Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Bajdázó - Amerre fut
(Bajdázó)
A börzsönyi ambient-folk nagyágyúnak kikiáltott Bajdázó harmadik lemezére beérettnek tűnik, a történet kiteljesedett, mondhatjuk, hogy sikeresen vették az akadályt, ami az előző anyag utáni várakozásból fakadt, és valamiféle kult státuszba kerültek. Ez a magas polc minden szempontból jogos, hazánkban eddig nem művelt műfajban alkotnak, és bár nemzetközileg már ismerősebb a közeg, itthon azonban nem biztos, hogy túl messzire jutnak a klubokon és romkocsmákon túl, már ha egyáltalán felmerül ez a kérdés. Valljuk be, hegy-völgy hangjaira szőtt, végsőkig elnyújtott hangkulisszák lazán értelmezett dalaival nem biztos, hogy másfajta környezetben is működne a dolog. Jobban mondva értőn bevilágított színháztermekben még szóba jöhetnének, és ilyen viszonyok közt alkalmazott zeneként is tudnánk neki örülni.
Az első két album, és a hozzájuk sorolható EP-k megadták az ívet, az első anyagok, sőt még a második kislemez is egy sokkal hagyományosabb dalszerkezetű bandát mutatott, férfi és női énekkel, valamint a folkos hagyomány is szembetűnő. A tavalyi Lekapcsolom a villanyt a fejemben azonban már szakított mindennemű popularitással, a billentyűsökkel létrehozott, de a hagyományos szőnyegezést szerencsére teljesen mellőző ambient textúrák mindent áthatnak és betakarnak; suttog, csobog, cseng-bong a világ, a gitárok úsznak és poroszkálnak, a tempó is ráérős, az egyedül maradt férfiének szépen elbeszélővé kapcsolt vissza, és nincs mese, valóban az év meglepetésére ébredtünk a végére érve.
Az Amerre fut ilyen összefüggésben nem hoz különösebben újat, az előbb vázolt jellemzők itt is érvényesek, ám az egész még kompaktabb, teljesebb, minden ízében beérett tehát a munka, úgy érezhetjük, hogy nem is lehet ebből sem elvenni, sem pedig hozzátenni. Ha mondjuk az előző lemezzel párban, mint dupla album jelent volna meg, akkor az első lehetne az út kitaposása, ez pedig annak az útnak a nyugodt bejárása, és az apró részletekre való reflektálás, néha a dalszerkezet teljes odahagyásával. Ez az album, akárcsak az előző, hibátlan, kerek egész, de tudni kell hozzá, hogy sem a felületes belehallgatás előtt nem nyílik meg, sem pedig az elvárásokra nem felel. És még az sem biztos, hogy a nekiveselkedés és a rászánt háromnegyedóra elég hozzá, azt hiszem mindenképpen igényli a letisztázott lelkiállapotot, valami olyan belső ürességet, ami azzal a szándékkal van létrehozva, hogy az a belső üresség termékeny talaj is legyen egyben, tehát meditatív rákészülésről beszélünk. A szövegek is ezt erősítik, és bár dalszövegekként is működnek, valójában meditációs témák, egy-egy soruk is elég erős, hogy aztán magunkkal vigyük. Ami pedig a záró tételben, a Megvallás-ban történik, az olyan magasság, amiért külön köszönet jár ennek a tehetséges triónak.
Ám ne ijedjen meg senki, ez egy kortárs folk, végső soron pop lemezként is felfogható és élvezhető, hiszen ma már olyan elrugaszkodott dolgok lehetnek sikeresek, és sokak által befogadhatóak, ami elképzelhetetlen lett volna az internet kora előtt. Tessék csak kipróbálni: az albumot, akárcsak az összes többit, letölthetővé tették az oldalukon: www.unknownartists.hu/bajdazo
