2013.10.01. 10:00 – Lángoló Gitárok

Most Quimbyt énekel a Budapest Voices

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ugye mindenki látta, amikor egy 12 tagú kórus előadta a Tankcsapda Adjon az ég című slágerét? Na, most ugyanez a kórus, azaz a Budapest Voices formálta a maga képére a Quimby szintén nagyon népszerű dalát, az Autó a szerpentinent, és még klipet is készített hozzá. A Warnusz Zsuzsa hangszerelte dalban szinte végig 12 szólamban énekelnek, vokálisan szólaltatnak meg gitárt, basszusgitárt, Hammond-orgonát, trombitát és hegedűt. Utóbbi nagyban hasonlít a dalszövegben hallható kabóca cirregésére, igaz, nem G-dúrban, ahogy arról Kiss Tibi énekel, hanem h-mollban. Pusztai Csaba ütőhangszeres egy úgynevezett hibrid-dobfelszerelésen játszik, ami részben dobokból, részben percussion hangszerekből áll. A dodzsemezős klipet fent lehet megnézni, aki pedig élőben kíváncsi a kórus teljesítményére, az október 5-én, szombaton, délután fél négytől megnézheti őket a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ C csarnokában, a Hangfoglalás Kiállításon, ingyen.


rock hír quimby budapest voices



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása