2013.03.01. 13:28 – Lángoló Gitárok

Nem, de szeretnék - Új Dereng-kislemez (exkluzív premier)

Dereng fotó.JPGÚj, háromszámos EP-vel jelentkezik a Dereng, akiktől legutoljára a Csípőhöz készült klipet mutattuk be a fantasztikus címmel rendelkező A szén-dioxid összegyűjtése és visszasajtolása földtani szerkezetekbe kislemezről. Most elkészült a zenekar friss hanganyaga is a Nem, de szeretnék, rajta három teljesen új dallal. "Az EP számai tavaly nyár óta készülnek, több más számmal együtt, végül ez a három lett kiválasztva. Ekkoriban távozott az alapító basszusgitáros Mestyán Ádám külföldre, és így az aktív zeneszerzésben onnantól nem vett részt, de a Késsel egyensúlyban című szám még vele íródott. Az előző két kislemezhez képest határozott az elmozdulás a hosszabb, összetettebb szerkezetek felé, ami nem annyira tudatos, inkább egyfajta kiforrása a zenekarban rejlő lehetőségeknek" - mondta nekünk Bokros Csaba gitáros.

"Mestyán után Győrfi Isti érkezett basszusozni, aki az Isten Háta Mögött első bőgőse volt, azóta pedig az Eejit Midget frontembere. Időközben Isti is külföldre készül távozni, úgyhogy a Dereng éppen trióvá alakulását gyakorolja, miszerint az eddig csak énekes Nárcisz egyben basszusgitáros is lesz. A zenekar új stúdiót próbált ki, új élmények és hangzások után kutatva, így az EP-t a Kazoo-ban vették fel, Bakos "Baxi" István lelkes segítségével. A cél egy igazán tiszta, kemény, érthető hangulat kialakítása volt, ami sikerült is. A számokban a most már hangsúlyosan jelenlevő komplexitás mellett továbbra is alapvető, hogy a dal énekelhető legyen. Ez még a Késsel egyensúlyban című számban is fontos elemként van jelen, pedig az egy igazán matekos riffre építő nóta. Az Optikus meg szinte hippi dal, elszállós tiszta gitárokkal, lebegős énekkel. Aztán persze, maradva a hippis hasonlatnál, a végén meg is ölik a hippiket, amikor berobban a zúzás. A nyitó szám pedig már-már sláger gyanús, persze nem rádiós értelemben" - nyilatkozta Bokros.

A kislemezhez természetesen koncert is jár, ez pedig március 8-án lesz a Showbarlangban, az Eejit Midget és a Shapat Terror társaságában.


premier rock hír exkluzív dereng



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.