2012.09.18. 19:00 – Lángoló Gitárok

¡Uno! - Itt az új Green Day-lemez (exkluzív magyarországi premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

green-day-uno.jpgSzeptember 25-én kerül a boltok polcaira a Green Day ¡Uno! című új lemeze, ami egy gigantikus projekt első része, lévén még idén novemberben jön a ¡Dos!, jövő januárban pedig a ¡Tré!, amik szintén teljes értékű stúdióalbumok lesznek, szóval jó sokáig lehet majd a Green Day-jel foglalkozni. Billie Joe Armstrong gitáros-énekes úgy nyilatkozott a lemezekről, hogy a dalok csak úgy jöttek ki belőlük megállás nélkül, mígnem összesen 38-at írtak meg és rögzítettek, ami elég lett egy komplett trilógiára. Ennek ellenére nincs semmiféle nagyívű koncepció, ami összeköti az egyes lemezeket, sőt, a dalok között sincs kapcsolat, egyszerűen csak van 38 új Green Day-szám három lemezre elosztva. Ebből az első adagot van szerencsénk most bemutatni itt a Lángoló Gitárokon, szóval a hajtás után egyből meg lehet hallgatni az ¡Uno!-t az elejétől a végééig.


premier punk pop rock green day hír exkluzív



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása