2012.05.18. 20:00 – sajó d.

Így dugnak a rocksztárok - Történetek groupie-król groupie-knak (18+)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az alábbi sztorikat minden valószínűség szerint már többen is ismerik a Lángoló Gitárok olvasói közül, de "az újszülöttnek minden vicc új" alapon talán érdemes időről időre elővenni ezeket. Merthogy biztos akad olyan is, aki eddig nem tudott a groupiedirt.com nevű oldalról, ami egyfajta adatbázisként funkcionál, ahol összegyűjtötték az előadók körül szorgoskodó hölgyek történeteit a különböző zenészek szexuális szokásairól. Persze azért hiteles forrásként semmiképp sem tekinthető, de az például a szavahihetőség szempontjából igen sokatmondó, hogy még a coming outja előtt írtak az egyik N'Sync-tag homoszexualitásáról. A terjedelmes írásból kiemeltük a legérdekesebbeket, amelyek között megtudhatjuk melyik rockzenésznek van a legkisebb szerszáma, melyik zenekar játszott análvadászatot a rajongóival vagy melyek azok az előadók, akik mindkét kapura játszanak. Fontos megemlíteni, hogy az oldal 2002-ben frissült utoljára, tehát lehet azóta sokat változtak az adott személyek. Minderre egyébként a Buzzfeed hívta fel a figyelmünket csütörtökön, köszönjük nekik.

A rocksztár a szexista hím tökéletes prototípusa, aki a női rajongó szemében az abszolút álomférfit vagy legalábbis egy izgalmas numera lehetőségét testesíti meg. Van, aki valóban olyan, ahogy az alsóneműkkel dobálózó fanatikusok elképzelik, de olyan is akad, akiről nem hinnénk, hogy a valóságban egy rendes erekcióra sem képes már.

Ilyen volt állítólag az Alice In Chains néhai frontembere, Layne Staley, akiről azt írják, hogy nem volt elég az alig 10-12 centis pénisze, de a heroinfüggősége miatt még azt se tudta használatra bírni. Nála sokkal szerencsétlenebb Billy Joe Armstrong a Green Dayből, akiről konkrétan azt állítja az oldal, hogy az általuk ismert rocksztárok közül a lehető legkisebb mérettel rendelkezik, valahol 8-9 cm környékén. A metallicás Lars Ulrich hosszáról nem írnak, arról viszont igen, hogy legtöbbször képtelen volt beindítani a működését és túl sokat beszélt az alkohol és kokain iránti szeretetéről, de ugyanezt állítják Keith Richardsról is, azzal a különbséggel, hogy neki már nem is kell beszélnie erről. Sokkal cikibb Moby története, akiről azt beszélik az éjszaka hölgyei, hogy fertőző nemibetegsége volt, amiről nem tájékoztatta akkori partnereit, és még védekezni sem volt hajlandó.

Slash-ről sincsenek túl jó véleménnyel a groupie-k. Állítólag szereti saját magát nézni a tükörben szex közben, és azt is, ha az ágyhoz kötözik. Egyszer egy ilyen móka során partnere egyszerűen odaláncolva hagyta a hotelszobában és lelécelt a kulcscsal. Az pedig külön vicces, hogy felhívják a lányok figyelmét arra, hogy vigyázzanak Slash nyelvével, mert koromfekete a rengeteg alkoholtól és cigarettától.

Sok olyan zenészről is említést tesz az oldal, akik meglehetősen keményen bántak alkalmi rajongóikkal. Tommy Lee, a Mötley Crüe dobosa például közismerten veri a nőket néha (lásd a terhes Pamela Anderson megrúgdosása), amiről a groupie fórumon is értekeztek már, ahogy a blurös Alex Jamest is asszonyverőnek titulálják sőt, még Jimi Hendrixnek is eljárt a keze, ha nőkről volt szó. A volt biohazardos Evan Seinfeld pedig néha szimplán hulladékként tekint a groupie-kra, ahogy Mick Jagger is, miután meghúzta őket.

Apropó Jagger! Vannak olyan figurák is, akik azért hozzák a formájukat. A leírások szerint Mick Jagger és Steven Tyler például az egyik legjobb szerető a szakmában és hatalmas szájuk nem csak az éneklésnél jön jól, gondoljunk csak arra a bizonyos Stones-logóra. A farokhosszversenyt pedig minden bizonnyal Robert Plant nyerte, aki az elmondások szerint majdnem 30 centis monstrummal rendelkezik. A legviccesebben viszont kétségkívül a Def Leppard és a Whitesnake tagok bántak a nőikkel. Előbbi tagjai a '99-es turnéjukon odáig mentek, hogy análvadász versenyt rendeztek, vagyis ki tudott többször a másik lukra futni. A végén aztán Phil Collen nyert, nem tudni mennyivel. A Whitesnake tagjai pedig szimplán felsorakoztatták az önként jelentkező hölgyeményeket és szép sorjában letesztelték őket.

Aztán egészen bizarr dolgok is előkerültek, amikről talán jobb lett volna ha nem tudunk meg semmmit. Ilyen a Social Distortion-énekes Mike Ness kedvelt szopása, akarom mondani szokása, amely konkrétan annyiból áll, hogy aktuális egyéjszakás partnerének megmutatja, hogyan tudja lekapni saját magát. Hasonlóan bizarr információ, hogy Kurt Cobain amellett, hogy egy aranyos kisgyerekként viselkedett, szeretett sminkben és női ruhában flangálni a hölgyek előtt. Anthony Kiedis a Red Hot Chili Peppersből állítólag kifejezetten kedveli a 15 éves lányokat, de hasonlóan van ezzel Jagger és Jimmy Page is. A Led Zeppelin zseniális gitárosa a hírek szerint még azelőtt szexelt két legendás groupie-val, mielőtt betöltötték volna a 15-öt. Ja, és ha nincs a kéznél fiatalkorú, akkor egy kis szado-mazo vagy szerepjáték is jöhetett nála.

A szado-mazo egyébként nem ismeretlen fogalom a zenészek körében, sőt, Axl Rose még tovább is megy. A groupie-któl úgy hírlik, a Guns N' Roses-énekes kifejezetten kedveli a pisi-kaki szexet (amiért a volt Duran Duran-gitáros Warren Cuccurullo is odavan), a kötözést és a különböző kiegészítőket, majd az egészet még videóra is veszi. Aztán ott van Kid Rock, aki az öklözést és az alternatív szivarozást preferálja. Trent Reznor sem átlagos ilyen téren, szeret gyertyát használni szexjátékként és állítólag igen jól bánik a műbránerekkel, főleg amikor egyszerre két nővel nyomja. Szereti ha egy nő dominál rajta, ami az anyakomplexusához vezethető vissza, de biztos nem a 24-25 centis farkához.

Mások pedig nem biztos, hogy csak a női rajongóikra vágynak. Mondjuk Janet Jacksonra ez pont nem igaz, aki amellett, hogy szeret nőkkel is lenni, még a szado-mazo dolgokat sem veti meg. Külön érdekes ugye, hogy az N'Sync-kel kapcsolatban itt már nyílt titokként kezelik Lance Bass homoszexualitását, de egy másik tag (JC) kétkapuzásáról is szó esik. Meglepően sok ismert zenészről írják azt, hogy biszexuális vagy legalábbis arra utaló viselkedést mutattak a groupie-jaik felé. Ilyen például Damon Albarn, Nick Rhodes a Duran Duranból, Al Jourgensen a Ministryből és Stone Gossard a Pearl Jamből, na meg Stevie Nicks énekesnő a Fleetwood Macből, de az egyik hölgy Billy Idolt is látta már férfival.

De hol van a listáról Lemmy, a Gallagher-fivérek és Dave Mustaine? A volt Oasis-tagok szexuális teljesítményében semmi különleges nincs, de Liam szeret berúgni és sztriptízbárba járni, ahogy Mustaine dugás közben a feleségéről mesélni. Szegény Lemmyt viszont a fórumozó hölgyek megválasztották az egyik legkevésbé vonzó zenésznek a Földön, amit erre a gyönyörű arcra nézve egyszerűen képtelenek vagyunk megérteni.


rock and roll groupiek



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása