Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Hősök nemrég mutatta be ötödik stúdióalbumát, az Érintést, ami a Lángoló Gitárokon volt hallható teljes egészében először. A magyar hiphop fejlődéséről, a diszkós fellépésekről és a hazai könnyűzene átalakulásáról beszélgettünk a népszerű rapcsapat három tagjával, Ecküvel, Menthával és Brash-sal, akik veszprémi próbatermükben még jammeltek is egyet nekünk . (Fotók: Barakonyi Szabolcs)
Legutóbb a Hiphop Hatalom című számotokhoz forgattatok videót, amiben két tucat közreműködő szerepel. Hogyan választottátok ki a résztvevőket?
Eckü: Nem akartunk egy közreműködők seregétől hemzsegő albumot, ezért inkább kitaláltuk, hogy csináljunk egy dalt, amiben rengetegen szerepelnek. A vendégek személyéről pedig szimpátia alapján döntöttünk, persze az is számított, hogy jó rapperekről legyen szó.
Gondolom a videót több nap alatt forgattátok le, mivel elég lehetetlennek tűnik ennyi ember összeszedése egyszerre.
Eckü: Pedig mindössze egy napunk volt rá. Ezért kell vasárnapra tenni a felvételt, amikor senki sem dolgozik és kevésbé másnapos.
Brash: Sokan jöttek a forgatásra úgy, hogy előző este nem aludtak vagy éppen csak leszálltak a vonatról.
Eckü: Tizenhárom órás volt a forgatás, három részre osztottuk a brigádot, hogy ki, mikor, hogyan ér rá. Ezért viszonylag gördülékenyen ment a munka, pedig borzalmasan rossz idő volt akkor is. Elképesztően élveztük az egészet, hiszen például olyanokat is össze tudtunk hozni egy számhoz, mint az Animal Cannibals és a Bankos, akik 15 évvel ezelőtt működtek közre ugyanabban a dalban utoljára.
Volt olyan, akit szerettetek volna még a projektbe, de végül nem jött össze?
Mentha: Igazából az emberek reakciója is valami hasonló volt: ez miért nincs benne? Az meg miért igen? Persze, mi is szerettünk volna még egy rakás embert ehhez, de akkor egy félórás szám lett volna belőle, amit senki sem hallgatott volna végig. Így pont elég hosszú lett, főleg mivel ügyeltünk arra, hogy a zene lehetőleg folyamatosan változzon a közreműködők váltakozásával. Egyébként olyan is volt, aki szerepelt benne, de aztán az utolsó pillanatban megkért, hogy szedjük ki belőle. Erről viszont ennél többet nem szeretnék mondani.
Nem éreztek valamiféle felelősséget azzal kapcsolatban, hogy a Hősök esetében egy ilyen kaliberű projekt az egész hazai hiphop közeg számára iránymutató és ízlésformáló lehet?
Eckü: De, abszolút. Ezért is próbáltunk nagyon széles palettáról válogatni. Így került képbe a Barbárfívérek vagy Bankos például, akik már a ’90-es évek óta meghatározó figurái ennek a műfajnak itthon, de említhetném a Punnany Massifot is, akik meg per pillanat az egyik legjobban futó magyar zenei projekt. Más részről itt van az Animal Cannibals, akik a kezdetek óta léteznek vagy Sub Bass Szabika, aki kevesebbet szerepel mostanában, de ő is új lemezre készül. Szóval tényleg próbáltunk minél nagyon területet lefedni és nagyon fontos még, hogy mindegyik előadót külön-külön is vállaljuk és tiszteljük.
Mentha: Eckü főleg a régebbi arcokat említette, pedig az újakra is nagy figyelmet fordítottunk. Ők egyben a barátaink és nem is számítanak már mai gyereknek. Ilyen például Docta és Diaz, de például Fura Csé is, aki konkrétan mondta nekünk, hogy a mi zenénken nőtt fel és még a csattogó lepkét tologatta, amikor mi már nagyban nyomtuk. Ez nagyon jól esik nekünk, hiszen mi meg ugyanezt mondtuk az Animal Cannibalsnek és Bankosnak, de Busa Pista is ide tartozik.
Eckü: „Mocskos, erkölcstelen gazember!”. Fila Rap Jam 1., Mary Lou!
Mentha: Bizony, bizony, a Fila Rap Jam-kazetta…sokáig senki se volt azzal tisztában, hogy ki a franc az a Mary Lou, aztán kiderült, hogy Busa az. Egyébként hiába szeretünk minden közreműködőt, itt nem ilyen haveri dologról van szó, hanem megpróbáltunk létrehozni egy nagy összefogást az előadókkal.
Fotók: Barakonyi Szabolcs
Már egy évtizede létezik a Hősök és a hazai hiphop egyik legmeghatározóbb formációjává nőttétek ki magatokat, szóval viszonylag nagy rálátásotok van a műfaj hazai fejlődésére. Ezért is érdekelne, hogy ti mit szóltok ahhoz, hogy itthon is megjelent a hiphopnak egy alternatív vonala, ahol már nem deszkás cipőben és lógó nadrágban rappelnek az előadók? Megérett a hazai színtér erre a változásra vagy csak kirívó példákról van szó?
Eckü: Halott Pénz például egy nagyon jó példa: egy markáns karakter, aki pont ezt a vonalat erősíti és nagy részben őt nem is rapperek hallgatják. Ő nagyon jól kihasználja a média támogatását és nem is lemezekben gondolkodik, hanem időközönként megjelenő, kifejezetten erősre sikerült dalokban, amire aztán már lehet építeni ezt-azt. Képes időt adni magának, hogy szép lassan felfusson a projektje, ezzel pedig sikerül neki egy abszolút értékelhető produkciót létrehoznia. A Punnany is ilyen, bár már nagyon sokféle irányba terjeszkednek, és nem is lehetne egyértelműen megmondani, hogy ők akkor most popot, hiphopot vagy pontosan milyen zenét csinálnak. Viszont pont ezzel sikerült egy óriási közönséget összeszedniük, aminek a nagy része lehet nem is hallgat hiphopot. Minket viszont 60-70 százalékban csak rapperek hallgatnak illetve a fiatalok, de az évek során kialakult nekünk egy olyan rajongói bázis is, amire tudunk már építeni. Ebből a szempontból kifejezetten örömtelinek érzem a magyar hiphop átalakulását, ahogyan viszont végtelenül elszomorít egyes előadók feltűnése is, de ezt inkább hagyjuk. Egyébként náluk csak azt sajnálom jobban, hogy egyes előadók egyáltalán nem aktívak, mint például az én személyes kedvencem, Bobakrome. Róla jobb lenne minél többet hallani.
Eckü, mennyire játszik szerepet szerinted a Hősök népszerűségében, hogy viszonylag sok közszereplést vállalsz úgy, hogy tudtommal nem igazán kedveled ezt a celebközeget?
Eckü: Gondolom itt a Stáb a tanyánra gondolsz a VIVA-ról. Nézd, két és fél hétre kiraktak engem egy tanyára, ahol vidéki gyerekként azért nem csináltam össze magam, pedig panelben lakom. Vicces dolog volt, nálam az ilyen belefér azért, de persze igyekszem a legminimálisabbra redukálni bulvármegkereséseket, nem akarok szándékosan híreket kreálni magunk, magam körül. Nekem az a hír, ha van új zenénk. Egyébként meg a műsorban csak baromkodnom kellett, ami ugye nagyon jól megy és szerintem teljesen vállalható volt az én részem. Szóval az én karakteremet emiatt nem érzem visszásnak, de az ilyen közszereplő celebeket sem ítélem el…vagyis de, kapják be a faszt! (nevet) Ha valakinek van produkciója akkor villogjon és menjen kúrjon meg három hintalovat, de egyébként meg kapják be a faszt.
A Tűz lesz című Hősök-dalban viszont valamivel komolyabb embereket pécézel ki magadnak és hozzátok képest is egy sokkal keményebb társadalomkritikus számot hoztatok össze.
Eckü: A Tűz lesz egy viszonylag jól időzített dolog volt, amikor kijött. Tüntetések, a katasztrofális hóhelyzet és az általános elégedetlenség dominált azokban a napokban. Azonban ez csak egy dal a többi közül a lemezről, ami meglehetősen kritikusra sikerült. Nem akarjuk magunkat az egekig magasztalni, ugyanolyan mindennapi arcok vagyunk ettől még, mint eddig. Ugyanúgy berúgunk a próbateremben és ugyanolyan paraszt hülyegyerekek vagyunk.
Mentha: Nem felejtjük el honnan jöttünk.
Eckü: Tökre örülünk ha megy a hájp a csapat körül, ha tudunk klipeket csinálni, ha el tudunk menni fellépni és ott be tudunk rúgni. Nem gondoljuk túl a szerepünket, hiszen Magyarországon vagyunk, mindennek meg vannak a maga keretei. Ettől még tudom én, hogy a Tűz lesz aktuális jelenségeket boncolgat és nagyon örülök neki, ha tudunk is erről beszélni illetve ha ez elindított valamit. Ennél nagyobb jelentőséget viszont nem akarunk neki tulajdonítani.
Azért a ti esetetekben ennyi idő után felmerülhet a kérdés, hogy meddig szeretnétek baseballsapkában és szakad deszkás cipőben a színpadon szövegelni.
Eckü: A mai világban egyszerűen nem lehet úgy tervezni, mint amit a történelemkönyvekben a három-, meg ötéves tervekről tanultunk. Egy-két évente változik a trend és ha nem állnak épp úgy a csillagok, akkor lehúzhatod a rolót. Ezért eszünkbe sem jut, hogy mit csinálunk majd 5-10 év múlva. Minket csak az érdekel, hogy fejlődjön a zenénk, jól érezzük magunkat a bőrünkben és a közönség se pártoljon el tőlünk. Nem akarom azt, hogy egyszer majd a tükörbe nézzek és le kelljen köpnöm magam.
A fejlődés érdekében döntöttetek az élőzenekaros formáció mellett?
Mentha: Persze, nekünk ez óriási kihívás egyben lehetőség is, hogy több helyen is felléphessünk, gondolok itt a Szimfonikra, Akusztikra vagy az MTV Iconra. Meg az is hozzá tartozik, hogy egy zenekarral utazni mindig felemelő érzés és van benne egy kis rock and roll hangulat is, ami mondjuk egy DJ-s felállással annyira nem működik. Ettől még ugyanúgy elmegyünk egy diszkóba is fellépni, mert szerintem egyáltalán nem ciki egy ilyen helyen haknizni.
Brash: Sokszor jobb bulik vannak egy diszkóban és konkrétan szétszedik a helyet.
Mentha: Sajnos olyan is van, hogy egy diszkóban jobb a hangulat, mint egy rapbuliban. Ott megy a David Guetta meg a veretés, amivel nekünk semmi bajunk nincs, mert addig leülünk és iszunk egy sört mondjuk. Aztán bemondják a nevünket, felmegyünk a színpadra és az összes dalunkat előadjuk – persze szó sincs arról, hogy diszkó alapokra nyomnánk. Majd lejövünk a színpadról és megint megy a David Guetta meg a Bob Sinclair, vagy valami hasonló. Egy zenekarral azért teljesen más a szituáció: nehezebb ugyan, de sokkal nagyobb fless.
Brash: Arról nem is beszélve, hogy egy élő megszólalás mennyi lehetőséget nyújt zeneileg. Ez a stúdiózásnál is sokat segít.
Eckü: Azt is tegyük hozzá, hogy az Akusztikhoz vagy az Iconhoz hasonló lehetőségeknél mindig sikerült nagyot dobbantanunk, ez a zenekar nélkül nem jöhetett volna létre. A Szimfonikban ugye a Magyar Rádió hatvanfős zenekarával játszottunk, és néztek is a csókák rendesen, hogy megjöttek ezek a szakadt arcok és elkezdenek itt rappelni, végül még is sikerült abból is egy jó dolgot kihozni.
Az előbb kicsit szomorúnak tűnt, amikor a diszkós fellépésekkel kapcsolatban megemlítettétek a rapbulikat.
Brash: Régen az elképzelhetetlen volt, hogy egy rapper srác nekivág az éjszakának és végül betér egy diszkóba. Most pedig azt vesszük észre, hogy a letolt gatyás kissrácok ugyanúgy lötyögnek arra a zenére, mint a hiphopra.
Mentha: Ez korábban tök egyszerűen működött: voltak a rapperek, a rockerek, a deszkások, a punkok meg a diszkósok, nem volt semmiféle átfedés, mindenki megamaradt 2Pacnél és Xzibitnél. Akkoriban a kutya nem járt fellépni a diszkókba, kivételt csak az ilyen Happy Gang, Ámokfutók és a hozzájuk hasonló kreálmányok jelentették. Most meg látunk olyan arcokat a közönségben, akik mondjuk nem rapperek, de a Hősök, az NKS vagy éppen a Kilakikitt a kedvenc együttese, csak éppen hétvégenként a diszkó jelenti számára a szórakozást.
Eckü: Egy-két év leforgása alatt eljutottam arra a pontra, hogy fogalmam sincs, hogyan tudnám definiálni a popzenét. Már nincs az, hogy minden nagy sztárnak meg van a magyar megfelelője. Mindenhol DJ-k vannak és egyre több helyen tűnnek fel az MC-k is egészen külön világot képviselve, mint például Majkáék vagy Mr. Busta holdudvara. Igaz, hogy ez egy másik vonal, de ugyanúgy rapzene.
Nem éreztek valamiféle felhígulást itthon a műfajon belül?
Eckü: Én mindenképpen érzek, pont azért, mert elmosódtak a határok. Régebben azért megvoltak a formai határok, hogyan is kellett kinézned és melyik márkát kellett hordanod. Ez már nincs, helyette itt van az internet, annak a használatához pedig nem kell nagy gatya meg baseballsapka. Így létrejött itthon egy piac, ami igényli az új előadók felbukkanását, ami nem hiába jelenti egyben a színtér valamilyen szintű felhígulását is.
Egyre inkább feltűnő, hogy a mostani tinédzserek számára a rap jelenti azt a zenét, ami mondjuk egy évtizeddel ezelőtt a rockzene volt nekik. Ez főleg vidékre igaz és lehet az egészben közrejátszik, hogy a kétezres évektől nagyon sok együttes kezdett angolul énekelni, miközben a hiphop nyelve mindig is a magyar volt itthon.
Eckü: Mi vidéken mindig is erősek voltunk, míg Pesten néha így, néha úgy alakul. Viszont a párhuzam amit állítasz a két itthoni műfaj között az egy létező dolog. Vannak olyan rockzenei vagy metál formációk, amelyek korábban nagyon jól futottak, mára viszont elérdektelenedtek. A rap sokkal érthetőbb az emberek számára, hiszen mégis csak az anyanyelvünkön szól. Ráadásul mennyi idő összerakni egy számot? Bemész a stúdióba vagy felrappeled otthon aztán már rakod is fel Youtube-ra és ha jó lesz, annak úgy is híre megy. Egy zenekar egy kisebb beruházásnak számít, mert próbatermet kell bérelni, hangszereket kell venni és rengeteg pénzbe kerül a stúdió. Ráadásul ennek a műfajnak meg van az a hátránya, hogy muszáj előre tervezni. Énekeljünk angolul és csináljunk karriert? Nincs szponzorunk a kliphez? Tegyünk bele háromszázezret! Aztán megy befelé a lóvé, de kifelé nem jön semmi értékelhető. Ma már elengedhetetlen, hogy egy előadó valami pluszt is adjon a zenéjén kívül és kapcsolatba lépjen a hallgatóival, ehhez nem elég csak feljátszani egy albumnyi zenét, ami tetszik a tagoknak aztán várni a sztárrá válást.
Meg tudtok élni a rappelésből?
Mentha: Ilyenkor mindig azt kérdezem vissza, hogy mi számít annak, ha rendesen megélsz valamiből.
Eckü: Attól függ ki mennyi pénzt tart optimálisnak a megélhetéséhez.
Lehet ezért éltek még vidéken?
Eckü: Az itteni inspiráció is fontos, de persze, ez is közrejátszik. Brash és Mentha is megtartotta a maga munkáját, én vagyok az egyetlen, aki ezt főállásban nyomja kvázi zenekarvezetőként. Ezért innen-onnan csurran még nekem pénz és el lehet belőle lenni, de nem ebből lesz budai álomházam. De nem is tudnám másként csinálni, mert ahhoz, hogy a Hősök így tudjon pörögni folyamatosan, kell valaki, aki ezzel munkaszerűen foglalkozik. Nem fogok itt álszerénykedni, hogy csórók vagyunk, mert van jogdíjunk és gázsi a fellépésekből, amit aztán próbálunk visszaforgatni. Valamennyit muszáj visszaforgatni a Hősökbe, ha az ember hosszú ideig tényező akar maradni a hazai könnyűzenében. Ez már nem a középiskola, hogy ha kifizetik a vonatjegyet, akkor két fröccsért is leutazunk Tokajba. Igenis fontos a tudatosság: legyél ott Pesten, legyél ott vidéken, legyen rádió, menjen a videoklip, tudjanak rólad az emberek, legyél elérhető. Ez hosszútávon csak hitelességgel párosulva működik, amíg ez megy, addig örülünk, de ha elkezdünk erőlködni és jönnek a kecskerímek meg a bénaságok, akkor majd jön más, aztán lehúzzuk a rolót.
