2013.05.20. 11:41 – Raffer Attila

Az odamondás művészete - Daft Punk-lemezkritika

daftpunk-1367945965.jpgDaft Punk - Random Access Memories
(Daft Life/Columbia) 

A Daft Punk kihátrált, köszönik szépen, egy ideig nem kérnek újra belőle. Egy nagyívű hátraarccal magára hagyták a szörnyet, amelynek felhízlalásában a Homework óta tevékenyen részt vettek. Ha valaki a három hónappal ezelőtti bejelentés megejtésénél, vagy az iskolapéldaként levezényelt reklámkampány bármelyik szakaszában azt mondta volna, hogy az új lemez egy gondosan felépített ünnepélyes kivonulási mechanizmus egyik legnyíltabb jele lesz, azt válogatott Interstella- és Tron-videókat, valamint lézershow-kra épülő komputerizált turnéfelvételeket mutogatva röhögtem volna körbe. Pedig a franciák nem most kezdték a puhatolózást a robotlét totális feladásának irányába, a túlfűtötten gépies hangulatvilág ellenére azért az ezt megelőző harmadik stúdióalbumuknak mégiscsak a Human After All címet adták, illetve az egy évvel később készült Electroma c. film 74 perces játékidejének egészét az emberi létforma sajátosságainak adaptálásának véghezvitelére áldozták. Ezen törekvéseket szorította háttérbe a Tron: Örökség 2010-es elemi bitszálakra szétbontott filmzenéje, amellyel látszólag újra a digitalizáció totemként való tisztelése felé fordították a kormányrudat. Viszont a Random Access Memories az eddigi tapogatózó humanizálódásnál millió lépéssel tovább merészkedik, olyannyira, hogy a következő lépcsőfok innen már vélhetően csak a maszkok végleges elhagyása, és azok ideologizált, képletes elföldelése lenne.

A fentiekből egyenes arányban következik, hogy valahol, valamelyik ütközetben eltűnt az a jelenkori elektronikus zenébe és régi értékeken alapuló partikultúrába vetett hitből fakadó magabiztosság, ami a duót mondjuk az első két lemez környékén jellemezte. Hol van már az első Daft Punk-lemezen található Teachers emberkezdeményének átadott tananyag a DJ-szcéna nagy alakjairól, vagy a 909-es dobgép egekig magasztaló dicshimnusza: a gépzene kinőtte önmagát, kontrollálhatatlan utakat bejárva már egyre kevésbé szól arról, amelyről a hőskorszakban lefektetett univerzális dogmák szerint szólnia kellene. Éppen ezért Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo úgy döntött, visszaugrik az ősrobbanás előtti állapotokhoz, konkrétabban a '60-as, '70-es évek szelíd ártatlanságának tájékára, amikor még minden annyira formálható volt, és a grandiózus elektronikuszenei sikersztorit ezer meg egyféle irányba el lehetett indítani.

A Random Access Memories túlnyomórészt élőzenés variációkra építkezik, dobgépet például csak elvétve hallunk, a franciák saját bevallásuk szerint ugyanazt szerették volna csinálni, amit eddig is tettek a különféle technikai eszközök segítségével, csak ezúttal emberekkel kívánták azokat helyettesíteni. A technológia itt már nem az ember protéziseként van jelen, hanem éppen fordítva, és a 2001-ben látottakhoz hasonlóan manuálisan kell leállítani, mielőtt az elektró rohamléptű térnyerése mindenhova beférkőzne. A koncepció pedig azzal válik teljessé, hogy Bangalterék a korábban művészi szinten űzött samplerezést is kidobták valamelyik útbaeső, veszélyes anyagokat gyűjtő szemetesbe. Utóbbi is jelzésértékű megmozdulás, mivel manapság a hangmintázást a kreatív újrafelhasználás helyett inkább olyan eszközként használják, amivel valamilyen sablon konzumelektrós köntössel összhangban minél kevesebb energiabefektetéssel lehet minél nagyobb sikereket elérni. A Daft Punk mostani pálfordulásával pedig erre a trendre is igyekszik minél hangzatosabb nemet mondani.

Az identitásváltás és az identitásválság közti határvidék meglehetősen vékony, utóbbit általában előbbi követi, és bár itt a válság jeleire is találhatunk egy-két példát, a Daft Punk frappánsabb ikonja a zene világának annál, minthogy az ilyen találgatásoknak túlzott teret engedjen. A már említett Teachers utólagos naivitását ellenpontozza nekünk most a részben az aktuális zenei helyzetre is reflektáló Within, aminek szövegszerkezetével a duó gyakorlatilag le is rendezi a kiútkeresés fontosabb gócpontjait, a "please tell me who I am" sor viszont akkora megoldókulcs a lemez rejtélyeinek kibogozásához, ami mellett nem lehet csak úgy szó nélkül elmenni. Egy megfáradt öregember balladája, aki a sok egyforma ajtó között nem tud már kiigazodni ebben a világban, kétségbeesett segélykiáltására pedig csak az album többi része adhatja meg a választ.

A korong sok más mellett a diszkókorszak csillogásának is emléket hivatott állítani, viszont nem az elsőre teljesen nyilvánvalónak tűnő klasszikus tánczenei megoldások felől közelíti meg a tükörgömbök és lábfeltörő magassarkúak uralta éveket, többnyire a jelenség felpuhult képződményeit helyezi előtérbe. A Chic-frontember Nile Rodgersnél keresve sem találhattak volna ennél alkalmasabb személyt, keze végigtapogatja a mű gerincét, összesen három dalban prezentálhatja azokat a történeteket, melyek közel húsz esztendős szünet után kikívánkoznak belőle. A legendás hetvenes évek forradalmának egyik ikonikus alakja, Giorgio Moroder is meghívást kapott, hogy egy nagymonológban mondja el életútjának fontosabb állomásait, amit egy jövőformáló történelemleckének is betudhatunk. Az epikus, kilencperces Giorgio By Moroder igazi velejének, azt az év egyik legnagyobb felvételévé emelő szintiorgiájának viszont semmi köze a veterán ikonhoz, állítása szerint a Daft Punk a szöveg felmondása után útjára engedte őt, a többi adalékot már a franciák pakolták hozzá. A reprodukció a középtájt beandalgó gitárfutammal együtt lesz igazán tökéletes, a végén található pszichedelikus megőrülés is nagyon a helyén van, egyedül a giccsel kacérkodó nagyzenekari vonós aláfestést tudtuk volna máshol elképzelni. Az ember-gép viszony margójára kívánkozik még, hogy a Strokes-énekes Julian Casablancas alapvetően tág terjedelmű, mégis jobbára beszédorientált megközelítésre hangolt orgánuma talán a vocoderrel megbolondított Instant Crush-ban hallatszik a legemberibbnek.

Apropó vocoder, az autotune nevű borzadály édesapját igyekeztek kicsit kiszorítani a képletből, több számban is mellőzik a használatát, a várakozásainkat korábban az egekig fokozó Get Lucky például odáig merészkedik, hogy Pharrell Williams hangja totálisan kilóg az ütemek közül, és egyenesen utómunkáért kiált, viszont nagyon jól áll neki ez a fajta megművelt természetesség. A korong néhol már túlzottan is feelgood, de csak a játékosság szabályai között, a Beyond nyitányát és főleg a Fragments Of Time-ot hallgatva érződik ez, utóbbinál leginkább egy szivárványos vidéken lévő Todd Edwardsot vizionálunk, ahogy egy bagettekkel teli piknikkosarat lóbálva madarakkal és egyéb erdei állatkákkal jókedvűen ugrándozik valamelyik mezőn. Pharrell másik szerepvállalásának, a Lose Yourself To Dance groove-jának viszont sajnos csak ártanak a repetitív, emelkedő szövegfoszlányok, akár mondhatnám, hogy a Daft Punk túl sok teret engedett saját albumán ennek a védjegynek, csak hát kicsit nevetséges lenne.

A kollaboránsok közül annak ellenére az Animal Collective-es Panda Bear jelenléte (akinek remixkérelmeit a robotok már többször is visszautasították) a legmarkánsabb, hogy ő Pharrellel és Rodgersszel ellentétben mindössze egyetlen számban szerepel, a Doin' It Right-ból viszont mintha kispórolták volna a francia duót, Lennox itt teljesen egyedül szállítja a show-t, a nagy térrel viszont csak szerény keretek között tud élni. Kicsit ez a helyzet Paul Williamsszel is a Touch-ban, a nyolcperces játékidőt nem sikerül annyira feszesre húzni, mint Moroder esetében, Williams érintése egyértelműen a Beyond lágyságában teljesedik ki igazán. De a szűkebb értelemben vett, tradicionálisabb elektronikus gyökereknek is panteont állít a Random Access Memories, öröm hallgatni a Winstons amen breakjének Motherboardban hallható, álomszerű űrszintetizátorokkal körbeékelt egekig magasztalását, vagy a DJ Falconnal már jó ideje felvett, most viszont jócskán átszabott zárótrekk, a Contact rockba belefutó széttorzított őrületét, ami azért azt is sugallhatja, hogy nem engedték el teljesen hőn szeretett, ám azóta felnőtt gyermekük kezét.

A franciák aktuális lemeze mindig egy templom, egy kis szentély az elektronikus zenének, vastagon szedett naplóbejegyzés, amely irányt mutat, és melyet ha hosszú évek múlva előveszünk, rögtön szélesvásznú képet kapunk az adott korszakot jellemző muzikális hozzáállásról. Vagy ebben az esetben annak ellentettjéről. A Random Access Memories-zal ugyan végleg tisztába rakták, hogy nem jó felé haladunk, ám az album korántsem bocsánatkérés azért, amiért a 2006/2007-es Alive turnéval megágyaztak a tengerentúli elektronikus zenei antiforradalom bazári electro house-os, brostepes kliséinek (Deadmau5 robotmaszkos imidzse nemcsak zenében, de még külsőleg is rájuk hajaz), hanem a legszebben kimunkált középső ujj, amelyet mostanában a csillivilli tánczenei kultúra kapott. És az a tény, hogy ez a seggberúgás a szcéna egyik nagy úttörőjétől jött, akik minden megnyilvánulásukkal komplett trendeket indítanak útjukra, csak még romantikusabbá teszi az összképet.

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (3,5/5)

lemezkritika funk pop disco daft punk electro ezt hallgasd



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Piimpa 2013.05.20. 12:19:23

olvashatatlan túlírt szar.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2013.05.20. 12:43:43

"A Teachers utólagos naivitását ellenpontozza nekünk most a részben az aktuális zenei helyzetre is reflektáló Within, aminek szövegszerkezetével a duó gyakorlatilag le is rendezi a kiútkeresés fontosabb gócpontjait, a "please tell me who I am" sor viszont akkora megoldókulcs a lemez rejtélyeinek kibogozásához, ami mellett nem lehet csak úgy szó nélkül elmenni"

Elnézést kérek a szerzőtől, de legnagyobb tisztelettel ennél a mondatnál feladtam a cikket.

Maczbal 2013.05.20. 12:56:52

Felmerül a kérdés, hogy a kritika írójának sikerült -e a magyar érettségije. Vagy vegye észre, hogy azóta elfelejtett fogalmazni. Kriminális, de legalább sok időbe telt ennyit írni.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2013.05.20. 18:44:58

Nekifutottam még egyszer. Ez tuti vicc. Olyan szar az album, hogy viccből írt egy ilyet a csávó.

Ha szeretnéd avatart a hozzászólásaid mellé 2013.05.20. 18:56:33

biztos én vagyok a műveletlen, de ez kurva szar.

gastro, missing in action 2013.05.20. 19:28:54

A faszert kell ez a "kolto itt eppen azt gondolja" szeru modoros elemzes? Honnan a picsabol tudod, hogy Bangalterek mit, miert csinalnak?

gastro, missing in action 2013.05.20. 19:30:11

A Get Lucky raadasul egy oriasi csalodas nekem..

szcp 2013.05.20. 19:37:17

Hejhej! A robotfiúknak már csak a borítót sikerült nyúlniuk - Apocalypse Now. Jobban belegondolva... lehetne ez az album alcíme is. Btw. szerintem tök mást hallgattál, mint amiről ez a cikk szól. Vagy nem szól. Leginkább ne szóljon.

BZ1975 2013.05.20. 19:51:32

csak a bevezető szám jó az egészben.

meghallgattam az egész albumot, ill. a komplett életművet: 1-2 slágeren kívül túlértékelt zene. : (

_carlos_ 2013.05.20. 19:51:54

a kritika alapján azt hiszi az ember hogy ez valami Wagnert lepipáló fantasztikus kompozició - közben meg egy hétvége alatt felvett gitározgatás. Amit amúgy el lehet hallgatni de a Daft Punkot nem ezért szerették és a mai világban senkit nem érdekel hogy _egyébként még ilyent is tudunk_.

auralborder 2013.05.20. 20:01:44

Szerintem meg egész egyszerűen szar. Csatlakozom a többiekhez. Végighallgattam. És jó mélyre el is ástam. Régészek se találják meg.

hippikiller 2013.05.20. 20:08:29

A cikk nekem is sok, az album viszont nagyon bejön. Nekem az egész egy nagy-nagy tisztelgésnek hat, megspékelve némi futurisztikus romantikával.

NPeete 2013.05.20. 20:17:49

Hát, azt kell hogy mondjam, a cikk szerintem is túlzásba vitte az elemzést. Én inkább megyek, és élvezem a srácok munkáját...

aFx 2013.05.20. 20:23:37

a daft punk visszament a 80as évekig és méginkább pop lett. ennyi.

Asszem 2013.05.20. 20:26:37

na látom kiszedték az intertextuális kritikámat, mondjuk meg tudom érteni. Nekem tetszik az album, elsőre liftzenének gondoltam, de napok óta újra és újra hallgatom, szóval ez igényes liftzene.

Momina 2013.05.20. 20:36:53

Két bekezdést bírtam elolvasni...Ennyire terjengős, értelmetlen, modoros zenekritikát még nem olvastam...

Tourist From An Other Space 2013.05.20. 20:38:18

A get lucky egynyári sláger, a lemezt a marketing adja el, mert egyébként nagyon gyenge!

Csubakka Mrozsek · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.05.20. 21:19:44

egyre jobban szeretem ezt a lemezt, minden hallgatás után beljebb dolgozza magát a fülembe.

Jó Mercutio halott 2013.05.20. 21:22:50

Ez a szoveg valami parodia lehet. Valami vicc. Ezt a rohejesen túlirt eroltetett zagyvasagot epelmeju ember nem gondolhatja komolyan. Valoszinuleg a nepek tul muveletlenek, hogy megertsek a poent.

Jaffar 2013.05.20. 21:24:31

Az album nagyon ott van a szeren. A poszt sajnos meg sem közelíti azt.

Mert megérdemled 2013.05.20. 21:34:45

Egyetértek Carlos-szal,

Ne csináljunk már úgy, mintha a Daft Punk egy Boards of Canada szintű csapat lenne...

mrbateman 2013.05.20. 21:48:06

Tisztelt Raffer úr!

Kifejtené bővebben?!...azt hiszem ennyit megérdemelnek a gall muzsikusok (nem is tudom ez a modoros fordulat hogy maradhatott ki)

Egyébként a legjobb vezetős zene (már az ezredforduló előttiek), partner mindenféle egyéni csúcsdöntésben a német autópályákon.

timewriter 2013.05.20. 21:52:14

A get lucky max kozepes,az osszes tobbi szam 10 pont. De izlesek es pofonok.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2013.05.20. 21:59:29

Az írás elolvashatatlan. A zene viszont fantasztikus.

Kíváncsi lennék, akik szidják azok mit hallgatnak?

Évek óta alig jelenik meg ilyen album amit beteszek és jóérzéssel szívesen hallgatom _végig_. Többnyire 1-2 jobb dal (vagy az se) a többi meg töltelék, amit visítva léptet az átlag tovább :)

kayaibrahim 2013.05.20. 22:01:02

Én most hallottam először Daft Punkot és tetszik.

wowww 2013.05.20. 22:07:19

a kritika modorosblog aspiráns

a zene viszont jó értelemben vett laza, és ez a lazaság hiányzik a szokásos fikázókból, így aztán megértem, ha totál idegen tőlük

gasengoose blog 2013.05.20. 22:18:59

A DP új lemezén nekem csak a két utolsó szám tetszik, a többi az valahogy tényleg olyan hétvégi gitározgatás, semmi extra, a 70-es, 80-as évek Disco hangulatát nem sikerült visszahozniuk, pedig valami olyasmit akarhattak, vagy a franc se tudja. A cikk viszont tényleg elképesztő. Én szeretem a LG lemezkritikákat, meg koncertbeszámolókat, egynémelyik, nagyon beletalál, de ez itt fent, ez szörnyű, kb. a 15.-ik sorig bírtam, ez tényleg nem jó sajna. Lehet kérni egy új kritikát?

genyamagyar 2013.05.20. 22:19:00

Van ember akinek ez tetszik?
Őrület!!!

Práter Eleonóra 2013.05.20. 22:28:55

1. Nincs semmilyen Winstons féle Amen-break a Motherboardban
2. Tele van dobgéppel, samplinggel és gépdobbal az album
3. Mi köze Deadmauötnek a Daft Punkhoz? Teljesen más generáció korban, földrajzilag és elektronikus-zeneileg is.

Az album fasza, más, mint a régiek, na és akkor mi van?

A cikk stílusára nem mondok semmit, nem Raffer úr hibája, hogy a Matula Magazinon kívül nem volt normális magyar nyelvű zenekritika, és talán már nem is lesz.

reccs 2013.05.20. 22:39:31

Jó zene, elteszem, a koporsóban jó lesz.
De hogy ebből ekkora ideológiát gyártani?

Kecses 2013.05.20. 22:43:24

Következő albumon felfedezik a régi Vermona szintiket, többek között Szécsi Pál és Máté Péter érzelmes nótáit fogják Jean Michel Jarre stílusban feldolgozni, és Whoopi Goldberg mesél a kalandjairól.

Asszem 2013.05.20. 23:06:29

@Görkoris Józsi: esetleg a gyöngyhajú lányt vocoderezik

Andrisvagyok · http://ipod.kreative-labs.com/ 2013.05.20. 23:09:21

@Práter Eleonóra: 4:30-tól hallgasd és meg fogod találni, szerintem arra gondolt a szerző :)

Amúgy szerintem jó album lett, kicsit szokatlan mondjuk, de tetszik!

Theremin 2013.05.20. 23:15:40

Én tényleg megpróbáltam végigolvasni ezt a kritikát. Nem ment.
Gondolom előzetes szerkesztés nélkül ment ki. Szerintem nem kéne erőltetni az írást.

wiener 2013.05.20. 23:32:02

óriási csalódás az album
a lucky hallgatható, annak kellett volna lenni a közepesnek a lemezen,
de sajna az a legjobb és még így is szar

a kampány jó volt, az album kuka

Asszem 2013.05.20. 23:35:29

A Touch nektek hogy tetszik? Szerintem a legjobb szám az albumon.

ac3^BB 2013.05.21. 00:10:42

a lemez ertekelhetelen. egy f*s

Darkcomet 2013.05.21. 00:31:39

Sose tudtam, hogy a Daft Punk zenének nevezett elektronikus csörömpölésén mit lehet szeretni. Persze ízlések és pofonok, de szerintem kismillió jobb zenekar van náluk. A DP egy valamit csinált jól az elmúlt évtizedben, iszonyatosan profin felépítették magukat, és borzasztó nagy hájpot tudnak generálni a mai napig is a f*stalicska zenéjüknek.

Ja igen! Az írás meg borzasztóan szar lett.

skaven 2013.05.21. 00:51:44

@Görkoris Józsi: lehet, de azt is kurvajora fogjak megcsinalni. :-p

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.05.21. 01:14:12

valahol a 3. bekezdés tájékán elvesztettem az érdeklődésemet..
valahol a 20. mp után elvesztettem az érdeklődésemet..

Sance · http://freakcinema.blog.hu/ 2013.05.21. 01:15:34

Jó elemzés egy jó lemezről, a kommentelők többséges pedig valószínűleg még életében nem olvasott normális zenekritikát. :D Modoros? Az modorosság, ha normálisan fogalmazol bazmegelés helyett? Kifordult a magából a világ tényleg. :D

devDavid · http://blog.hu 2013.05.21. 01:22:57

Giorgio by Moroder, Contact. Nekem ezek jönnek be és szándékosan nem írtam bele ezt a blogposztot, azt hittem késő van és azért nem értek semmit, de nem. ez neked egy poszt?

D.

Bumpkin 2013.05.21. 03:17:39

Letorrentezve, aztán végighallgatás után iTunes-ban megvéve. Imádom!!!!!

Jó Mercutio halott 2013.05.21. 06:28:02

@Sance: A modorossag relativ. Ha a legujabb Daft Punk lemezrol ugy irsz, mintha Kantot elemeznel, az nevetseges. Es a fogalmazas nem attol jo, ha olvashatatlan. Ismered Hemingwayt? Vagy Tamasi Aront? Vagy lehetne sorolni egy oldalon keresztul. Ez a szoveg egy rohejes, tulirt maszturbalas, semmi egyeb, de latom, te szereted verni a szellemi faszt.:-)

BenyoBoy 2013.05.21. 06:42:34

A gond az, hogy egy teljesen elhibázott koncepcióra épül az egész: fel akartak éleszteni és elnyújtani egy teljes album erejéig egy olyan zenestílust, ami nem véletlenül korlátozódott le a kislemezek szintjére (és nem véletlenül tűnt el szinte nyomtalanul a zenei körforgásból XY éve). Nos, nekik sem sikerült, igaz, a Pharrell Williams-es közös Get Lucky még elviselhető, de a lemezen unalmasak a témák, a számok feleslegesen vannak elnyújtva 8-9 percesre (???), ráadásul a basszusgitár alapokra épülő pornós funky/disco slágereket rendkívül érdekes élmény lesz élőben látni, hangszerek nélkül (ha csak nem szerződtetnek le egy session zenekart). A szánalmas autotune-os "énekekről" nem is beszéltem (már a Human After All-nál is erőltetett volt, igaz, ez még mindig jobb annál, mert erre legalább aludni lehet. Év csalódása, tűzre vele! Köze nincs már nekik a Discoveryhez, a Homeworkhöz meg pláne nem!

Brute 2013.05.21. 07:13:12

Nem szoktam trollkodni,de tényleg buzin írsz.

rágógumó 2013.05.21. 07:17:04

Ez az albumuk eléggé silány, már csak egy-két Kool & the Gang hangminta hiányzott róla, az igaz, hogy a Daft Punk soha nem volt újító, esetleg csak azok számára akik nem ismerik az elektronikus zene történetét, de ez az album tényleg nulla. Kicsit talán szánalmas is.

Xis 2013.05.21. 10:01:03

Olyan zsenge muzsikák ezek, amiket hallgatni szerintem jó, legalábbis az én fülemnek kellemes. Nekem a régebbiek is tetszenek, a One more time + Aerodynamic összevegyítve egy 2007-es koncerten igen csak ütős. :)

De az jutott eszembe, hogy ebből hogy jön ki egy koncert? Mert annyira nem pörgős egyik szám sem, hogy ezt egy party-n megállná a helyét így nyersen.
Ez inkább ilyen beülős-iszogatós helyekre való zene.
Összességében én is 4/5-öt adnék rá, de ez az írás tényleg kicsit túl lett írva, ha lehet ilyet mondani... :)

sirok0001 2013.05.21. 10:45:09

Namost! Daft Punk-tól a Tron: Legacy OST-ja remek volt, de meg sem közelített egy Hans Zimmer muzsikát. Nyilván ízlések és pofonok és szubjektivitás a zenék iránt. De a kritika tényleg hosszú és sok.

Peter H 2013.05.21. 11:52:11

Nekem is csalódás sajna. Mem rossz, de nem ezért szerettem a zenéjüket! Erőltett pop feeling! Nevetséges, és botrányos!

Peter H 2013.05.21. 11:54:55

Nekem is csalódás sajna. Mem rossz, de nem ezért szerettem a zenéjüket! Erőltett pop feeling! Nevetséges, és botrányos!

Elanor_ 2013.05.21. 17:58:29

Gyerekek, egy betut nem erteni a kritikabol, a sajat farkaba harap kinjaban, azt sem tudja, mit akar mondani, es foleg, miert. Ilyet inkabb ne. :S

norey 2013.05.21. 19:28:13

Semmi erőltetettség, semmi modorosság. Ez az album egyszerűen laza és szép.
Jó ideje hallgatom őket, a Homework-ön nőttem fel, és mikor meghallottam a Get Lucky-t reméltem, hogy nem ilyen végeláthatatlan pop cucc lesz az egész album (noha egész jók a riffek és Pharrell hangja is imádni való, de ha az ember berakja állandó ismétlésre, egy idő után azt sem tudja, hol tart a számban). Hatalmas kő esett le a szívemről mikor végighallgattam.. a Giorgio fantasztikus, személyes kedvencem, de sorolhatnám... mindegyik szám egy gyöngyszem.

közben pedig nem szabad elfelejteni, hogy ők a Daft Punk. Ezt most úgy értem, hogy ők az elejétől fogva kikerülhetetlenek voltak a az elektronikus zenében, persze lehet fogni a jó "imidzsre", de innentől kezdve hatással volt mindenre; ugyanakkor még mindig a Kraftwerk korszakból építkezik a mai pop és elektronikus zenekultúra. Akárcsak a Daft Punk. Mi döntjük el, hogy mire van igény, és mi az igényesség.

kávébabszemjankó 2013.05.21. 20:18:03

Amilyen bonyolult a kritika, annyira egyszerű a lemez.
Amilyen jó a lemez, annyira szar a kritika.

Sance · http://freakcinema.blog.hu/ 2013.05.22. 00:34:37

@Jó Mercutio halott: A szellemi faszom köszöni lát szellemi pinát eleget. :D Egyébként pedig mindenről lehet elemzői szemmel írni kritikát, az persze jogos kérdés, hogy érdemes-e. Szerintem a Daft Punk bár sosem zenei mélységéről volt híres, azért mindig van a lemezeiken mit felfedezni, így én itt helyénvalónak érzem ezt a látásmódot.

Asszem 2013.05.24. 23:06:09

@Xis: "De az jutott eszembe, hogy ebből hogy jön ki egy koncert? Mert annyira nem pörgős egyik szám sem, hogy ezt egy party-n megállná a helyét így nyersen."

Azért itt elég jónak tűnik a hangulat a végére:
www.youtube.com/watch?v=CNEKfq0cY0o&feature=share