2012.04.06. 11:00 – Lángoló Gitárok

Már nincs kómában a Crazy Town énekese, de intenzíven van

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Két napja írtunk róla, hogy kómába esett és korházban fekszik az egykor rövid ideig népszerű Crazy Town zenekar frontembere, Shifty Shellshock. Azóta kiderült, állapota olyan súlyos volt, hogy lélegeztetőgépen kellett tartani, ahonnan viszont mostanra már levehették, sőt, magához is tért, már képes a kommunikációra is, viszont az állapota még mindig nem stabil, ezért továbbra is intenzív osztályon van. Arról, hogy Shifty miért került kómába és kórházba, hivatalos információ nincsen, az amerikai bulvárlapok ismerősökre hivatkozva azonban nagyon valószínűnek tartják, hogy az énekes komoly drogproblémái okozták az állapotát. Shellshock korábban többször is szerepelt a Celebrity Rehab című műsorban.

A kétezres évek első felében egy nagy slágerrel (Butterfly) világhírűvé vált zenekar frontemberének egyébként pont ezen a héten lett volna bírósági tárgyalása egy korábbi drogügye miatt, és még annak az esélye is fennállt, hogy esetleg börtönbe kerül, úgyhogy még olyan, a kifejezetten rosszindulatú pletykák is felröppentek, hogy jelenlegi állapota mögött valójában az esetleges büntetés elkerülése állhat. A magunk részéről ebben nem hiszünk, úgyhogy a Lángoló Gitárok mielőbbi gyógyulást kíván a zenésznek, ami után bízunk benne, hogy talál magának valami tisztességes, a korábbiaknál értelmesebb elfoglaltságot.


bulvár hír crazy town



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása