2012.11.29. 11:00 – Lángoló Gitárok

Helyet tudni - Az Óriás új kislemeze teljes egészében (exkluzív premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

orias_rocklitera2012.jpgMásodik dalát mutatja be a jövő tavaszra tervezett harmadik nagylemezéről a budapesti Óriás zenekar. A Helyet tudni premierje után most a Leszek című dal debütál, és már mindkét beharangozó szám ingyenesen letölthető a zenekar Bandcamp oldaláról - az összes többi anyaguk mellett. A zenekar őszi turnéja mellett az új albumán dolgozik, amelynek zenei rendezője Varga Ádám és Takács Zoltán Jappán lesznek. "Karcos, energikus dalok adják majd az új lemez gerincét. A Helyet tudni könnyedsége után a Leszek a koszosságból is mutat némi ízelítőt - és nagyon úgy tűnik, hogy semmit sem fogunk feleslegesen túlbonyolítani a harmadik korongon." - mondta el Egyedi Péter, a zenekar frontembere. Az Óriás pénteken a Dürer Kertben játszik a Képzelt Város, a Konyha és a Pegazusok nem léteznek társaságában. Aki belépőt, cd-ket vagy esetleg pólót szeretne nyerni, az péntek délig szállhat versenybe a zenekar facebookos játékán. (Fotó: Lékó Tamás, Rocklitera vol. 2.)


premier rock hír exkluzív óriás



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása