2013.07.17. 16:17 – Sajó Dávid

PÁWA POWA - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dope.jpgA fesztiválszezonnak hála legalább egy hónapos lemaradásunk van a magyar klipekkel, ezért most ez próbáljuk pótolni. A kétrészes klipmegosztás első felvonásában az elektronikus zenére, a popra és a hiphopra fókuszálunk, így láthatjuk milyen menő arcokkal dolgozik együtt Matt-U, mit tud BLR Majka nélkül illetve megtippeljük, mik vannak Mr. Busta videóiban.

Matt-U – Hammerhead

A nemzetközileg is egyre nagyobb figyelmet kapó hazai dubstep producer elkészítette első videoklipjét a Hammerhead című számhoz, amiben két brit MC, Kyza Smirnoff és Marger vendégeskedik. Ők szerepelnek a videóban is, ahol a két rapper ellen hajtóvadászat indul, majd a végén velük ásatják meg a saját gödrüket. A basszusnehéz dalhoz remekül illik a klip paranoid hangulata és sokat elmond róla, hogy a számot maga Diplo mutatta be a brit BBC rádióban a Foreign Beggars társaságában.

Vicc Beatz – Ki vagy hűlve

Tavaly nagyon szerettük a Vicc Beatz igazán tróger klipjét és sokat elmond a mostani videós lemaradásunkról, hogy még télen készült felvételek is láthatóak a klipben. A környezet természetesen telepi, a jól ismert kockapanelekkel, de az unalomig ismételt látványt legalább megpróbálták feldobni pár digitális trükkel. Egyébként nem köcsögségből, de a Rambo és a Fullánk pont olyan név, mint amikor egy street punk társaságban túl sok mindenkit hívnak Patkánynak, ezért gyorsan ki kell találni valami nevet a többieknek is.

Adina – Insomnia

Itthon is van már stadiondubstep, erre Adina zenéje a példa. A videóban őt láthatjuk a pesti utcákat járva éjszaka, de annyira nem történik benne semmi, hogy az ember akarva-akaratlanul elkezdi görgeti a Facebookját vagy az emailjeit. A végére azért jut egy slusszpoén, de nem ártott volna valamivel kicsit feldobni a klipet, mert a kanapén éneklés nem éppen a legmozgalmasabb jelenség mozgóképen.

BLR – Blablabla

Az utóbbi idő abszolút magyar slágerét gyártó Majka-Curtis-BLR trió tagja most szólóban próbálkozik, persze meg kellett maradni a szokásos lepukkant magyar valóság témánál, mert hát, nincs nagyon más. A klip közepén fekete-fehérből színesre válta a kép, és már is átkerült a valóság másik oldalára. A végeredménnyel alapvetően nem lenne semmi gond, két kivétellel. Borzalmasan csúnya az a sárga betűtípus és konkrétan belerondít a klip hangulatába. Nem illik oda, nem illeszkedik a színekhez, egyszerűen fölösleges oda. A másik a refrénben hallható bántó rímelés a blablabla, hahaha, jajaja hármassal, ami szinte Ogli G magasságokba emeli az egészet.

Káva – Civil a pályán

Hiphop meg a kosárlabda szinte a kezdetek óta kéz a kézben járt, naná, hogy itthon is láttunk erre már példát. A Káva a Britain’s Got Talentben feltűnt Face Team akrobatikus kosárcsapattal forgatott együtt videót, aminek a hangulata valamiért nagyon emlékeztet az ezredforduló környéki underground rapklipekre. Mondjuk azt a ziccert sikerült kihagyni, hogy a meglehetősen látványos trükköket ügyes megoldással vigyék képre, egy-egy lassítás vagy okos képkivágás jót tett volna neki, így kicsit olyannak tűnik, mint amikor a fehér gyerekek a ’98-as Bulls-Jazz döntőt látva Jordannek képzelik magukat.

BeatKOHO – Rám e város

A BeatKOHO Dunaújváros előtt tiszteleg, vagyis inkább dalba foglalja hol pozitív, de leginkább negatív hangnemben. A videóban a zenekart láthatjuk, ahogy egy kocsi (talán egy IFA?) platóján zenélnek a városon áthaladva mögöttük a helyi fiatal rajongók. Mondjuk én kicsit hiányoltam az anno bajnoki címig jutó Dunaferr megemlítését, de ez egyéni szociális probléma. Persze itt is megjelennek a kosaras zsonglőrök meg láthatunk panelházakat, viszont az előre gyártott képhibás effektet tessék már elfelejteni vagy akkor tényleg valami rozzant kamerával forgatni. Egyébként a szám szövege egy meglehetősen kritikus hangulatjelentés a vidéki nagyvárosról, amit akár több másik településre is lazán rá lehetne aggatni.

TheShowCrew - Öltözz fel BP!

A TheShowCrew az előző videóhoz hasonlóan szintén egy város előtt tiszteleg, bár van egy sanda gyanúnk, hogy inkább egy ruhamárka bújtatott szponzorálásáról van szó, de aztán lehet mi tévedünk. Láttunk már ennél mozgalmasabb klipet a rapcsapattól, arról nem is beszélve, hogy Budapest szépséges bemutatása is már erősen agyonhasznált téma. Helyette inkább megnéznénk végre, hogy valaki mondjuk hajnal 2-kor a Kazinczy meg a Deák környékén forgat videót, abban legalább tényleg történne valami.

Nauro City – Memories

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva még mindig viszonylag sok fehér ember próbálja magát jamaikainak eladni, legalábbis a Nauro City énekesét hallva képtelenek vagyunk másra gondolni. Ezzel nincs semmi baj, csak talán pont a ragga/reggae az a vonal, amit ha valaki nagyon átakar ültetni a popzenébe, akkor ott nagyon könnyű lukra futni. A Memories esetében is egy súlyos képzavart észlelni, amikor a hagadahegede babilon szövegelés közben analóg géppel fotózó hipsztert látunk. Ott van példának Sub Bass Monster, akinek sikerült ezt egész ügyesen átültetni magyar nyelvre és ezzel már is sokkal hitelesebbé vált tőle az egész. A videó ettől függetlenül végtelenül profi munka, jó képekkel és színekkel, a túlfűtött szabadságvágyat megfelelően illusztrálva.

Düki – Turn Me On

Düki hiphop háttérvokálozás és táncolás illetve SP háttérvízén felevezve már önálló előadóként is megállja a helyét, ugyan nem az én stílusom ez a veretős elektróval kevert csajozós pop, de kétségtelenül profi produkcióról van szó. Arról nem is beszélve, mennyire látványos táncjelenetek vannak benne megkockáztatom, hogy Düki Magyarországon per pillanat a legjobb ebben a mainstream popzenében. A klip különlegessége, hogy ráadásul egy nagy svenkben vették fel az egészet vagyis semmi vágás nincs benne, ez pedig ugye egyáltalán nem könnyű műfaj. Viszont a kötelező Tinie Tempah esküszöm egész jó a dalban, ezért még azt is megbocsátom, hogy néhol nincs a szájhoz igazítva az ének, de gondolom rohadt nehéz lehet ezt intenzív ugrálás közben csinálni.

Background – Forget The Angel

Don’t drug, don’t sex, don’t rock and roll. Hát, ennél kevésbé szimpatikusabb dalszöveget is rég olvastam már, pláne ha erős gyanúm szerint ez így nyelvtanilag nem is helyes. A Background is egyike a sokasodó elektronikus zenei formációknak, akik rendes zenekari felállással játszanak mai modern tánczenét. Hallottam már tőlük sokkal rosszabb zenét is, szóval mondjuk erre azt, hogy elmegy, még azzal Tesco gazdaságos gitárszólóval is. A klipben a zenekar tagjait és a táncoló lányokat láthatunk, de túl sötét van ahhoz, hogy utóbbit igazán értékelni tudjuk, és ebben a dalszöveg megjelenítése sem segít.

A végére maradjon a szégyenpad, ugyanis képtelenek vagyunk szó nélkül elmenni DopeMan és Mr. Busta három klipje mellett. Mindegyik egyenként egy saját poklot jelent a magyar hiphopban, de mind kicsit másképpen.

DopeMan – Bukta Zsófi módra 8

Az év legfölöslegesebb magyar rapbalhéját DopeMannek és Mr. Bustának köszönhetjük, ugyanis a műfaj legalját kaparászó rapperek végre megtalálták egymást a bűnös élvezetek iránt fogékonyak legnagyobb örömére. DopeMan klipjében a Balázs show-ban feltűnt Futyi játssza a feltűnően kisnövésű Bustát egy rakás gyerekgengszterrel az oldalán, ezzel figurázva ki az esztergomi rapmaffiát. Persze az egész annyira low budget, hogy képtelenség nem rajongani érte.

Az külön vicces, hogy hazánk vezető Youtube-rappereinek olyan világcégek szponzorálják a klipjüket, mint a Szánkai Betty Hajhosszabbító Stúdió vagy az adathordozok.hu, de Mr. Bustának mondjuk jól is jön a pénz, hiszen egy hónap alatt három klip is megjelent tőle, amit a saját agyi épségünk érdekében nem néznénk mind végig, inkább megtippeljük a cím alapján mik vannak benne.

Páva dal

tipp:  Minden bizonnyal nem egy szép emlékű állatkerti sétát dolgoz fel, hanem tele van homofóbiával, kefehajú tiniken való mocskolódással és egy csomó statisztával, akik nem magasabbak Bustánál.

klip: Nem tévedtünk sokat, bár a helyesírási hibáktól hemzsegő, posztapokaliptikusnak szánt bevezető szövegre még mi sem készültünk fel. Természetesen tele van melegellenes szöveggel, hiszen ettől férfi a rapper. Viszont tényleg van benne egy páva!

Menj tovább!

tipp: Zongorás intró, csupa közhelyes életbölcsesség mély hangon, fekete-fehér színekkel.

klip: Bakker, annyira közel voltam! Majdnem fekete-fehér a klip, de legalábbis a két szín erősen ki van hangsúlyozva benne. Naná, hogy a nehéz sorsú fiatalok kitöréséről, és azok motiválásáról van szó, hiszen ha kitartóak vagytok, ti is lehettek olyanok, mint Essem és Mr. Busta.

Ez a mi utunk

tipp: Önajnározás, mindenki bekaphatja, itt van az egész krú, nézd már meg mennyi haverom van. Sok-sok jelenet az ugráló spanokkal, pár centiről a kamerába magyarázás és feltűnő ágyékmarkolászás. Ja, és persze E’gom városról jó sok hatásvadász kép.

klip: Wow, nem láttam még magyar bringás gengsztereket pizzázó előtt dekkolni, ez szinte már maga a Cosa Nostra. Viszont arról megbizonyosodhattam, hogy melegítőben gyerekbringán feszíteni legalább annyira menő, mint Crocsot hordani!


angel klip dopeman adina background klipmegosztás mr busta káva düki vicc beatz theshowcrew blr beatkoho matt-u nauro city



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása