2012.04.26. 17:46 – AronH

Remény azért van - The Dandy Warhols-lemezkritika

The Dandy Warhols - This Machine
(The End)

A britek fokozatos, mára szinte teljes elérdektelenedése biztosan közrejátszott az amerikai farmerdzsekik, a borosta, és az LSD legújabb előretörésében, de valójában még így is részben megmagyarázhatatlan, hogy honnan a fenéből keveredett Budapesten, meg úgy általában a világon szem elé a Dandy Warhols. Mármint magyarázatnak elfogadható, de sovány az, hogy az érdeklődés óramű pontossággal átevezett az Atlanti-óceánon, mert ennyi erővel a floridai modern metál is újravirágozhatna. Ehelyett viszont itt vannak a leszakadt turnébuszok, a koszos farmerek és a düledező kommunalakások hősei, egy pillanatra nem figyelünk, és öregkorára Anton Newcombe is igazi rocksztár lesz. Mit ad mindehhez a Telekom-pecsétes The Dandy Warhols 2012-ben?

Magához képest megint jelentős megújulást, ami azok számára, akik a Bohemian Like You-val ki is szálltak a buliból, leginkább a fejhang kigyomlálásából és a röfögő basszus megjelenéséből lesz egyértelmű. Sőt, mi több, a nyitott (magyarul: stonesos) akkordok is egyre kevésbé vannak jelen, a megszólalás a korábbiakhoz képest sokkal inkább lo-fi kanyart vett. Fontos azonban kiemelni, hogy ezalatt most nem a már egyre lejártabb wavveses kazettakását kell érteni a nemlétező basszussal és nyeszetelő gitárral, hanem túlhúzott dobot és recsegő basszust, a korai Becket idézően, talán túl direkten. A kezdő Sad Vacationben például tényleg csak a csilingelő gitárszólam utal rá, hogy nem egy újravett Odelayt hallunk. A Woodie Guthrie utalás ellenére az album némileg meglepően semmi folk vagy alt-country hatást nem mutat, cserébe viszont roppant fárasztóvá válik a céltalanságával egészen a 16 Tons sztenderd feldolgozásig, ami rosszul is elsülhetne, így viszont a maga fúvós játékosságával szép fricska a Capitolnál lehúzott évek búcsúztatására. Még egy azonnal fogós, klasszikus rockandroll az I'm Free formájában, amit az isten is délutáni műsorsávba teremtett sörlóbálás mellé, aztán a némi reménykeltés után megint leül az egész.

Mindez azért bosszantó leginkább, mert tulajdonképp a korszellem jó előre megágyazott, hogy a southern hiphoppal párhuzamosan a kilencvenes évek országúti savas zenekarai újravirágozhassanak, csak éppen félő, hogy az érintett zenekarok lusták, bénák és öregek hozzá, az újakat meg egyelőre nem látni kellően, mert nincsenek nagyok, akiknek a farvizén szem elé kerüljenek. Remény azért van.


lemezkritika rock the dandy warhols



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

punk snot dead 2012.04.26. 21:59:16

Most akkor teccött vagy nem? Egyébként Anton Newcombról jutott eszembe, írhatna már valaki a brian johnestown massacre-ről valamit.

.mag 2012.04.28. 13:24:07

én is szeretném megérni amikor bjm cikk fogad a blogon de tekintve, hogy jelenleg szart se csinálnak anton gagyi demoin kívül, erre még várhatunk.

(de azért anton newcombe igenis igazi rokksztár.)

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu