2012.06.25. 12:22 – Lángoló Gitárok

A Black Keys bepereli a Pizza Hutot

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

black.jpgA reklám és a zene kapcsolata a 2000-es évektől kezdve kissé megváltozott, hiszen a haldokló lemezpiac miatt már egyáltalán nem számít cikinek, ha egy együttes valamilyen termék videójához kölcsönzi a zenéjét. Sőt, sok olyan zenekar is akad, amely egy jól sikerült reklámnak is köszönheti a sikerét. Ellenben sok cég máig inkább a könnyebb és olcsóbb megoldást választja: ez a az úgynevezett sound-alike. A módszer lényege, hogy népszerű dalokat úgy játszatnak fel másokkal, hogy az hangulatában és megszólalásában hasonlítson az eredetire, de ne legyen teljesen ugyanaz. Így horribilis licenszdíjak helyett elenyésző összegből sikerül majdnem ugyanazt a zenét megszerezni egy reklám videójához. Ez a megoldás nem újdonság, külön kiadók foglalkoznak sound-alike szerzemények elkészítésével, ami miatt rengeteg zenész fordult már korábban is bírósághoz. Most a Black Keysnek lett elege ebből és beperelte a Home Depot nevű barkács-áruházláncot illetve a Pizza Hutot. A zenekar jogászai szerint mindkét cég jogtalanul használta fel a garázsrockerek szerzeményeit reklámjaikban, még akkor is, ha azok az együttes alkotásainak sound-alike hasonmásai.

A Home Depot a Lonely Boynak, a Pizza Hut pedig a Gold On The Ceilingnek készíttetett sound-alike verziót az - egyébként elég jó - El Camino album első két kislemezéből. A legtöbb oldalon csak a Pizza Hut-reklám felvételét lehet megtalálni, de nekünk sikerült nagy nehezen rálelni az említett barkácscég videójára is. Persze szó sincs egy az egyben másolásról, hanem csak a szerzemények hangzását és felépítését vették itt is át majd mindössze pár helyen megváltoztatták rajta a dallamot.

Pizza Hut-reklám

Black Keys - Gold On The Ceiling

Home Depot-reklám

Black Keys - Lonely Boy

Jogilag szürke zónába tartozik, ha egy létező szellemi terméket úgy használunk fel, hogy igazából az más alkotásának számít és sok országban ez egy teljesen legális módszer. 

Aki figyelmesen nézi a tévét, biztosan találkozott ismerős hangokkal a hazai reklámok között is. Nekünk két példát sikerült összeszednünk hirtelen, ahol egyértelmű a nyúlás esete és az itthoni tévénézők is hallhatták már.

7 Days Croissant-reklám

Duck Sauce - Barbra Streisand

F & F-reklám

Two Door Cinema Club - Something Good Can Work

Aki még tud példákat, bátran kommenteljen!


reklám tévé hír pizza hut duck sauce two door cinema club black keys 7 days



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása