2013.04.09. 16:43 – Lángoló Gitárok

Ezek a dalok érnek a legtöbbet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Celebrity Networth kicsit utánajárt annak, hogy melyek azok a szerzemények, amelyekkel a legtöbb pénzt lehet keresni a szerzői jogi díjaknak és már lincenszszerződéseknek köszönhetően. Az oldal részletesebben foglalkozik a  dalok szerzői jogaiból adódó bevételi forrásokkal, szóval érdemes megnézni. Ahogyan a cikkben is említik, ebben nagy segítségükre volt a BBC friss dokumentumfilmje, amelyben megnézték melyik tíz dal a legnagyobb értékű zenei szerzeményt manapság.

A végeredményből kiderül, hogy ha valaki egy életre meg akar gazdagodni, akkor érdemes a karácsonyi vagy szerelmes dalokon gondolkodni, de az sem árt, ha valamilyen mozifilmhez vagy tévésorozathoz ír az ember zenét. Érdekesség, hogy Sting az Every Breath You Take-kel naponta kétezer dollárt keres, és ez a dal egyedül annyit hoz neki, mint a Police teljes életművének a negyede. Az pedig Paul McCartney nagy szomorúsága lehet, hogy a száz százalékban általa szerzett Yesterday egy régi egyezség miatt John Lennon örököseinek is milliókat hoz, ráadásul Yoko Ono még abba sem ment bele, hogy a Lennon-McCartney szerzői aláírást ennél a dalnál McCartney-Lennonra cseréljék.

Szóval per pillanat ezekkel a dalokkal lehet évente a legtöbbet keresni, amik közül a Happy Birthday konkrétan 50 milliót hozott eddig a jogtulajdonosnak, ráadásul 25 ezer dollárt kérnek érte, ha valaki egy filmben fel akarja használni, ami megmagyarázza a sok furcsa Happy Birthday dalt a moziban és az éttermekben, már ha az utóbbiak tekintettel vannak a szerzői jogokra. (Amúgy ezzel a dallal kapcsolatban Európában 2016-tól szabad a vásár, akkor jár le ugyanis az a korlátozás, ami az utolsó szerző halála után még 70 évig biztosítja az örökösöknek a jogokat. Az Egyesül Államokban ugyanez 2030-ban jár le.

10. Mel Torme - Christmas Song (19 millió dollárt hozott eddig)
9. Roy Orbison & Bill Dees – Oh Pretty Woman (19,75 millió dollárt hozott eddig)
8. Sting – Every Breath You Take (20,5 millió dollárt hozott eddig)
7. Haven Gillespie & Fred J. Coots – Santa Claus is coming to town (25 millió dollárt hozott eddig)
6. Ben E. King, Jerry Leiber & Mike Stoller – Stand By Me (27 millió dollárt hozott eddig)
5. Alex North & Hy Zaret – Unchained Melody (27,5 millió dollárt hozott eddig)
4. John Lennon and Paul McCartney – Yesterday (30 millió dollárt hozott eddig)
3. Barry Mann, Cynthia Weil and Phil Specter – You've Lost That Lovin' Feelin (32 millió dollárt hozott eddig)
2. Irving Berlin – White Christmas (36 millió dollárt hozott eddig)
1. Hill Sisters – Happy Birthday (50 millió dollárt hozott eddig)


hír sting jogdíj happy birthday white christmas



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása