2013.03.21. 13:44 – Lángoló Gitárok

Roger Waters Izrael bojkottjára szólítja fel a zenészeket

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Roger-Waters-Wall-Quebec.jpgRoger Waters Pink Floyd-basszusgitáros-énekes decemberben, az ENSZ-ben beszélt a palesztin emberek ellen Izrael állam által elkövetett bűntényekről, most pedig egy interjúban nyilatkozta azt, hogy nyílt levélben szólítja fel zenésztársait a közel-keleti ország teljes bojkottálására. Waters állítása szerint már rá is beszélte Stevie Wondert, hogy mondja le egy ottani koncertjét, amit az izraeli védelmi erők gálavacsoráján adott volna. Egyébként ez a fellépés vette rá a nyílt levél megírásához, mivel szerinte ez olyan lenne, mintha a dél-afrikai rendőrség előtt zenélne Johannesburgban a 1960-as sharpeville-i mészárlás után. Ezt azért sem tartja a zenész jó ötletnek Waters, mert Wonder az ENSZ békenagyköveteként érkezett volna Izraelbe. Az Electronic Intifadában megjelent beszélgetéséből az is kiderül, hogy egy külön kislemezen gondolkodik, amiben még több kollégáját kérné fel Izrael bojkottjára, és már fel is vette a kapcsolatot Steven Van Zandttal, Bruce Springsteen gitárosával - és a Maffiózók tévésorozat Silviójával - a projekttel kapcsolatban. Van Zandt egyébként a '80-as években pont a dél-afrikai apartheid ellen szólalt fel és rögzített egy hasonló dalt az országban. Waters augusztus 25-én lép fel a Puskás Ferenc Stadionban, ahol ismét a magyarok elé áll a The Wall előadásával.


rock pink floyd hír izrael ensz roger waters



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása