2012.12.17. 15:56 – Juhász Edina

Mindannyian rendes srácok vagyunk - Depeche Mode-interjú Andy Fletcherrel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Jövő tavasszal új Depeche Mode-lemez jelenik meg, amit nem sokkal később egy turné keretében be is mutat az angol zenekar, az állomások között pedig természetesen Budapest is ott szerepel május 21-én. A Lángoló Gitároknak lehetősége nyílt, hogy részt vegyen a zenekar őszi, párizsi sajtótájékoztatóján, ahol ugyan az ég világon semmi konkrétumot nem tudott még mondani a zenekar, de legalább szűk tíz percben személyesen beszélgethettünk a Depeche Mode egyetlen nem dalszerző tagjával, a sok interjútól már teljesen berekedt Andy Fletcherrel.

Azt mondtátok a sajtótájékoztatón, hogy gyakorlatilag a stúdióból egyenesen jöttetek interjúkat adni. Miért nem vártatok kicsit, amíg minden körvonalazódik?
Már alig vártuk, hogy beszélhessünk más emberekkel is, lassan kezdett az az érzésünk lenni, hogy megőrülünk, ha nem látunk új arcokat, szóval most itt vagyunk, és két teljes napnyi interjú áll előttünk, amiből, mint azt tapasztalhatod, már az első nap az lett, hogy majd megfulladok és folyamatosan köhögök.

Bejelentettétek a turnét, de még ti sem tudtok semmit róla. Akkor arról mesélj mi történik abban az időszakban amíg el nem kezdődik a koncertezés?
Először is meg kell keverni az albumot, amire szeretnénk sok időt hagyni, mert ez fontos része a lemezkészítésnek, hiszen ekkor véglegesítünk mindent. Az a cél, hogy karácsonyig elkészüljünk vele. Közben filmet is veszünk fel, ehhez New Orleansba utazunk, és ki kell találni az is, hogy milyen legyen a turné, mi legyen a különlegessége. Ez nagyon nehéz feladat, gondolj bele, úgy kell mindent kitalálni gyakorlatilag a lemez keverésével egy időben, hogy mi sem tudjuk milyen lesz a lemez. A dalokat felvettük, de a végleges verziókat nem ismerjük még mi sem. Gyakorlatilag jelenleg a dalok címét sem tudjuk, reggel még a sajtótájékoztatón játszott új dal címét sem tudtuk.

Mikorra tervezitek kiadni?
Ha mindenre elég időt hagyunk, és mindent tökéletesre szeretnénk, akkor azt kell mondjam, hogy jövő év áprilisát célozzuk be.

Dave (Gahan énekes - a szerk.) most is írt számokat, mint az előző két nagylemezhez? Ugye Martin (Gore fő dalszerző - a szerk.) előtte a saját kezében tartotta ezt a műveletet.
Igen, most is szerzett számokat. Három dalt írt a lemezre, és a bónusz korongon is lesz két és fél szerzeménye.

Szóval akkor lesz bónusz is az új lemezhez?
Na igen, most elszóltam magam. Igen, lesz deluxe verzió, aminek lesz egy bónusz lemezzel bővített változata.

És azon mi lesz, azt már tudjátok?
Néhány extra dal, jó dolgok, élő és stúdió verziók, de ennek sem tudom még igazán a pontos összetevőit, ez egy terv.

Amikor az előző lemezt, a Sound Of The Universe-t vettétek fel, azt nyilatkoztad, hogy Martin megszállottan rendel az Ebayről hangszereket. Most is előjött ez a megszállottsága?
Persze, de most az új mániája, hogy a modulokat vásárolja fel az internetről, és a maradék szintetizátorokat, ami még nincs meg neki. Minden nap érkezik valami doboz, szerintem most, hogy interjúkat ad, közben is kap néhány csomagot.

Most, hogy Martin is társproducer, változott valamit a munkafolyamat?
Nem igazán. Van egy svéd srác, Christoffer Berg, aki bármibe is kezd mindig nagyon jó lesz a vége, de egyébként minden maradt a régi felállásban, és nem is volt nagyon súrlódás a felvételek során.

Sokszor elmondtad, hogy neked kell a döntőbírónak lenni Dave és Martin között. Nem érzed úgy néha, hogy van még két fiad, akik között rendet kell tenni?
Nem, inkább csak arra kell odafigyelnem, hogy mindig pártatlan maradjak, és nagyjából ugyanannyiszor álljak Dave mellé, mint Martin oldalára, és akkor megmarad a családi béke.

Újból Anton Corbijnnal fogtok dolgozni a látványvilágon. Szerinted az ő munkái hogyan befolyásolták a Depeche Mode megjelenését?
Ezt teljesen mértékben neki köszönhetjük. Az a kép, az az imidzs, ami most él az emberek fejében rólunk, az Anton előtt nem volt. Anton előtt gyakorlatilag nem volt a zenekarnak egységes látványvilága. Mióta velünk van, minden letisztult, összhangban van, és egységes a borítóktól a színpadképen át a fotók, klipek minden. Olyan ő mintha ugyanúgy tagja lenne a zenekarnak mint mi hárman.

Az EMI lemezkiadó és a Universal kiadó összeolvadása után mi lesz veletek? Hiszen ti voltatok az EMI egyik legnagyobb zászlóshajója.
Nagyon őrült ez a kialakult dolog. Ugye volt az EU döntés, miszerint az összeolvadáshoz mindkét kiadónak el kellett adni bizonyos katalógusokat, többek között minket is. Most az a helyzet, hogy az EMI eladott minket, viszont a Universalhoz nem szerződhetünk le még jó hosszú ideig, viszont a piac 40%-át ők uralják. Úgyhogy még sehova sem írtunk alá, kicsit furcsa ez a helyzet, megmondom őszintén.
(Azóta kiderült, hogy a Sony Music tulajdonában lévő Columbia Records adja majd ki a lemezt, várhatóan márciusban. - a szerk.)

A magyar közönségnek a Depeche Mode mindig is egy különleges zenekar volt hatalmas és nagyon lojális közönséggel. Ti mit éreztek ebből mikor hozzánk látogattok?
Már akkor elmentünk koncertezni Budapestre, amikor állt a vasfüggöny, és őszintén nem tudtuk, hogy mire számítsunk, hányan lesznek, hogy fogadnak, tudják-e egyáltalán kik vagyunk, és nagyon pozitívan csalódtunk. Nem azért mondom, mert veled beszélek, de imádom Budapestet, gyönyörű város, és nagyon szeretek oda járni, az egyik legszebb város Európában. Emlékszem mikor először jártunk ott teljesen lenyűgözött, és sok mindenben felnyitotta a szemem. Ez azóta is mindig eszembe jut, ha ott járok.

Egy ilyen hosszú turné során, ami most jön, mivel lehet a sok üresjáratot elütni, és élvezetessé tenni a folyamatos utazást?
Először is már nem járunk turnébusszal, csakis repülünk. Így elviselhetőbb, mert egy buszban tényleg nem lehet semmit csinálni. Nincs az a mennyiségű DVD vagy könyv, amit ne unnál meg, hidd el. Így, hogy repülünk és gyorsabban odaérünk mindenhová, sokkal szórakoztatóbb, és sokkal több hasznos dolgot tudsz csinálni a szabad óráidban, például elmenni és körbenézni a városban.

Van még olyan látnivaló a világban, amit még nem láttatok, de szeretnétek?
Gyakorlatilag semmit sem láttunk még, mert azért egy valamit mégiscsak lehet csinálni a turnébuszban: inni. Általában mire odaértünk valahová, már teljesen részegek voltunk, éppen ezért sosem láttunk semmit úgy igazán. Persze elmentünk megnézni, de hasznos információkkal sosem lettünk gazdagabbak, úgyhogy nem olyan régóta kezdődött el a városok felfedezése.

Te is ittál? Rólad sosem lehetett hallani. Mindig azt hittem te vagy a rendes srác a zenekarban.
Mindannyian rendes srácok vagyunk, de én vagyok az egyetlen, aki bírja az alkoholt.

Magyarországon működik Depeche Mode-klub. El tudod képzelni hogy elmész egy ilyenbe, és megnézed mi történik ott?
Már voltam is egyben, Tallinnban, Észtországban, ahol nem is klub van, hanem konkrétan egy Depeche Mode-kocsma üzemel. Kicsit csalódás volt. Képzelj el egy helyet, ahol csak a mi videóinkat játsszák, ráadásul ez a legnépszerűbb bár a városban. Szóval bementem, örültek, ittunk, majd kihozták a számlát. Egy Depeche Mode-bárban fizetnem kellett az italokért!? Úgy, hogy közben végig a saját zeném szólt, meg plakátokon vigyorogtam körben.


interjú pop depeche mode



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása