2012.11.13. 15:19 – [MTI]

Itt az új Edda-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

edda(1).jpgInog a világ címmel megjelent az Edda Művek 31. lemeze, amelyet a zenekar december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában mutat be a rajongóknak. "Harapósra sikeredett a lemez, a lírai dalok és a keményebb zenék egyaránt megtalálhatóak rajta. Szövegeimben határozottan állást foglalok arról, hogy a jelenlegi világrend szétesőben, és egy új, élhetőbb és boldogabb van születőben" - mondta Pataky Attila, az Edda Művek frontembere az anyag keddi budapesti sajtóbemutatóján. Az 1980 óta Edda Művek néven működő, és jelenlegi felállásában 1996 óta együtt zenélő együttes december 28-án az Arénában az új dalok mellett az elmúlt három évtized nagy slágereit is eljátssza.

Magyarország egyik legsikeresebb rockcsapata három év után jelentkezett új stúdióalbummal, amely a koncertlemezeket és a válogatásokat is számítva a 31. a sorban. Az Edda Művek (Pataky Attila - ének, szövegek, Gömöry Zsolt - billentyűs hangszerek, zenék, vokál, Alapi István - gitárok, zenék, vokál, Kicska László - basszusgitár és Hetényi Zoltán - dobok) több dalt élőben be is mutatott az Inog a világ anyagából az újságíróknak.

"Szerencsés vagyok, zenélhetek, és ez az embereket érdekli. Biztos vagyok abban, hogy a pénzorientált világ helyett hamarosan a szív és a lélek időkorszaka következik, az Aréna-koncerten megmutatjuk a kaput ebbe az irányba" - fogalmazott Pataky Attila. Kitért arra, hogy a világban kialakult tarthatatlan helyzetet szemlélteti például az Elcsalt életünk és az Ezt is elkúrták című szám, az albumzáró Aranyország kapujában pedig megmutatja a dicsőséges jövőt.

A december 28-i Aréna koncertet a Danubius Music szervezi, az Edda Művek előtt fellép az énekes fiának zenekara, a Pataky Band is.


rock hír edda



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása