2012.07.24. 10:00 – Lángoló Gitárok

Maradék + A Fekete Lovag mindig győz! + Magyar világvége - Az új Blind Myself-nagylemez első negyede (exkluzív premier)

Négyszögöl címmel jelenik meg idén a hatodik Blind Myself-nagylemez. Konkrét időpontot azért nem tudunk mondani, mert az albumot négy részletben kapja majd meg a közönség, ebből az első most rögtön, itt a Lángoló Gitárokon. Mindegyik dalhoz jár majd vizuál is, de az egyes adagokban klippel is szolgál majd a Blind Myself. A klippel kiemelt dal most a Maradék, ezen kívül pedig az A Fekete Lovag mindig győz! illetve a Magyar világvége számokat lehet alább meghallgatni/megnézni vagy letölteni ha a továbbra klikkel a kedves olvasó. (Fotó: Szabó Balázs)

A Maradék klipjét Merényi Dávid rendezte, a főszereplője pedig Kulka János színművész. Kulka Merényi kérésére szerepel a klipben, a zenekar pedig így nyilatkozik a munkájáról: "Már a szöveget dalolva érkezett a felvételre, fantasztikusan játszott, lényegében végiggyúrta a 12 órás felvételt. Tette ezt maximális alázattal, szeretettel, egy rossz szó nélkül." A két másik szereplő Gaul Péter, akit a legutóbbi Dillinger Escape Plan-klipben lehetett látni, illetve Laskai Viktor, azaz DJ Superstereo, aki Horváth István Blind Myself-gitáros legjobb barátja, és mellesleg Péterfy Bori Love Bandjének a dobosa. "Az az igazság, hogy ez a típusú zene nem tartozik a kedvenceim közé, csak Merényi kedvéért vállaltam el a szerepet, de végül pozitívan kellett csalódnom." - mondta Kulka János a klipről - "Nagyon élveztem a forgatást, jó élmény volt kipróbálni magam egy számomra ismeretlen műfajban. A zenére gondolok, edzeni egyébként rendszeresen szoktam. A zenekar is nagyon sokat segített, tanítgatták a tempót, beszámoltak, súgták a szöveget. A legjobb az egészben az volt hogy segíthettem ennek a zenekarnak az álmát valóra váltani. Ha már ilyen is van hogy valaki arra vágyik hogy Kulka János egy piros glottgatyában súlyzózzon."

A Fekete Lovag mindig győz!-höz Gróf Balázs készített egy vizuált, ami inkább képi aláfestés, mint egy teljes értékű klip. A dalban Dopeman is szerepel egy velős mondat erejéig.

A Magyar világvége klipjét tavaly rögzítette Merényi Dávid és Pálmai Zoltán egy másik zenekar számára, akiknek nem tetszett az alapanyag, így fiókba került. "Nagy örömünkre, mert nekünk meg nagyon bejött. Lényegében a képi anyaghoz igazítottuk a dalszöveget, talán így még nem is készült dalszöveg." - mondja a Blind Myself.

A Négyszögöl felvételei az SSR stúdióban készültek Varga Zoltán produceri közreműködésével. Rajta kívül Wackor Miki és Brucker Bence dolgozott az anyagon.


premier metál hír exkluzív blind myself négyszögöl



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.