2013.08.08. 10:09 – Lángoló Gitárok

Így ne készítsünk interjút

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lazer.jpgKezdő újságírótanoncok jól figyeljenek, mert rengeteget tanulhatnak az alábbi videóból arról, hogy nem szabad önjelölt laza megmondóembert játszani interjúkészítés közben. Az iHeartRadio csapatához tartozó VJ Kennedy a Major Lazerrel ült le beszélgetni, és nem elég, hogy a tagoknak látszólag már elsőre se volt semennyi kedvük az egészhez, az újságíró első mondata után végleg elszállt a beszélgetésre való hajlandóság. Kennedy azzal nyitotta az interjút, hogy úgy mutatta be a triót, mint "Diplo, és a másik két fazon, akik a Major Lazert alkotják". Na most ezen a bal oldalt látható Jillionaire úgy besértődött, hogy körülbelül a fenti képhez hasonló pofával ülte végig a beszélgetést, ami a későbbiekben sem hasonlított egy normális interjúra. Kennedy erőlködve próbált szarkasztikusan viccelődni, hiába látta, hogy a három alany erre nem nagyon vevő, azért csak folytatta. Ez azt eredményezte, hogy a társalgás későbbi szakaszában Diplo egyenesen a legidegesítőbb embernek nevezte őt, akivel valaha dolgozott. Az interjú, ami olyan további gyöngyszemeket is tartalmaz, mint a moombahton szó iszonyatos kiejtése, vagy amikor Diplo és Walshy Fire egymással kezd beszélgetni, a tovább mögött található.


hír elektronikus diplo major lazer



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása