2013.04.05. 12:17 – Lángoló Gitárok

Nicke Andersson is játszik a Trousers új lemezén (premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

TheTrousers_1.jpgA 2008-ban feloszlott Hellacopters énekes-gitárosa, Nicke Andersson Imperial State Electric-frontember is játszik a Trousers rövidesen megjelenő harmadik lemezén. A csapat még tavaly került kapcsolatba az Entombed alapító dobosaként, és kiszállásáig fő dalszerzőjeként is ismert legendás svéd muzsikussal, amikor is diplomata és rockrajongó barátjuk, Lars Erik Tindre megbízatása lejárt a budapesti svéd nagykövetségen, és hazaköltözött Stockholmba. Tindrenek annyira megtetszett a Trousers készülő lemezéről a Sister Sludge című dal, hogy alapított egy Sister Sludge Management nevű céget, amely svéd garázszenekarokkal és a Trousersszel foglalkozik. A diplomata ráadásul megkereste Nicke Andersson menedzserét, és személyesen is találkozott az énekessel, hogy felkérje, szerepeljen a budapesti zenekar új albumán. Andersson első körben igent mondott, az utolsó lépéseket pedig végül Kőváry Zoli Trousers-frontember tette meg, aki tél végén levelezésbe kezdett a svéd zenésszel, és elküldte neki a Real Deep Groove című dalt. A felvétel tetszett Anderssonnak, és örömmel vállalta az együttműködést.

„Hihetetlen érzés, amikor e-mailt kapsz az egyik legnagyobb példaképedtől, küld egy gitárszólót, amit direkt nektek vett fel, elmondja, hogy a dal is, meg egy másik számunk klipje is nagyon tetszik neki, és megtiszteltetésnek tartja, hogy játszhat a lemezünkön. Sőt még azt írja, reméli, hamarosan együtt is játszhat majd a két banda. Zenei pályafutásunk egyfajta csúcsaként értékeljük ezt a momentumot, és hihetetlenül büszkék vagyunk rá' – mondta Kőváry Zoli.

Nicke Andersson gitárszólója 2:40-nél kezdődik a dalban. A szám másik érdekessége, hogy vendégénekesként szerepel rajta Ferenczi Szonja (volt Balkan Fanatik) is.

A 11 dalt tartalmazó lemez, a Freakbeat április közepén jelenik meg, a Trousers lemezbemutató bulija pedig a Hard Rock Rising 2013 nyertes Ozone Mamával és a Kollaps-szal április 19-én este lesz az új Gödörben.


premier rock hír exkluzív the trousers



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása