2012.08.28. 11:23 – Lángoló Gitárok

50 Cent Negrót látott Magyarországon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

50cent_negro.jpg

Amikor hazánkban valaki a fájó torkára egy Negro cukorkát vásárol, lehet nem is tudja, hogy a márka nevének kiejtésekor az Egyesült Államokban elég csúnyán néznének rá egyesek, bizonyos környékeken pedig még ennél is rosszabbul járna. Ezt bizonyítja a rapsztár 50 Cent is, aki Instagramja alapján (egyelőre ismeretlen okból) éppen hazánkban kószálhat valamerre, és hétfőn lőtte a fenti képet, egy olyasmi komment kíséretében, hogy "Na szép. Nézzétek mit találtam Európában!". Persze a kevésbé tájékozott rajongók kissé elborzadva konstatálták a rasszistának tűnő cukorkát - erről Morgan Freemannek is lenne mit mesélni - mondván, miért van egy akasztott fekete ember a csomagoláson.

50 Cent majd’ 650 ezer követője közül már több mint 10 ezren nyomtak a szívecskére (ez az Instagramon a lájk), és már majdnem 700-an kommenteltek alá. Ezekből szemezgetünk alább, de érdemes kicsit lejjebb is tekerni, ugyanis megjelentek természetesen a magyarok is, akik megvédik a haza becsületét.

  • tonyjack77: van egy érzésem, hogy Amerikában ezt nehezen forgalmaznák...
  • linatography: ez most komoly, hogy van egy kötél a nyaka körül a figurának?!
  • solo_79: ebben egyáltalán nem találok semmi vicceset...
  • mental_war_ent: mi vagyunk a földkerekség leggyűlöltebb emberfaja, mégis minket másolni mindenki.
  • gohard (válasza az előző kommentre): igazad van! imádják a stílusunkat, miközben megpróbálnak elpusztítani és állatokként kezelnek minket...basszák meg a fehér emberek.
  • yelkcoh: ti fogyatékosok! az ő nyelvükön a negro a feketét jelenti! szerintetek, honnan ered ez a szitokszó?
  • mindyabizzniss: hozz ebből egy csomót, mert van egy pár feka haverom, akinek úgy bűzlik a pofája, mint az állat. úgy fogom ezeket hívni, hogy nigger-szájszagtalanító.
  • ruthnmacleod: ez borzasztó! biztosan valami mást jelenthet ez arrafelé, de az biztos, hogy ilyen Skóciában nincs és nem is engedélyeznék.
  • lilb3205: nem érdekel ez mit jelent, mert nem akarom, hogy valaki ebből egy márkát gyártson, nem akarom, hogy ezt a szót bárki is használja!!! nem érdekel, hogy ez egy márka vagy sem!!
  • teddyroyce: így élünk mi Európában. Tudna segíteni egy afro-amerikai egy afrikainak? nem hinném.
  • james_bannerman: annyira édes népség vagyunk, hogy még egy cukorkát is elneveztek rólunk
  • tommyfoh: ti amerikaiak vagytok a legostobább barmok, akiket életemben láttam...
  • andheru: láttam múltkor egy olyan rágót, amire az volt írva, hogy "white".  teljesen meg voltam sértve! 
  • teamdougie2rtm: nem tetszik ez nekem, viszont tudnék róla rappelni.
  • dappa1king: az európai fehérek nagyon rasszisták!

És akkor jöjjenek a magyarok kommentjei:

  • balazsaranyosi: ez egy magyar termék, olyan íze van, mint a Menthosnak csak kicsit erősebb.
  • jaksitykata: ez egy nagyon jó, magyar cukorka. egy kéményseprőt láttok a képen, ami azt jelképezi, hogy úgy tisztítja a cukor a torkunkat, mint a kéményseprő a kéményt.
  • zangiel: a cukorka a feltalálójától kapta a nevét, akit Pietro Negrónak hívtak!
  • patham123: Hol voltál Curtis, a Tescóban?
  • uandras: FIGYELJETEK! Ez nem egy rasszista cucc. Ez egy évszázadok óta gyártott cukorka Magyarországon, aminek semmi köze a feketékhez. Az egy kéményseprő.

 

A legrasszistább termékek

Nem csak a Negrót lehet félreérteni. A Guyism összegyűjtötte a szerinte legrasszistább termékeket.

Redskins

A Redskins egy Nestlé-termék, amelynek azért vörös a színe, mert málnaízesítésű. Az már egy egészen más kérdés, hogy az amerikai szlengben a redskin rézbőrűt jelent, amely a legsértőbb kifejezés az amerikai indiánokra. A Washington Redskins amerikai foci-csapatról már nem is beszélve.

Mountain Dew

1973-ig úgy reklámozták a Mountain Dew üdítőt, mint az alkoholmentes moonshine. A moonshine egy tipikus olcsó, de igen magas alkoholtartalmú ital, amelyet az Egyesült Állomok hegyekben élő, szegény, aluledukált fehér lakossága fogyaszt. A rövid lepárlási idő miatt fehér whiskey-ként is nevezik illetve mountain dew-nak (hegyi harmat) is, ami aztán elképesztően sértő a fehér emberre nézve.

Eskimo Pie

Kanada és Grönland bennszülött lakossága kifejezetten sértőnek találja az eszkimó megnevezést, ezért eszkimó pite helyett sokkal illedelmesebb lenne inuit pitének hívni a terméket.

Negro Head Oysters

A név (Négerfej osztriga) magáért beszél.

Deb El Just Whites

A fehér ördög évszázadok óta uralkodik a világ többi népe között, de az már egyenesen hallatlan, hogy egy terméket kifejezetten csak fehéreknek gyártsanak.

Darkie Toothpaste

Ez egy eredetileg kínai fogkrém, amin egy fekete férfi mosolyog gyönyörű fehér fogsorral. Később a Colgate bevitte az amerikai piacra is, Darkie-ról Darlie-ra változtatva a nevet és fekete-fehérre változtatva a logót, ezzel eltűntetve bármilyen rasszista utalást. A kantoni nyelvű termékverzió tükörfordítása azonban még mindig a Fekete ember fogkrémje.

Land O'Lakes

Különösen magas ízléstelenségre vall egy Tavak földje elnevezésű márkát egy indián lánnyal reklámozni, miközben pár száz évvel ezelőtt pár gyöngyért és himlős takarókért cserélték el az indiánok szülőföldjüket az európai telepesekkel.

Obama Waffles

Ezt a zabpelyhet egy republikánus jótékonysági eseményen árusították a 2008-as választások alatt, ami a készítők szerint csak egy szatirikus kép az akkori elnökjelöltről. Csak hát valamiért egy turbán is rákerült Barack Hussein Obama arcképére.

Gookie

A gook az egyik legsértőbb kifejezés Amerika – főleg kelet - ázsiai lakosságára, amely még a Fülöp-szigeteknél állomásozó tengerészgyalogosoktól származik és a vietnámi háború alatt vált igen közkedvelt szitokszóvá. Érdekes módon a gyártó cég Tajvanról származik és Japánban vagy éppen Dél-Koreában is forgalmazza ezt a vágottszemű ropit.

Aunt Jemima

A legrégebb óta polcokon levő rasszista termék, amely egy néger cselédnőt ábrázol, kezében palacsintával. Azóta egy kicsit finomítottak a logón, a fejkendőt afro-frizurára cserélték, de máig érezhető a 19. századi négergyűlölet az Aunt Jemima palacsintaöntetein.


hiphop hír rap 50 cent negro instagram



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása