kár volt ezt megbolygatni, nagy kár. Mondta a szárnyaszegett varjú.

A Gorgoroth talán ennyi figyelmet se érdemelne 2012-ben, hiszen bár látvány szempontjából mindig is hozta az elvárt normát, zeneileg már inkább a másodligába volt sorolható. Egyetlen olyan albuma sincs, ami elengedhetetlen lenne egy ’Mit vinnél egy lakatlan szigetre?’ játéknál. Persze ők ezt pont fordítva gondolták, és a többéves hisztizés, valamint coming out után az Under The Sign Of Hell újragondolásában látták meg a kiutat, mint az új kreatív irányvonalat munkásságukban. Szerencsére náluk nem beszélhetünk túlzottan nagy kontrasztról, hiszen az eredeti album is elviselhető darab volt, feltűnően szar hangzással (black metalos értelemben ez jót jelent), rövid játékidővel. Most csak a hangzás változott, tisztán hallható minden, túl tisztán, vagyis jól szól (black metalos értelemben ez szart jelent). Jó szívvel senkinek sem ajánlott egynél többször meghallgatni ezt az albumot, amelyet egyértelműen csak az anyagi bevételért készített egy régi, a viszonylagos sikerekben újra megmártózni akaró, lejárt szavatosságú banda. Így múlik el a norvég világ dicsősége? Nem, ennél csak sokkal rosszabb lesz később.

A teljes Burzum-lemez:

A teljes Gorgoroth-lemez:

Szerintünk: (2,5/5)
Szerintetek: (2/5)

lemezkritika metál black burzum gorgoroth



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.