Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Különleges koncertet ad a Quimby a Sziget nulladik napján, ahol az egész fesztivál Csodaországgá változik Kiss Tibiék hathatós közreműködésével. A zenekar ráadásul a közönség által összeállított számokat játssza majd a nagyszínpadon, ezért ellenpólusként megkerestük a tagokat, hogy ők is meséljenek a kedvenc Quimby-számaikról és a hozzájuk kötődő emlékekről.
Kiss Tibi: Minden egyes dal valamiért fontos és megakart születni. Aztán mindegyik bejárta a maga furcsa útját. Volt amelyik elfelejtődött, volt amelyik nagyon beütött, aztán ez koncertenként mindig változik, attól függően milyen a közönség, a hangulat, a miliő vagy éppen az időjárás. Ezért is annyira nehéz akár csak pár dalt kiemelni. Sose lehet tudni koncertek előtt, hogy éppen melyik számra őrül meg legjobban a közönség. Az I've Got a Girl például nem egy akkora számunk, de amikor feljött Amszterdamban egy lány és le akartam rólam tépni a ruhát, akkor ez a dal lett a koncert csúcspontja, pedig erre a dalra ez egyáltalán nem jellemző. De egyszer a Kicsi ország című dalunkat játszottuk egy szál gitárral és játékorgonával egy teátrumos előadáson, és egyszer csak felmászott egy kölyökkutya a színpadra, majd konkrétan lebábozta a dalt. Van az a sor, hogy "A kutyád nem szeret csak a sajtos hamburgered miatt csóválja neked" és a kutya közben elkezdett ott játszani mellettünk.
Balanyi Szilárd: Hiába jut eszembe elsőre, hogy melyik a kedvenc dalom, utána rögtön beugrik a többi. Szeretem a Zéró dalt meg az Otthontalanság otthonát is. Azonban a legerősebb emlék a Party in My Boneshoz köt, mivel ezt vettem fel először a zenekarral együtt. Koncerteken pedig mindig egy jól sikerült új dal a kedvencem, azokat a legjobb játszani. Aztán olyan is van, hogy a próbán sokat játszunk egy dalt, mert valami nem tetszik benne, na akkor azt képesek vagyunk egy idő után nagyon és azt mondani, hogy hagyjuk már ezt abba. Mostanában a Jekyll & Hide ilyen, mert a Tibinek nem tetszik valami a basszusgitár és a dob összhangzatában. Egyébként ha elő kéne szednem régi számok közül párat, akkor szívesen játszanám a Party in My Bonest, a Touch of Fallt, a Fevert, de a Majomtangóról is választanék egy-kettőt, csak azon annyi szám van, hogy az párszor újra meg kéne hallgatni.
Varga Líviusz: Libidó. Ez volt az első olyan szám, amiben felfedeztem, hogy gyakorlatilag a szám elejétől kezdve minimált játszva végig tudom performálni a dalt. Az írólengetéstől a dobverővel mutogatásig belefér minden és semmi szükséged arra, hogy jól játssz. Mégis trükkös, mert mindenki csinálja a maga profiljához illő dolgot, nekem pedig sikerült felépítenem benne a magam kis bábszínházát. Ha Quimby-koncerten lennék rajongó, akkor is a Libidót várnám a legjobban és zeneileg is a Libidó a kedvencem. Van, hogy egy film húsz Oscart kap, nem?
Kárpáti Dodi: Nekem a Cukrot öntök a legkedvesebb, el is mondom miért. Ez egy nagyon kényes állapotot jelent nekem, úgy érzi az ember, hogy a dolgok tök jól mennek, de emögött ott van az is, hogy folyamatosan veszítünk el embereket, akiket nagyon szeretünk. Ez még csak egy absztrakt érzés volt, amikor ez bennem először megfogalmazódott. Aztán később sok tragikus, de egyben romantikus emlékemmel párosult ez a dal. Ezért nem is tudom konkrét esethez kötni. Egyszerűen ez a dal az az érzés, amikor az ember ül magában és pont olyannak látja a világot amilyen. Se jobbnak, se rosszabbnak. Zeneileg pedig nagyon szeretem a rendkívül egyszerű prozódiája miatt, a rendkívül személyes, egyes szám első személyben elmondott közvetlensége miatt és azért, mert követhető, logikus és végig összeáll az egész.
Gerdesits Faszi: Számomra a kiemelkedően jó szám mindenképpen a Halleluja. Pedig ez egy igazán csőprimitív, kőbunkó, suttyó alapra épül és mégis ezt szeretem a legjobban. Talán az Otthontalanság otthona még különösen kedves nekem. Egy szegedi koncert után Feri (Mikuli Ferenc basszusgitáros) találta ki a dalt, amikor én már félálomban voltam. Konkrétan az éjjeli szekrénynek támasztott basszusigtáron játszott és én annyit mondtam neki félig már lecsukott szemekkel, hogy ezt semmiképpen se felejtse el. Aztán eljátszotta ezt másnap a beállásnál és írtunk belőle egy rendes számot. De hasonlóan született a Hintalógalopp is csak az Esztergomban.
Mikuli Ferenc: A Hol volt hol nem volt szerintem egy nagyszerű szám! Amikor íródott akkor volt egy pilótás baleset és mi meg Kecskeméten játszottunk, az ottaniak pedig nagyon örültek ennek a dalnak, mert úgy érezték, hogy róla szól. A másik ilyen erős emlékem a Lovakkal jöttél Viszockijhoz fűz, mert ugye akkor volt a kazettaelhagyós ügye a Líviusznak. Ő ugyanis egy nejlonzacskóban elhagyta az összes emlékezetünket és csak ez az egy szám maradt meg az előtte levő próbálós időszakunkból, de ez is csak azért maradt meg, mert a Szilárddal írtuk meg együtt az alapját és a témáját. A villamoson hagyott kazettákon szereplő számokra nem is emlékeztünk egyáltalán, így legalább ez megmaradt nekünk abból az időszakból. Szóval azok a felvételek azóta is ott vannak valakinél, biztosan jó sokat érhetnek mára.
