2013.03.11. 11:44 – Lángoló Gitárok

Meghalt Cipő, de a dalai nem

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Március 11-én hajnalban, 47 évesen elhunyt Bódi László vagyis Cipő, a Republic frontembere. Cipő hosszú ideje küzdött szívproblémákkal, nemrég ismét kórházba került, ahol azonban már nem tudtak segíteni rajta, kómába esett, majd pár hét múlva meghalt. Gyászhírünket itt olvashatja, alább pedig egy zenei válogatással emlékezünk az énekesre. (Fotó: Haáz Sándor/MTI/MTVA)

Az 1990-ben megjelent a Republic első nagylemeze, az Indul a mandula!, amelyről több szám is örökzöld slágerré vált az évek során, ilyen volt a Neked könnyű lehet vagy a Repül a bálna is, előbbi dallal nyitotta nagyon sokáig az együttes a fellépéseit, ahogyan ezen a 20 éves jubileumi koncerten is.

A Republic a debütálásától kezdve minden évben kihozott egy új stúdióalbumot, ezek közül a Disco című lemezen található A 67-es út érte el az egyik legnagyobb sikert és vált minden nosztalgiázás tárgyává, majd kötelező slágerré minden iskolai kiránduláson a tábortűznél éneklésnél.

Egy évre rá megjelent Bódi László szólólemeze A Cipő és a Lány, amely az Amsterdam címet kapta. Ezt később nem követte folytatás és nem is volt olyan népszerű, mint a Republic lemezei.

Cipő később dalszerzőként és szövegíróként Koncz Zsuzsával és Halász Judittal is dolgozott együtt, a Wikipédia-oldala szerint összesen 240 dal fűződik a nevéhez pályafutása során.

A '90-es évek vége felé sem csökkent a zenekar népszerűsége, minden lemezen volt legalább egy-két országszerte ismert sláger, mint a Szállj el kismadár, 16 tonna fekete szén vagy a Zászlók a szélben.

A 2000-es években folytatta tovább a Republic az albumgyártást, új nagylemezek mellett feldolgozásokat, válogatásokat és koncertfelvételeket is kiadtak.

A Republic utolsó nagylemeze tavaly jelent meg Bólints Tibi! címmel, ez volt Cipő utolsó megjelentetett hanganyaga a zenekarral, mielőtt kórházba kerül volna, ahol aztán nem tudták megmenteni az életét az orvosok.


rock hír republic cipő bódi lászló



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása